Humor bolgár módra

Gabrovói furfang

    – Miért sírsz? – kérdezi egy arra járó a gyereket, ki csak sírdogált a gabrovói utcán.
    – A mama adott egy levát, s elvesztettem.
    – Tessék, itt van egy leva. Ne sírjál!
    Fogta a gyerek a pénzt, és még jobban rázendített.
    – Most meg minek sírsz?
    – Mert ha nem vesztettem volna el, most két levám lenne!

    Főtt kukoricát árul egy gabrovói a Nemzeti Bank bejáratánál. Rövid idő alatt szép summa pénzt keresett. A szezon vége felé egy barátja ötven levát kért tőle kölcsön.
    – Idefigyelj, jóember – mondta a kukoricaárus. – Amikor elkezdtem itt árulni, szerződést kötöttem a bankkal, hogy egymással ne konkuráljunk. A bank kötelezte magát, hogy kukoricát nem árul, én meg – hogy pénzt kölcsön nem adok.

    Két gabrovói fogadott a templomban, hogy ki ad kevesebbet a perselybe.
    Mikor a sekrestyés hozzájuk ért, egyikőjük beletett egy sztotinkát és diadalmasan a másikra nézett.
    – Kettőnké – mondta ájtatosan a másik, és keresztet vetett.

    Sűrűn kínálja vendégét a gabrovói, vegyen csak a krumpliból.
    – Tessék, egyél-igyál, ne kéresd magad! Ezt legalább mi termeltük.
    – De hát nincs is földed!
    – Vettünk az anyjukkal egy sírhelyet, s amíg egyikünk oda nem kerül, beültettem krumplival!

    Új cipőt vett fiának az apa. Este vendégségbe indultak rokonaikhoz. Kérdezi útközben a fiát:
    – Az új cipő van rajtad, Ivancso?
    – Igen, papa – felelte a fiú.
    – Lépjél akkor nagyobbakat! – nógatta az apja.

    Orvos szeretne lenni a gabrovói fia.
    – Együgyű flótás! – hallani se akart róla az apja. – Fogorvos legyél! Az embernek csak egy szíve van, foga azonban harminckettő.

    Hazafelé tartott a gabrovói, s amikor a házához ért, látja, hogy gyerekek játszanak előtte az utcán.
    – Mit kerestek itt, a teringettét?! Ott a sarkon, látjátok, egy ember egy egész kocsi almát osztogat szét ingyen – vihet, ki mennyit akar.
    Abbahagyták a gyerekek a játszást, s futóra!, amerre a gabrovói mutatta.
    Az meg csak állt, nézte, ahogy a gyerekek rohannak arra egymással versengve, s gondolkodóba esett: „És ha ott valóban almát osztogatnak?”…
    S nyomukba eredt szaporán maga is.

Bánáti bolgárok mókái

    Megállított egy koldus egy gazdát, kérlelte:
    – Adjál szegény nyomorultnak, jó gazda, adj egy forintot!
    – Hogy képzeled, hogy egy egész forintot kérjél tőlem?
    – Már megbocsáss, gazda, hogy lenne az sok? Ha jobban értesz hozzá nálam, tessék, mostantól kolduljál te, én meg leszek a gazda!

    Kérdezi a pap a keresztapát:
    – Milyen nevet adtok a gyermeknek?
    – Istenem, ha én azt tudnám!
    – Hát téged hogy hívnak?
    – Engem Sztojan Persorénak hívnak.
    – Add akkor neki a te nevedet!
    – No jó, atyám, de én akkor maradhatok név nélkül?

    Bement egyszer a cigány a bíróhoz, de még előtte levette csizmáját az ajtóban. Amíg odabenn volt, ellopták a csizmáját. Elkezdett óbégatni, de közben jöttek a csendőrök: hozták a fiút, ki ellopta a pár csizmát, és sarunak vágta szét őket.
    A cigány ezt felpanaszolta, a bíró meg mindezt látta; megkérdezte: mibe kerül a csizma.
    Megörvendezve feleli a cigány:
    – Patkóval új korában 12 forintot ért. Azóta kétszer foltoztam három forintért, négyszer vasaltam, ez külön-külön 1 forint és negyven krajcár. Összesen 19 forint 40 krajcárba kerül!

Gosztiliciai esetek

    A falu lakossága különleges szokásairól, nyelvéről, szókimondásáról, erkölcséről híres. Az emberek mindenen nevetnek, semmi sem tabu számukra. (Egyik életalapelvük: a szex nem kötelesség, hanem szükséglet.)

    Egy szomszéd falubeli tanítónőt visz kora reggel szekerén egy gosztilicai – válóperére megy a nő be Drjanovóba. Mikor elérnek az Iljo tetőre, megállítja lovait, s fordítja vissza a kocsit a falu felé.
    – Mit csinálsz, mért megyünk vissza? – kérdezi a tanítónő.
    – Tudod, kedves tanító néni – feleli a gosztilicai –, bizony én az asszonyt minden reggel megizélem, de most elfelejtettem, hát azért sietek vissza.
    – Jaj, de hát elkésünk a tárgyalásról – ijedezik a nő.
    Ám a férfi hajthatatlan.
    – Na jó –, mondja könnyeivel küszködve a tanítónő –, nem tudnám én a te asszonyod helyettesíteni, hogy időben odaérnénk? – S emeli szoknyáját.

    Hallotta egy gosztilicai nő, hogy a csoportszexnek van divatja; a végén erőt vett magán, s megkérdezte, mi is lenne az, mert ő bizony nem tudja. Elmagyarázzák neki apróra.
    – Én akkor – mondja – ebből a csudadologból nem kérek!
    – Aztán mért nem? – faggatják.
    – Á-áá, hogy aztán a sötétben még kihagyjanak!

Az elmés sopok

    Nyár derekán bundába bújik a sop.
    – Vedd már le azt a bundát! – mondják neki. – Nem látod, hogy megfősz benne?
    – Nem a bundától van ez, hanem az időtől, attól!

    – Hallottad, hogy a mi Gelénk már nem iszik?
    – Isten nyugosztalja… Mikor halt meg?

    Azt mondják a sopok:
    – Ha dolgozhatnékom támad, leülök, kivárom, míg elmúlik.
    – Egyedül is ha vagyok a villamoson, akkor is csak tolakszom.
    – A törvény: széles mezőn nagykapu. Csak a csajbókosok mennek átal rajta.

    Járja csak körbe Vucsko bátya az udvar közepén meredező létrát, nyújtogatja föl a méterfát, hogy leméri.
    – Fektesd le a földre, hékás, úgy mérjed meg! – mondja a szomszédja.
    – Engem észre te ne tanítsál! – dörrent rá Vucsko bátya. – Nem az kell énnekem, milyen hosszú, hanem hogy milyen magas!

    – Mennyibe kerül a tyúk, néném? – kérdezi egy parasztasszony a piacon.
    – Harminc leva.
    – S fiatal még?
    – Hogy kérdezhetsz ilyet? Nyári csirke!
    – Tavasszal tojik-e már?
    – Már hogy ne tojna: nekem már öt éve tojik!

    Bemegy egy sop a borbélyhoz. A kérdésre, hogyan vágja le a haját, a sop nem adott semmi választ. Mikor megnyírták és fizetett, nyitotta az ajtót, a borbélyhoz fordult s így szólt:
    – Nálam ilyen trükkel semmire se mész – mutatott a telefonra, ahol egy kis tábla adta tudtul: „Minden beszélgetésért fizetni kell”.

    Pencso Marinnak tíz levával volt adósa Sztanoj Cvetin – elindult hát, hogy most már kéri. Észrevette messziről, hogy ott áll a barátja az ablakban, de amint közelebb ért, csak Sztanovicát találta, a feleségét.
    – Itthon van-e Sztanoj? – kérdi Pencso.
    – Ő bizony nincsen – feleli Sztanovica, a felesége.
    – De láttam már az ablakban…
    – Meglehet, ő azonban téged még korábban látott – vágta rá diadalmasan Sztanovica, a felesége.

    Odafordul Pizso a szolgájához:
    – Hé, te, Kezso, adtál szalmát az ökröknek?
    – Adtam, csorbadzsi, adtam…
    – Aztán eleget adtál?
    – Eleget, hű, eleget….
    – De talán csak nem túl sokat?
    – Nem én.
    – Legjobb lett vón, ha egyáltalán nem adsz nekik.
    – Hát én egyáltalában nem adtam.

    Elmegy egy sop a patikába, odaadja a receptet. Fogja a patikus, veszi elő a szereket, a sop csak áll és vár. Mindenféle port méricskél, ügyel a patikus az adagolásra. Figyeli csak a sop, a végén meg nem állja s fölcsattan:
    – Mit vacakolsz annyit, mintha selymet mérnél! Rakjál hozzá magadtól baksisnak!
    – Nem lehet, komám. Ha többet teszek bele, meghalsz.
    – Hal a nyavalya… Baksistól, potyától meg nem hal az ember.

    Mityo, a falunkbéli sop esztendeje már, hogy a gyárban dolgozik.
    Egy nap új talicskával jelent meg kifelé menet a gyár kapujában, újság takarta az egykerekűt.
    – Mit viszel? – kérdezi zordan a portás.
    – Semmit!
    – Emeld föl az újságot, hadd lám!
    Üres volt valóban a talicska, hát engedte a kapuőr. Ugyanez másnap is. Harmadnap Mityo újra egy újsággal takart talicskával zörgölődik kifelé.
    – Most is semmi? – tudakolja a portás. – Emeld föl az újságot! – Mikor látta, hogy a talicska ezúttal is üres, odahajolt Mityo füléhez:
    – Tudom a firmádat, azt is, hogy bizony lopsz. Annyit mondjál csak meg nekem, mit lopsz?
    – Vak vagy? – vigyorgott rá Mityo. – Talicskát!
    Másnap visszavitte a „portékát”, a barátaitól pedig három üveg szilvóriumot kapott. Ebbe fogadtak.

    Leko néne levelet kapott öccsétől, Kotétól, ki éppen akkor bújt angyalbőrbe – válaszra szánta el magát. Megpökte tintaceruzáját, s komótosan kerekítette a betűket: „Kole, lassan írom a levelet, mer’ tudom, nem tudsz te gyorsan olvasni…”

    Halálra ítélték a cigányt – akasztásra. Úgy György-nap táján volt ez. Lévén hogy szokás a halálra ítélt utolsó kívánságát is megkérdezni, hát megkérdezték:
    – Nincsen nekem más kívánságom, csak hogy egy érett birsalmát leszakajtsak.
    – Sajnálom – felelte a bíró –, hogy kívánságodat nem teljesíthetjük, merthogy a birs csak Dömötör-nap után kezd érni.
    Gyorsan szólt a cigány erre:
    – Annyi baj legyen, megvárjuk!

    Ugratja egy góbé Vutét a piacon:
    – Igen nagy a kegyelmed füle, hallod-e?
    – Embernek az enyém nagy, hanem a tied szamárhoz kicsinke – nevette csak Vute.

    Állnak az asszonyok a pékség előtt, beszélgetnek:
    – Az enyém iszik, de ritkán.
    – Az enyém is ritkán iszik.
    – Az enyém meg egészen ritkán.
    Hallgatja csak őket egy sop, maga azt mondja:
    – Az én fajtám mind a három. Én is ritkán iszom, ha sűrű azonban – kanállal eszem!

Egyéb anekdoták

    – Falatozzatok – mondja egy anya a fiainak –, aztán meglátjuk, mi lesz holnap.
    Még be se fejezte, megszólalt a kisebbik fiú:
    – Keljen a bátya korán, fogja be az ökröket, s szántsa föl a nagy szántót. Ahogy jön haza, vágjon tüskét az erdőben, hogy bekerítsük az udvart, ne jöjjenek be a kecskék. Én meg elmegyek Kamenicán a búcsúba, mert oda is kell ember.

    A Foltozó Sztojan bá egy üres hordót görget. Kérdezik:
    – Minek gurítod azt, Sztojan?
    – Egész évben az gurít engem, na, mondok, most visszaadom!

    Egy meny olyan lusta volt, hogy semmi munkát föl nem vett volna.
    Összebeszélt az apósa, anyósa, elkezdtek előtte osztozkodni, melyikük menjen vízért, hátha a menyük észbe kap s fölveszi a vízhordó csebreket.
    De az csak nézte őket s nevetett:
    – Uramisten, vén emberek, aztán úgy civakodnak, akár a kutyák. Hát sok ész kell ehhez? Egyikőtök máma megyen el, másikotok – holnap!

    Kutyájával megy egy ember. Találkozik egy másik emberrel, az kérdi:
    – Hová mész ezzel a disznóval?
    – Nem látod, hogy ez kutya?
    – Nem téged kérdeztelek.

Szondi György fordításai