Iancu Laura

Hajnal

Hajnali szó csendül
Át az éjszakából
Magába zár a jámbor
Fenn a magasságból.

Csupán a szó hamis
Egyszer szeret és káromol
A hajnal madarat reptet
Fenn a mély hallgatásból.

S beszél a szárny lebegve
Hol igazat, hol könnyet ejtve
S köd útja felhős ege
Elgondolkodtat életre.

Születni jó és jó a „lettbe”
Szülni szülést ismeretlenbe
Madarat lelöktek fenn az égbe
Az ember hamis, tulajdonát szégyellje.

Ázik

Ázik a fa a tóban
S oldalra hajlik ága
Levél szusszon elő s virága
Mint égen csillag: magvacska.

Ázik a szívem bánatba
S oldalra hajlik búja
Sebek szusszonnak elő s fájdalma
Mint égen villám: titkocska.

Ázik képzetem vágyókban
S oldalra hajlik álma
Falak szusszonnak elő s kudarca
Mint égen eső: erők hatalma.

Ázik világom titokba
S oldalra hajlik sokasága
Színek szusszonnak elő s zsarnok kezek
Mint égen a rossz jelek: halálra vernek.

Őszi reggel

Szeress, de mégse!
Parancsolom, zavarj színed elől,
Gyalázz, de mégse!
Imádkozom, építs véred köré.
Motoszkál bennem szó
És fészkelődik tett,
Lázongva vándorlok s mindenek
Elmúlnak
Ezért
Szeress, szeress, de mégse!
Ne akarj magadénak
Legyek a semmid
S teljesség önmagamnak.
Kerete legyek idődnek
Szépsége szemednek
Legyek ki sétál szívedben
S ki meghal egyszer Tebenned
Legyek erő és Isten, egy veled
Szeress, gyalázz, de mégse
Parancsolom…