Kiss Anna

Florida, holdidő

Részlet

Vadmirtuszfa
az alvó
madarak szállodája,
aki felnéz
rájuk a lomb sötét
mélyébe, csak lehunyt
szemeket lát, a szárnyak
valahol messze
járnak, nagy az ég
halálos röptetője,
és a dolgok
egymáson át se
múlnak. Alszik Venice
fatáblás pajtaháza,
és a Myers
erődből megmaradt
őrtorony imitációk
a móló két
pavilonján, párnák
világolnak a
holdnál.

Számlapok.

Vár a mélybe
elvonuló dagály,
nagy gyöngyhéjak,
cápa hasít a mélység
határán, a part
nyüzsgése, déli
tintakék még sehol,
fiatal indián nő
zöld ruhában
zöld pálmalevél
edényeket rak ki a
nyers homokra,
a hajnal forró,
az éj is hirtelen
szakad rá a színekre,
s újra zöld minden,
mint sötét
odvában a kígyó.

De a forrástónál,
Michael fehérfalú
múzeumánál fekete,
épp csak mutatja
magát, valami
baljósat jelez a
kagylóhalmok
alóli csont, kő,
toll, dobok, mai
holdtölték ejjéjés
világára.
Kék darvak a hűs
pálmatető alatt,
nagy esőket
hoznak a felhők, nyári
kalapunkig lógnak,
fekete a víz. Legfeketébb
közepén, benn, hol
forrása feltör, s barlang
omlott a mélybe,
tűz és ember,
rettegek fölötte,
a hely szelleme
pedig rejtve.

Növeszti Mister
Edison banyanfáját,
nagy tülekvő
léggyökere szertelen
laborjában egy éjjel
fentről megjelent, s azt
hallván – Na, elég!
egyelőre
visszahúzódott.
Ha senki sem
szól rá, ez az egy is
benövi a földet,
az utolsó
ember léggyökér-
csarnokában bolyong,
s az utolsó
kígyóval társalog.
De nem kell
nekünk banyanfa
efféle
alternatívákhoz!

A felhők meg csak
vonulnak.

Don Salvador Dali
átér a festett
vászon üres ám távlatos
világán a másik
üres ám távlatos
világba, hol bajuszát
éppúgy fenn hordja,
s többen is
vándorlunk
vásznai előtt, mint
valódi felhők
a valódi égen!
Pedig minden
megváltozott.

(A huronok
szerint a háború
öregasszony.

Talán vak is,
ruhája gödrében
üszök.)