Deim Pál

festő, szobrász, grafikus (Szentendre, 1932. június 29.)

Golgota III. (litográfia)

    Valamit kellene írnom, mert hogy hetvenéves lettem és kapacitáltak. Két gépelt oldalban hetven évet. Azt észrevettem, hogy az eleje, az életem kezdete nagyon lassan múlt, majd egyre gyorsabbá vált a tempó. Ma már fájdalmasan sebes. Eleinte mindenre volt idő (sok idő). Ma már csak kapkodás van. Megijedtem? Hova lett a semmittevés szépsége? Különösen a gyermekkor csodás világa, a patak az én mikrovilágom. A patak tele élőlénnyel (akkor), halak, békák, siklók, vízipatkányok, bogarak és természetesen mi, gyerekek. Gátépítés, fürdés, halászás, kis vízimalom építés, mert a nagyokat elvitte a fejlődés. Nagyapám is molnár volt. Ausztriából nősült ide, a patakparti malomba. Így neki köszönhetem a patakparti élményeket. Itt kezdtem rajzolni, festeni. Kedvenc „témám” a konyhai falvédők voltak, szépen le tudtam rajzolni. Dicsértek is nagyon. Lakásunkban volt egy kecskés kép. Zsírkrétával készítette egy inasgyerek. Az volt a kedvenc képem, de igazából legnagyobb hatással rám az újévi naptáron levő kép volt, amit minden évben a kéményseprő hozott. Havas tájban egy kis házikó állt. A ház előtt egy patak folyt el, amiből egy őzike készülődött inni, és mindez valami kristálycukorral megszórva csodálatos szikrázó havas tájat varázsolt a lelkem elé. De azután jöttek a rossz emberek, és azt mondták, hogy ez giccs! Ez ízléstelen! Ez? Nézze, milyen szépen látszik a havon az ablakból kiszűrődő sárga fény!
    Az örömfestészet lassan elmúlt, és kezdődött a komoly „szomorú” festészet. Azért időnként felidézem gyermekkorom emlékeit, elsősorban karácsonykor, a csingilingis, kristálycukros, habcsókos csodavilággal. Gyermekeim és unokáim szemében láttam, látom viszont azt a belső, csillagszórós fényt, ami lelkemben, bennem is lehetett hajnalok hajnalán.
    Vágyakozás a belső „ragyogás” után, talán ez az élet hajtóereje. A művészet az ehhez vezető út. Felvillantani valamit az áhítatból, a végtelen csend birodalmából. Száz vagy ezer évek távlatából is felfogható az üzenet, de csak a művészet által. Az egyiptomi végtelenbe néző szobrok, a görög istenszobrok, Mozart, Bach, Leonardo, Michelangelo, Picasso, Van Gogh, Csontváry, Bartók alkotásai stb. stb. Népek, nemzetek csak akkor nőnek naggyá, ha kultúrával átitatódnak, mert különben az emberben csak az állat él.
    A politika időnként birtokba veszi a művészetet, de ezeken a politikai akaratokon is átsüt a valódi művészet, a tehetség ereje.
    Sok pénzt a kultúrába, és a kultúra bőségesen visszaadja a ráfordított anyagiakat. A szellem az erősebb, érdemes vele társulni.
    A szemek ragyogása, az örömteli munka visz előre.
    Elfogyott a kiszabott sorszám. Így az apró résztörténetekre már nem jutott betű, pedig úgy kezdtem, de az okoskodás félrevitte a tollamat. Még annyit, az életem Szentendrén kezdődött és ma is itt sántikál.
    Még tíz sort kell írnom. Megígértem! Szép az élet, ha nem is mindig. Önmagamba gabalyodtam, ebből már nincs kiút. De azért nem olyan szomorú a helyzet. Gyermekeim, unokáim, szóval a család, úgy együtt ébren tartanak, és mellettük talán egy-két képecske is születik az örök emlékezet reményében.
    Művésznek lenni könnyű, de a művészt kibírni már nem. Csomó közhelyet elpuffogtattam. Kitelt a hetven sor. Nem fért bele az életem. De egy jó gondolat sem. Bocs!