Okos és szép, ám szegény felmenőim voltak. Korán meghaltak többnyire, akinek köszönhetem, hogy valamennyire teljesítettem azt a tervet, amely belőlük énbelém kódolódott, édesanyám, ma is friss és fiatal, hosszú életű lett. Most már én is annak számítok, holott még sok évre lenne szükségem, hogy ezt a valamennyire jelzőt szűkebbre szoríthassam.
Az áldott emlékű pesterzsébeti leánygimnáziumban érettségiztem, s az ELTE magyar–történelem szakára iratkoztam, magyar szakos diplomát szereztem.
Nem kívántam az egyetemen maradni, irodalomtörténész, irodalomesztéta helyett lettem irodalmi szerkesztő a Magyar Rádióban, azaz értő közvetítője a magyar irodalomnak, a legrégibbektől a legújabbakig. Szerencsés voltam, hogy az irodalom és irodalomtudomány élő klasszikusaival dolgozhattam, valamint kiváló színészekkel és rendezőkkel. A nyelvészet, a néprajz érdeklődésemnek megfelelően egészítette ki munkámat, amit mindig szolgálatnak tekintettem. Olyan munkatársakat választhattam magamnak, akik egyben mestereim és segítő társaim is voltak. Az a generáció, amelyhez tartoztam, maradandó alkotások sorát készítette, ebben a korban bontakozott ki a rádióművészet, amely annak ellenére született, hogy ezer tiltás kötötte meg művelői kezét. Első könyvem a Miért szép? Ebben verselemző műsoraimat adták ki. Elsősorban költők írták, leginkább az elnyomottak közül valók. Iskolai segédkönyv lett, utána mások még összeállítottak néhány hasonlót. Egyik legkorábbi műsorom egy Zrínyi-évfordulóra készült, ezt hallgatva írta meg Kodály a Zrínyi szózatát. Évekig vágtam és ezzel komponáltam mások végtelen riportjait, leminősítés volt, de ezzel is sokat tanultam, mint általában második egyetemem volt az a szellemi közeg, amelyet választhattam magamnak. Nem lettem irodalomtörténész, de volt több hetes régi magyar sorozat a Rádióban, amelyben többek között Balassi Szép magyar komédiája eredeti régi nyelvén hangzott el, s ugyancsak legszebb széphistóriáink rádióváltozatai, volt A magyar költészet századai, eligazító bevezetőkkel, a bevezetőket én írtam, és a verseket legjobb színészeink mondták el: ezeket is használták iskolákban. Volt ugyanez a prózáról és a magyar nyelvről (megírására másokat kértem fel). Eleinte alig volt mikrofon a kezemben, de A magyar költészet századai bevezetései megtanítottak rádióra írni és mikrofon előtt beszélni, a Beszélgetés egy versről új formát teremtett, egy-egy költővel, esztétával együtt kerestük a versek titkait benne. A Hangalbum sorozatban kedves íróim felvételeit úgy válogattam, hogy portrék kerekedtek belőle, s aztán némelyikből hanglemez, mint amely Németh László felvételeiből készült. Azok az írók, akik a szüleim nemzedékéhez tartoztak, kezdtek elhullani mellőlem, s aztán egyre többen, a fiatalabbak közül is. Nagyon hiányoztak nekem és nekünk… A rádió alkalmas arra, hogy felidézzen, megörökítsen. Elkezdtem a Legenda… című műsort, amelyben anekdotákat mesélünk már eltávozott író barátainkról – felidézzük alakját, műveit, a kort, amelyben élt, inkább több, mint egy beszélgetéssel, néha a néprajzi gyűjtéshez hasonló utánjárással, gyűjtéssel. Sok felkészülés, sokórai vágás, kompozíciós munka nyomán születik meg szubjektív, érdekes és igaz története a közelmúlt irodalmának. Egy-egy író barátai, művének ismerői vállalkoznak ilyenkor valami szellemidézés-félére. Eddig három könyv látott belőle napvilágot.
Ezeken kívül sok ezer nem látványos közvetítő szerep jutott nekem, régi és mai írók művei, a néprajz és nyelvészet művelői és a hallgatók között. Szeretettel és szívesen csináltam.
Ügyeltem azonban, hogy az egyetemen elkezdett aktív munkát sose cseréljem fel a puszta közvetítő szerepével, mindig írtam, kezdetben kritikákat, majd egyre inkább a gyerekkoromban elkezdett, majd abbahagyott költészet felé fordultam. Megjelent verseim mennyisége meg sem közelíti elhangzott műsoraim számát, de ezek csak hozzám tartoznak, csak engem fejeznek ki. Talán. Mert ezt is azok az eszmék és azok a mesterek színezik, akik egyéb munkáimat is. Négy vékony kötet és a vers, remélem, míg élek, segít tovább élni.
Író felesége vagyok, Albert Gábor évfolyamtársam volt és maradt máig, fiunk kutató-mérnök, lányunk biológus, akik eddig két-két unokával örvendeztettek meg bennünket.
