A muzeális értékű fénykép Dzsingulit, a világ egyetlen éneklő vízilovát ábrázolja. Kevesen tudják, hogy Dzsinguli a múlt század első felében az amerikai Sumanek cirkusz reprezentánsaként érkezett Budapestre a Beketow-cirkuszba. Egy időben Amelita Galli-Curci koloratúrszoprán énekesnő vendégszereplésével. Utóbbi azonban akkorát bukott nálunk, mint egy ártatlan hajadon, aki kezdetben olyan tiszta és fehér volt, mint a leesett bárány, mégis bukott nő lett belőle. Dzsingulit viszont vállukra emelve, sérvkötőben cipelték rajongói a medencéjéhez. A fénykép azt a pillanatot rögzíti, amikor a négylábú csalogány két előadás között éppen koncertet rögtönöz az állatkertben agyba- és egybeverődött publikumnak. Herzogné áriáját énekli Armand Krupié „Rien ne va plus” című operájából, ráadásként pedig Arthur Simfeld Le dernier reve du bulanger (A pék utolsó álma) című daljátékából.
Menedzsere és idomítója, a magyar származású Nikkelfinger Abelesz még az első világháború előtt fedezte fel Dzsingulit a Nílus partján, ahol délutánonként óegyiptomi dalokat énekelt tikkadt tevehajcsároknak. Ami ezután következett, olyan volt, mint egy színes álom. A gyanútlan vízilovat az okos Nikkelfinger Port Saidba vitette, ahol toronydaru segítségével beemelték az Okisz Bronhitisz görög teherhajó gyomrába. Másnap a hajó, Demithisz Azafilosz kapitány irányítása alatt, a Szuezi-csatornán keresztül kifutott a Földközi tengerre, hogy Fiuméba szállítsa értékes rakományát. Mialatt Nikkelfinger a hajófenéken gubbasztó Dzsingulit népszerű olasz dalokra tanította, kitört az első világháború. Demithisz Azafilosz kapitány esküdt ellensége volt az Osztrák–Magyar Monarchiának, ezért nyomban irányt változtatott, és Fiume helyett a nápolyi kikötőbe kormányozta hajóját. Ott sietve partra tette a dalos kedvű vízilovat lelkes tanítómesterével együtt. A nápolyi piactéren Dzsinguli rázendített a Che bella cosa la giornale sole kezdetű olasz slágerre, Nikkelfinger pedig járdán és szájharmonikán kísérte. Az elragadtatott nápolyiak Dzsinguli kitátott szájába dobálták pénzadományaikat. A mohó Nikkelfinger pedig másnap reggel könyörtelenül bekasszírozza tőle.
Az éneklő víziló híre futószőnyegként terjedt el a városban, és eljutott Báderevics Tifting New York-i impresszárió füléhez is, aki éppen Nápolyban töltötte a nyarat százhúsz kilós, húsgazdag menyasszonyával, Spillergnóm Astoriával. Báderevics üzleti érzékének köszönhetően Dzsinguli hamarosan az óceán túlsó oldalán folytatta pályafutását a chicagói Sumenek-cirkuszban. Ott már művésznevükön hirdették őket: Lionel Serblin mesteridomár és Dzsabu Mináresz nílusi trubadúr fellépése az Újvilágban!
Hosszú éveken át turnéztak Amerika nagyvárosaiban, szédületes sikerrel. Dzsinguliból reggelenként valósággal dőlt a pénz. Nikkelfinger alig győzte kiválogatni. Budapesti vendégjátékuk alkalmával, kihasználva a földkerekségen tomboló tangólázat, Dzsinguli magyarul énekelte el az interkontinentális sikerű Gangesz-tangót, melynek refrénjét együtt énekelte vele az extázisba esett közönség: „Úgy hömpölyögsz felém, akár a Gangesz, / ez a tangó nem is tangó, hanem tangesz…”
A tragédia a búcsúelőadáson következett be. Dzsinguli éppen a Bajazzók prológját adta elő, amikor váratlanul szájzár lépett fel nála. A nézőtéren olyan csend támadt, hogy még a vécés néni zümmögését is hallani lehetett. A szájzárat injekciókkal sikerült feloldani, csakhogy a baj nem jár egyedül. Attól fogva ki tudta tátani ugyan a száját, ám többé nem tudta becsukni. A csodálatos hang örökre eltűnt. Nikkelfinger elkeseredésében felvágta az ereit huszonöt kiló zöldpaprikának, amiből lecsót főzött Dzsinguli megrendült rajongóinak. A szomorú vacsorán még a könnyező pálmák is sírógörcsöt kaptak. Másnap Nikkelfinger kivándorolt a Spitzbergákra, feleségül vett egy Spitzberger-lányt, aki hátralevő életét és a lakásban lévő gyertyatartókat bearanyozta.
A magára hagyott Dzsingulit az állatkert fogadta be, ahol szabad idejében nőstény társai megtermékenyítésével foglalkozott, amit tátott szájjal is zavartalanul folytathatott. Nem kell ahhoz vízilónak lenni, hogy értékelni tudjuk eme tevékenységét, amire sokan még csukott szájjal sem képesek.
