Talán utcák, mintha szobák

Kohán Ferenc szénrajza

    Nincs történet. A képzőművészet örökösen vívja a maga csatáit. Egykoron az irodalom, a filozófia, jelenleg a reklám próbálja begyűrni maga alá „kisszolgának” ezt az önálló valamit. A képek, bár történetileg gyakran hordoztak más mondandót, mint az önálló képi motívum, mégis, ami összeköti a Hokusai fametszetét Seurat szénrajzával, az mégis az önállósult, végtelenített pillanat.
    Nem a történet fontos. Egy őskori rajz egy csonton, Morandi elhagyatott csendéletei, egy rézkarc papírra nyomtatva közösen őrzik az ember tekintetét, amelyet egykoron ott hordozott szerte a tájon, embereken, tárgyakon. A képzőművészet sokkal régebbi, mint az így megnevezett fogalom. Az írás előtti időkről is ott az emberi tanúságtétel, mi foglalkoztatta az egykori embereket, mit láttak meg és emeltek ki maguknak, mit mentettek meg a maguk műfajával nekünk.
    A rajz a maga eszközeivel, a síkon futó kusza vonalak és tónusok felhőivel világokat képes elénk tárni, megragadni valami olyat, ami pont akkor, ott, valakinek különösen fontosak, lényegesek voltak. A szénrajz hatalmas lehetőséget ad annak, aki evvel az anyaggal bánni tud. A papíron lehetséges az apró, precíz vonalak, de az erőt, indulatot jelző tónus megjelenítése, a formák elhatárolása mellett a fény-árnyék érzetének megteremtése is. Az evvel az anyaggal, a papír és szén együttesével játszónak gazdag lehetőségei vannak a „valami” kifejezésére.
    Kohán Ferenc rajzai törlik a történetet a képekről. Itt nincs sztori, életkép, jel. A képeken fények, árnyékok vonulnak, imbolyognak. A tónusok laza csapatait finom, kusza vonalak tartják össze billenő, elmozduló kompozíciókban. A szén feketéi hol puha szürkéket hoznak létre, hol súlyos, fenyegető árnyékokat jelenítenek meg, de mindig ott villannak a sötét elemek ellentételeiként a világos flekkek, a fényt jelző felületek.
    A motívumok még behatárolhatóak, de már épp csak jelzésszerűek. Talán egy utcát látunk, mintha egy szoba nézne vissza ránk délutáni napsütésben. Mindez már nem lényeges. Kohán Ferenc rajzain a fények rezdülései, az árnyékok árkai együtt adnak valami olyan víziót, ami miatt különösen érdekes a történet nélküliség. A fények derengése ez, a látvány örömteli elfogadása. A képek erről a súlyos döntésről szólnak. Lehetséges élnünk itt, a súlyos árnyékok és fel-felvillanó fények bizonytalanságai között, óvatosan elemezve a fényviszonyok egyensúlyait, mégis, amíg még látunk, örömmel.

Mohácsi András