Báthori Csaba

A Jesszus és a haverok

A szövegformálásban Wolfgang Teuschl bécsi dialektusban írt Da Jesus und seine Hawara című munkája inspirált. Minthogy a magyar nyelvben annak megfelelő, zárt nagyvárosi nyelvi idióma nincsen vagy jelenleg megközelíthetetlen, az én változatomban több nyelvi réteget használok. Sine ira et studio igyekeztem nyelvileg ismeretségre lépni a kánon mögötti rejtett valósággal.

Hogy s mint vótt a lakzi Kánaába
János 2, 1–12

    Másnap a faluba kinn, Kánaába, lakzi vótt, muri no, es a Jesszusnak a mamája es ottan tüsténkedet-vótt.
    Es a Jesszust meghítták ugyancsak a haverokkaa. Es amikor má a veséjük porzot es pípet kapni keztek, a Mária emígy abajgatta a Jesszust:
    – Te, figyejj, szopnának mék, de nincs mit!
    Erreföl a Jesszus fokhegyrő:
    – Na és? Mér eszel éngem, mamsi? Nem hajt a tatár.
    De a Máriának csak-csak viszketet, es akkor aszongya az óberöknek, kik ott sertepertélnek:
    – Amit ü mond, asszakramentom!
    No vót ot vaty hat vizeskorsaó, kőbű az egész, hoty lemossák a koszt a népek, az vótt a sidókná járatba, belement vaty két lityi mindenikébe.
    Es a Jesszus azt popolta:
    – Csurig teli a krigliket, de csak víz.
    Es pattantak az óberök, csurom-egy víz vótt az egész kégli.
    Osztán ő vót a jani:
    – Es mast kifele a pinttel, és gusztájjon a fő-fő kukta.
    Úgy es vótt, mertek egy falatkát a nedübő. Mihent a kuktagóré megnyaatta a nedvet, ami bor let, es haavány finkja se vót, honnat ez a kamat (az óberök persze tutták a vakerát, világos), hítta a vőlegént, és emegyen figurálta:
    – Koma, hallod-e, kinek csak ety pamat gógyija va, az eléb a tokajit bontattya, s csak oszta, mikoron má mind elázot, vonnya elé a vékon cirfandlit. Te mek góbé atyámfia, végén hozakodsz elü a könnyed nyeletüvee!
    Ilymég lelkimonyas csudát cselekvett a Jesszus eléb Galiliába Kánaába, es monta, ü a lekcsácsibb kolossz es a leagyalt haverok, lancmanok igen-igen skubiztak.

Szabad-e betartanyi a vénszotyornak?
Márk 10, 1–12

    S maj megin lefarcótt arróa vidékről, es be Judiába es kikötöt a Jurdán másik széle-partyán. S ott újfenn lelkeskedet lélöty vagy ezer ember, es ü szeliden gyapálta fejükhö a puha ordrét, úgy szokja.
    Bukkan ki pár ménkü fariszeus, es úgy-úgy bakafánttal karicsolják, hoty menne lépre a kurkászásba, ebbe: no tudós, szabad-e betartanyi a vénszotyornak?
    De ü megbicsakli magát, kontrász:
    – Mit kötöt orrodra a Mószes?
    Káricáátak, pattogtak:
    – A Mószes semmit, tyukfingot, ü nem tiltogatta. Csak egy legyen-vótt-kelletett, szerinte: eggy fikarcnyi fecnit nyomnyunk a kezibe, s mán lehet is talpára a utilapu, húszhatja a belét.
    Mast így fortyont a Jesszus:
    – Pertye-pertye… kutyaszor vatytok mind, azér atta az itilaput, csupa lélökkurva! Tökmáskép vótt a kezdetbe, akkó kettőt gyártott belüle az Uriste, emberikét és asszonyikát. Azér hagy csapot-papot a haver, papsit es mamsit es a gruppba kotor másikkaa, nyajja fajja eggy a mását es ami tehát kettő vótt azelébb, abbó eggy let es sohase kettő, csakis eggy. Stehát, értettem? Amit az Uriste ellvart, ember ki ne fércejje.
    Oszta, máá otthon, újbó cicizte es firtati a tizenkét hívő-csávó, hoty hogyis va mostan ez, nem kapiskátták egéssze. Szájukba rágta:
    – Ha ety lelép a vénszotyortú es főcsíp ety gácsért es eeveszi, asz épp olya mintha lefarcót vón. Es ha ety főszarvassza a vén tököst es máságyra feküszek, asz épp olya mintha lefarcót vón.

Eggy vaksi rendbe gyün Jerikóba
Márk 10, 46–52

    Oszta minnyá eggy bagázsba begórtak Jerikóba, es amint lekoptak onnat a haverokkaa es ety zsombor topronggyaa, a Bártimeus (a srác, a Timeusé), az a vaksi gubera-faty, etyszercsak ekezd pattognyi.
    Csakamint fülest kopott hoty ottan vann ety parasztköpés a nászáreti Jesszus, órjás ribiliót csapot:
    – Jesszus, hee, Jesszus, Dávidnak ivadékja! Legyéé fáin, ne hatyd hogy itteen belepistujjak!
    Erreföl az egész kas ripakod rá, fogja be a bagólesőt, de asz csakazéris nyöszörög a nyámnyila:
    – Jesszus, legyéé fáin velem, ne hatyd hogy itteen belepistujjak!
    A Jesszus ekkoo kisvártatva megtoppan es imigy popol:
    – Ide.
    A haverok erre berezeltek s ilyet szóltak:
    – No gyerünk, vakarjad össze magat s tápászkoggy, ő hí!
    Errefő az lehányta a bekecs-hacukát, főpattant es spurizot a Jesszushoz. Es a Jesszus beszéét a bogyójáva, es faggattya:
    – Ki vele, no mi a lónyáát akarsz éntülem?
    Errefő a vakja:
    – Háát, háátcsak, főnökúr, valamikét skubiznyi akarózna nekem megin, ha könnyü neked a.
    Errefő aszt mond a Jesszus:
    – Üsse kő, haver, ezer szerencséd, hoty hittéé, a mázlid. Rendbe vagy.
    És amasz megin pilácsolt es ment es csípte a Jesszust.

A vékső vocsora
Márk 14, 12–25

    Es asz első húsvétünnepen mikon kavászatla a vekni es a sidók leölik a húsvétbarit, akko aszongyák a haverok a Jesszusnak:
    – Háha mennyünk hoty megrendejjük a húsvéti kaját meg minden?
    Errefő berendőt két havert es asz vót az ordré: „Irány a váras! Ot láttok eggy hapsit aki amelik vizeskriglit cipee, arra ájjatok rája es ahon asz becsalingál ot ti is utánna es ott mongyátok mek a kacorfogadósnak: »Kérdeszteti a góré, hó van eggy szeparé ahon leekeverhet ety kis kúsvéti bulit?« Maj egy hodált ajál fönn az eeső emeleten, rogyásik vánkossaa meg édös vacakkaa. Ot rögtö vággyatok rendet, ki a kupivaa! Vocsora ot lesz.”
    Le is koptok tüstén a haverok be a szitibe es rá is leetek ahoty jósota nekig es ki es kupiszták mintapinty. Es ahogy besötétütt jöt is a főnök a tucatnyi haverokkaa. Es mánamint flamósztak es majszótak úgy fifikászot:
    – Manóba is, manóbais, beköp egyitek éngem, egyitek akimelik mast ép a serclire hajt.
    Errefő minnyának leszakatt a pofája es paf vót es hüledeszet:
    – Csak nem éngem fürészöl?
    De ü csakis annyit mukkan:
    – Eggy akimelik a vájlingbó együt velem cseresnyészik. Noná beköp, úgyvanírva. De bekrepál a fránya aki asz emberfiád beköpi. Kár kigyütt a muterja hasábó.
    Es míglen kajottak őis vett a veknibő, es hánta reá a körösztöt, es kimort a belépő egy morzsalát es főgyukta:
    – Egyétek-begyétek, esz vagyokén es tetőtőtalpik.
    Akkon vette a flaskát, megbájóta es markukba nyomta. Mind gargariszált. Kommentááta mék kisdeden:
    – Esz úgyahogy vér az én erembő, igyunk meg a komasákot. Azér va mer véreznyem kel az emberekér azegész óperencián.
    Manóbais, halgasside:
    – Eggy csöppetse piálok má többé, totálabsztinencia lesz egész míg az Uriste újnedűt ad az ántikukurikúját!

A Péter aszt lódittya hoty gőze sincs
Márk 14, 66–72

    S amikon a Péter asz udvaron landót, fővirítot a főcsuhásoktó eggy csaj partvissaa, ot takaríthatot es minthogy láttya huhognyi a cidriző Pétert a tenyeréébe hát emigyen bakkan:
    – No te is otvótáá a Jesszusnál a klikkbe.
    Az meg csak hebeget-habogot es monta:
    – Menny má, ződség sefilesefarko!
    Es kisunnyogot a likhófba.
    A csaj meg a partvissaa, a partvistechnikus csak-csok továbmacerátta es úgy szót a bámiszkodókhoz:
    – Perszehoty eggy követ fúly velik!
    Az meg megin lehazutta a csillagot az égrü. A tömkelek azonba ismég gunyizátt es megmacerátta a Pétert:
    – Mérket eszekrá hoty teis a bandába vótál. Világos mint a vakablok hoty teis Galiliábó való vagy.
    S erre fő káronkodot mint a jégeső es szüvére vette a tenyerét a Péter:
    – Kopjatok má le! Semmi közöm a haverhosz akit it rámvarni akartok.
    S abba a szent minutába kukurékót eggy pirosat a kokos. Most eset le a Péternek a tantusz mer etyszer a Jesszus aszonta vót neki:
    – Mieléb kétszö kukurékó a kokos, te háromszor sumákósz le éngem.
    A Péter sírot-rívot de keservesen.

A Júdás kinyúvassza magát
Máté 27, 3–5

    Mikon láttya a Júdás, hoty a Jesszus, akit beköpöt, rámegy es fixumfertik, egyszercsak megsavanodik es visszavette a főcsuhásoknak es matusálem tatáknak a harminc bélást es emigy rinyátt:
    – Pancser vótam mer betunkótam eggyet akimellik ártatlan mint a húsvéti báránka.
    Amaszok meg mosták a keziket:
    – Pökünk rá! Tótágost áhatsz vagy hánnyá cigánykerekeg.
    Erre behajingáta a harminc bélást a tempulumhodálba, hátraarc kereket óoltott es nyomba főhúzta magát az első uborkafára.