A korabeli híradások szerint, abban a bizonyos 1932-es évben:
• A főváros ínségakciója során tüzelőanyaggal is ellátja Budapest szegényeit.
• Európát meghódította a rumba. Bemutatja: a Jimmy görlök és a Happy Boy’s jazz-band.
• A m. kir. Állami Pénzverde állandóan dolgozik a folyton elkallódó kétfilléresek pótlásán.
• Miss Magyarország: Lampel Ica.
Mellesleg, július 16-án én is megszülettem. Gyerekkoromban rém büszke voltam arra, hogy az egész város – hatalmas neonbetűkkel – az én nevemmel van tele. Természetesen a Tibi csokit reklámozták. Anyám 1944-ben, március 19-i születésnapjára, a német bevonulást kapta ajándékul. A fasizmus minden diszkriminációját családunk is megtapasztalta (csillagos ház, védett ház, gettó).
A felszabadulás után húgomat elkísértem a Lakner bácsi gyerekszínháza által meghirdetett felvételire, ám én is ott ragadtam. Legjelentősebb alakításom Geréb volt, a Pál utcai fiúkban. Majd néhányunkat a gyerekszínházból beválogattak a Valahol Európában című filmhez. Jómagam a Tudja a rosseb szöveget mondtam el nagy drámai beleérzéssel, de meglepetésemre ezzel a benyögéssel kacajt váltottam ki a film bemutatóján. Már akkor megtapasztaltam, hogy humorizálni csak komolyan lehet. Az amatőr évek után: felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői tanszakára. Gellért Endre, a Nemzeti Színház legendás főrendezője vett fel, azzal a szöveggel, hogy Magában van valami! Szavai még mindig a fülemben csengenek, s azóta is keresem – több-kevesebb sikerrel – azt a bizonyos valamit. Főiskolai éveim alatt segédkeztem a Nemzeti Színházban Marton Endre mellett – Krencsey Marianne osztálytársammal közösen – Urbán Ernő Uborkafa című szatírájának előkészítésében. Diplomamunkám a Kecskeméti Katona József Színházba szólított, ahol Móricz Zsigmond Pacsirtaszó című színművét kellett megrendeznem. Nehéz kihívás volt egy magamfajta pesti fiatalember számára egy tőlem teljesen távoli paraszti miliőben játszódó darabot színpadra állítani. Még szerencse, hogy az átkosban, a szokásos falujárások alkalmával láttam néhány igazi parasztembert. Színjeles bizonyítványom és jól sikerült államvizsgám eredményeként Major Tamás szerződést ajánlott a Nemzeti Színházba, amit én nagy örömmel fogadtam, már csak azért is, hogy mint újdonsült vőlegénynek, ne kelljen az akkoriban kötelező színházi gyakorlatra vidéki száműzetésbe mennem. De a minisztérium káderosztálya közbeszólt, mivel az akkori debreceni igazgatónak, Téri Árpádnak pont én kellettem. De akkor már annyira beleéltem magam a fővárosi státusba, hogy inkább a kultúrforradalom akkori legnagyobb színházi bázisát, a pesti telephellyel rendelkező Állami Faluszínházat (később Déryné Színház) választottam. Erre egyik illetékes elvtárs sem mondhatott nemet.
1954–1960 között dolgoztam a Déryné Színházban, ami remek iskola volt, mert minden műfajba belekóstolhattam. (Szívesen gondolok vissza az Ármány és Szerelem, Az aranyember, a Tündérlaki lányok és a Leányvásár rendezéseimre.)
1960-ban Fejér István szerződtetett a Vidám Színpadhoz. Felváltva rendeztem a Vidámban és annak egykori kamaraszínházában, a Kis Színpadon. Első munkám a Mindent egy helyen című kabaréműsor volt, amelyet Darvas Szilárd konferált, s amelynek műsorán Kellér Dezső klasszikus tréfája is szerepelt: A Papa helyezkedik. Több mint ötven vígjátékot és kabarét rendeztem.
Színházon kívül nemcsak szárazföldön tevékenykedtem, hanem jégen, vízen és levegőben. Ez alatt jég- és vízi revüket, valamint a Népstadionban éveken keresztül az általam rendezett SZÚR (színész–újságíró rangadó) műsorokat kell érteni. Van néhány találmányom is, például a Telefonviccmondó, amit a világon elsőként én honosítottam meg hazánkban. Ez a szolgáltatás még napjainkban is működik. Ezenkívül én alapítottam a Pesti Vicc című hetilapot, aminek főszerkesztője is voltam. Az újság a Postabank sajtóportfoliójának leépítése nyomán elhalálozott. Élt közel öt évet (1995–1999).
Rádiós és televíziós munkáim meghaladják a százat. A nyolcvanas években csaknem minden televíziós szilveszteri műsort én vittem képernyőre (Színházi-buli, Déryné útrakél, Szerencse-kerekecske, Kárpótoljuk egymást, Szuper házaspár-baj, Elvonókúra). Kellér Dezsővel is sok műsort készítettem: Rendkívüli Színészmúzeum, Jubileumi leltár, Néha, néha visszatérek. S még valami! Ha valakit érdekelne, fennállásom óta kaptam egy Jászai-díjat, egy Pro Arte kitüntetést és egy Magyar Köztársasági Érdemérem kiskeresztjét.
A közelmúlt Kulcs című tévésorozata, napjainkban a Slágertévé rendezése fűződik a nevemhez. 2001 tavaszán a Vidám Színpadon az ötvenéves jubileumi kabarét rendeztem, Ezt is túléltük címen Verebes István konferálásával. Jelenleg ugyanott főrendező vagyok. Mint látható, vén fejjel még elég sokat dolgozom, hála istennek, egészséges vagyok, szemüveg nélkül olvasok, és fogaim is épek! Negyvenöt éve vagyok házas. Feleségem, aki egykoron szubrett volt, jelenleg a Piri kalapszalon tervezője és tulajdonosa, fiam, Péter szintén rendező, unokám, Ida hatéves, és hála istennek, nem akar színésznő lenni.
