Sóvidéknek ebben a helységében honos egy másik – világviszonylatban egyedülálló – népi mesterség is, a toplászás. A taplógomba-feldolgozás mesterei ugyancsak készítenek játékszert a maguk sajátos nyersanyagából. Egér (féreg) és labda is készül Fomes fomentariusból, azaz bükkfataplóból (toplóból).
Nagyobb gyermekek, a nagyleányok és nagylegények játékának kelléke az egér. Régen főként a mára divatjamúlt fonóban használták elég gyakran. Jelenleg bálban, táncos mulatságokon veszik igénybe olykor a legények. Ijesztgetik vele a lányokat. Megpróbálják az egeret a lány kebelébe ejteni, dobni. A játékos ijesztgetések e válfaja mást is céloz. Segíthet közelebb férkőzni a kiszemelt leányhoz. Ugyanis a tűvel ellátott egeret a legény igyekszik kiemelni, kisegíteni onnan, ahova juttatta, a kebel, a szív közeléből. Lassan, tapintatosan, hogy meg ne sértse a lányt, de azért foglalkozhasson vele minél tovább. Ha a leány az egeret a színlelt vagy valódi ijedtséget meg a derülést követően mellére tűzi, az már egyféle sikernek számít, jele annak, hogy nem zárkózik el a játékból ijesztgető legény közeledésétől, folytatódhat az ismerkedés.
Nem csupán háziipari eszközös ügyességi játék, kézműves játék a toplóegérrel való ördöngölés – ahogy Korondon mondják, így hallottam például a jelenleg 90 éves Máthé Vince toplászmestertől –, hanem egyféle párválasztó társasjáték, tréfás játszadozás is egyben (Lásd még: Dankó 1990:51, Gazda 1980:465 stb.). Érdekes lenne megtudni, hogy a szolnoki múzeumba került tobozegeret használták-e a taplóegér-készítéshez hasonlóan (Gulyás 1990:103).
Az egérkészítés a toplász számára többnyire játszi munkát jelent. Áruként nem sokat adnak érte, de azért elég sok egeret szoktak készíteni. Lehetőség nyílik így a taplóhulladék hasznos felhasználására, érvényesülhet a törekvés, hogy semmi ne menjen kárba.
Máthé Vince (Korond rangidős toplásza) és leánya, Julianna magyarázták el az egérkészítés több csínját-bínját. Az egér testének külső fele maradék kidolgozott taplóból készül, a belső fele pedig a patakmederből hozott agyagból, palából. Ez ki van égetve. Van forma, kinyomják az egeret palából, s toplót húznak reá. Kecskeszőrből vagy emberi hajból készítik a bajuszt. Enyvvel ragasztják rá. A megszárított palát a sütőben, a lerben égetik ki. Mintegy két-három napig tart a kiégetés. A forma gipszből készül, ugyancsak Korondon. Gumiból, autógumiból készül a farok. Megvasalt sárga rongyot vagy taplót tesznek, ragasztanak az egér alsó részére. Míg nyers a pala, beleszúrják a gombostűt. Mikor készen van teljesen az egér, akkor hajlítják meg a tőt. Vékony, hegyezett gyufaszálra kent dukó festékkel pontozzák a szemeket, így történik a leszemezés. Az enyvet házilag liszttel, vízzel szaporítják.
Ugyancsak bükkfataplóból fabrikált játékszer a toplólabda. Ez az egértől eltérően csak gombából készül, illetve inkább készült. Jó ideje nem készít egyik toplász sem taplólabdát eladásra. Anyagpocsékolásnak tartják, nem kifizetődőnek.
Egy zágoni asszony beszélt nekem arról 1992-ben, hogy nagyapja egyszer taplólabdát ajándékozott neki. Korondon több toplászt megkérdeztem, készítenek-e, készítettek-e ilyen labdát. A válasz általában nemleges volt. A legöregebb toplász, Máthé Vince bácsi viszont emlékezett még arra, hogy valamikor, még a rongylabda idején, igenis készült Korondon toplólabda, de azóta sem. Azaz kivételesen igen, számomra készített ugyanis néhányat Molnos András mester. Ki is próbáltattam unokáival. Jól el lehet játszadozni a rokonszenves gombalabdával, ugrik is, fogása pedig kimondottan kellemes. Ideje mégis lejárt, mert abból az anyagból, amelyből labda készülhetne, inkább mást faragnak, a gumilabdák, műanyag- s bőrlabdák kiszorították a jobb híján egykor még használt rongylabdához hasonlóan a taplólabdát is.
Napjainkban érdekes ritkaság, múzeumi tárgy csupán e gombából készült, bársonyos tapintású játékszer (Zsigmond 1994:29).