Február 20-án lenne hatvanéves a tavaly elhunyt Donella H. Meadows, úttörő környezeti tudós és író. Vagy inkább „farmer és író”, ahogy saját magát szerette jellemezni. 1972-ben lett világhírű A növekedés határai című könyv révén, amely a népesedés, a gazdaság és a környezet hosszú távú globális trendjeit modellezte. A barátai és kollégái által csak Danaként ismert professzor a fenntarthatóság kérdésköre mellett az etika és újságírás elkötelezett tanára volt a Dartmouth főiskolán, New Hampshire-ben, ahol 29 évig tanított. Heti cikksorozat formájában The Global Citizen (Világpolgár) néven jegyzett írásait a nemzetközi sajtó rendszeresen idézi. Ezen írásokat 1991-ben Pulitzer-díjra terjesztették fel. 1981-ben férjével, Dennis Meadows-zal megalapította az Erőforrás Információs Központok Nemzetközi Hálózatát. Ez a „Balaton Csoport” néven ismertté vált társaság hatékony globális információcserét és együttműködést biztosított a vasfüggöny mindkét oldalán tudósok, kutatók számára. György Lajos környezetvédőt, a Gaia sajtószemle szerkesztőjét és Forsatz Dianát, a Közép-Európai Egyetem tanárát faggattam arról, hogy milyen embernek ismerték meg Dana Meadowst, majd Fleischer Tamással, a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársával beszélgettem a Balaton Csoportról.
Gy. L.: Engem hallatlanul pozitív filozófiája fogott meg, ami közel állt a zen buddhizmushoz. Azt, hogy buddhista sosem írta le, sosem mondta, inkább elrejtette magában. Két szerzőtársával együtt 1986-ban Sötétben tapogatózva címmel adtak ki egy könyvet, melynek nagyon szép és bölcs részei vannak. Ebben a három szerző leírta, hogy a másik kettőt hogyan jellemezné. Danáról a következők derültek ki. „Fehér, nő, amerikai, tudós; képzettsége szerint biofizikus, de ma már jobban kedveli a filozófiát; nem szereti a nagy, centralizált társadalmi rendszerelméletet, származzon az a világ bármely tájáról; mint modellezési rendszert, a dinamikus rendszerelméletet részesíti előnyben; egy kommunában él, zöldséget termeszt vegyszerek nélkül, kocog és fával fűt…” – hát, nem aranyos – „…tanulmányozza a zen buddhizmust, és ezért tudja, létezik az Igazság, amit önmagunkon belül találhatunk meg, nem pedig a világ káprázataiban, és ezt nem könnyű meglelni; hisz benne, hogy valójában minden ember nagyszerű, hogy a világ rendkívüli csoda, és azt gondolja, hogy a jövő egyformán hozhat elképzelhetetlen rémségeket, vagy álmokon túli csodákat, és tőlünk függ, mi lesz a jövőben.”
F. D.: Kevesen vállalták azt a harcot, amit Dana. A növekedés határaitól kezdve meg merte kongatni a vészharangot. A tudomány bizonyításon alapuló rendszere a környezetvédelemben csődöt mond: ha már kimutatható a szennyezés az ivóvízben, onnantól kezdve az hosszú ideig ihatatlan. Az ilyenfajta hozzáállással szemben idejekorán felhívta a figyelmet például az erőforrások végességére. Éppen ezért sok támadás érte, ám tudósként is mindig látta a fától az erdőt, a hitét évtizedeken át képes volt megőrizni. Dana íróként is megállta a helyét, tudományos igényességgel készült művei érdekesek, olvasmányosak. Cikkei, melyek több mint száz lapban jelentek meg, a környezettudatos fogyasztók nevelését szolgálták. Ugyanakkor nemcsak a veszélyre figyelmeztetett, hanem mindig kínált kiutat. Életével mutatott példát, hogy hogyan lehet másként élni, gondolkodni. A fenntarthatóság szószólójának nevezném, s ha létezne ilyen vallás, akkor ő lenne az első szentje. Gondolkodásmódja sok emberre gyakorolt hatást, mert olyan apró dolgokról írt, melyeket bárki a mindennapi életében vagy akár a szakmai munkájában, viselkedésében, kultúrájában fel tudott használni.
F. T.: A hetvenes években Dennis és Donella Meadows a Bécs melletti Laxemburgban, egy nemzetközi rendszerkutató intézetben dolgoztak, melyet az USA és a Szovjetunió alapított. Ott a rendszerelmélet alapösszefüggéseit vizsgálták, és ezt a szélesebb rálátáson alapuló megközelítést alkalmazták többfajta folyamatnál. Az 1980-as évek elején a magyar Kapolyi Lászlóval folytatott beszélgetéseik során merült fel, hogy létre kellene hozni egy, a Római Klubhoz hasonló szellemiségű, a világ dolgairól gondolkozó társulatot. Azt tartották ideálisnak, hogy a társaság legalább fele állandóan cserélődjön, de közben legyen egy olyan mag, amely a gondolkodás folyamatát fenntartja. Az első konferencián, 1982-ben az energiával kapcsolatos világproblémák álltak a középpontban. A rendezvény helyszíneként – Kapolyi révén – a Mol elődjének, az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnek az üdülője szolgált a Balaton partján, Csopakon, innen ered a „Balaton Csoport” elnevezés. A konferenciák témaköre fokozatosan szélesedett, de mindvégig a környezet és a fenntarthatóság volt az a magtéma, amire építettek.
Napút: Hogyan lehetett csatlakozni ehhez a csoporthoz, hogyan kerültek be ide az emberek?
F. T.: Vagy Dana vagy Dennis Meadows, főként ők ketten hívják meg személyesen a résztvevőket, tehát mindenkinek van egy nulladik Balaton-konferenciája, ahol velük találkozik. Háromféle ember jön itt össze. Egyrészt az adott évi témaválasztás adja a szakértőket. Ők nem feltétlenül a „Balaton Csoport” tagjai, esetleg nem is ragadnak ott, a diverzitás kapcsán hívják meg őket. Ez nagyszerű dolog, mert Magyarországra ezeknek az embereknek egy része el sem jutna, és már önmagában izgalmas, hogy itt van két-három olyan ember, akiknek korábban csak a nevét ismerted. Feltétel, hogy öt napon át, amíg a konferencia tart, itt kell lenniük, tehát nemcsak egyszerűen megtartják az előadásukat. A másik a magtársaság, akiket talán előre kellene vennünk. Ők, mintegy húszan, akik a Balaton Csoportot szervezik, és akik ezt életük fontos részének tartják. És vannak, akik igen fiatalok, általában PhD-hallgatók, illetve tanítványok, akik között szintén lesz olyan, aki ottragad. Összesen olyan ötven ember a határ, egyszerűen a befogadóképesség miatt. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy az egész világ képviselve legyen. Például a bázistagok között vannak Indiából, Thaiföldről, Skóciából, az Egyesült Államokból, Magyarországról, Dániából, Svájcból. A konferencia nyelve angol. Az utóbbi időben a résztvevők körét bővíteni kívánják: Franciaország mellett elsősorban Afrikával.
Napút: Mi a célja a konferenciának?
F. T.: Többféle konferencia szerveződik. Van, amelynek a végén az emberek egy deklarációt hoznak létre, és ezzel az eredménnyel megpróbálnak lobbizni a kormánynál vagy más szervezetnél, és így annak a tevékenységét befolyásolni. Dennis minden konferencia elején elmondja, hogy ez egy másmilyen típusú összejövetel. Vannak itt olyan emberek, akiknek a tudományos hátterük olyan, hogy érdemes velük beszélgetni, tanulni tőlük, vannak, akiknek a földrajzi hátterük ilyen. Vannak olyanok, akik valamilyen alapítványtól jöttek, és pénzük van. Délelőtt zajlik a főkonferencia az előadásokkal, mindegyik után ragaszkodunk ahhoz, hogy bárki feltehesse a kérdéseit. A délutáni program pedig önszerveződő. Ez az évek alatt változott. Eleinte mindenki bejelentette, hogy milyen téma érdekli, majd kialakult, hogy legalább öt-hat ember melyikben akar részt venni. Ennek a fele kapcsolódik az az évi programhoz, esetleg egy érdekes előadás előadójától kérnek egy „konzultációt”. Vagy vannak, akik valamilyen projekten dolgoznának együtt, például egy kelet-európai energetikai helyzetkép kidolgozásában. Vagy a következő évi konferencia potenciális kidolgozására szerveződnek együvé. Tehát ez a konferencia egyfajta híd vagy kapocs azok között, akik az elméletet tudják, akik a gyakorlatot művelik és akiknek pénzük van minderre. E kutatási projektek középpontjában persze mindig valaminek a fenntarthatósága áll. Például tíz évvel ezelőtt olyan témák köré épült egy-egy összejövetel, mint az energia, a közlekedés vagy a város. Nem olyasmire kell gondolni, hogy Róma városában bevezették a kerékpáros közlekedést, hanem mint a településen megfigyelhető fenntarthatósági indikátorok vizsgálata.
A sokoldalúság másik vonatkozása, amiben Dana Meadowsnak kiemelt szerepe volt, a tudományos és az emocionális vagy egyéb megközelítések összhangjának megteremtése. A meghívottak között nemcsak életkorban, hátterükben (alapítványtól vagy egyetemről jött), földrajzi hovatartozásukban voltak különbségek, a megközelítéseknek is próbálták biztosítani a változatosságát. Helyet kaphat akár csoportszervező, aktivista is. Egyenértékű, ugyanolyan elismert dolog, hogy valaki a gyakorlatba próbál átültetni valamit, mint aki az egyetemen vagy kutatóintézetben felállít egy elméletet. A meghívottak között szerepelt már például a WWF (Természetvédelmi Világalap) és a Greenpeace is. De előfordult az is, hogy egy mesékkel foglalkozó „szakembert” invitáltak, tehát olyat, aki a tudomány és a művészet határterületén mozog.
A vízről szóló konferencia számomra rendkívül érdekes volt. A negyedik napra a sokféle megközelítés összetalálkozott anélkül, hogy ezt előre megterveztük volna. A harmadik napon egy előadásról azt éreztem, hogy nem illik a témához, a negyedik napra pedig összeállt az egész, az, hogy mégis mindennek volt értelme, minden fontos. Olyasmik is fölértékelődtek, amikre korábban nem figyeltem. Tulajdonképpen ez az, amit „Balaton-légkörnek” vagy „Balaton-megközelítésnek” szerettünk nevezni: a fejlemények igen jó előkészítéssel, de mégiscsak spontán módon következnek be.