Jómódú középosztálybeli nemesi családból származom. Minden akkor megadható nevelést megkaptam; német-francia fräuleint és egyházi (bencés) taníttatást. Anyám lengyel származású (Nehrebeczky), apám felvidéki magyar. Először zongora–orgona tanszakot végeztem a Zeneakadémián, aztán teológiát a bencés szerzeteseknél, majd biológia–földrajz szakot a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen; ehhez hozzávettem a kínai szakot, majd tanulmányaimat orvosi egyetemi ismeretekkel egészítettem ki. ’56-ban – mivel mentőkocsiban lőszert szállítottam – az oroszok halálra ítéltek, majd kétéves kényszerszünet után tanulmányaimat folytathattam.
Az életbe Bartucz Lajos antropológus professzor indított útnak; nála volt ugyancsak gyakornok feleségem, Hankó Ildikó, akivel együtt menesztettek az embertani intézetből megindokolva azzal, hogy „nem vagyunk alkalmasak a szocialista ifjúság nevelésére”. Ekkor a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetébe kerültem, ahol kutatási területem a csontkémia, a csontszerológia és a csontpatológia volt – e területen jelentős nemzetközi sikereket értem el; beindítottam a stockholmi és a szardíniai csontkémiai laboratóriumokat. Bartucz Lajos hagyatékaként megírtam A Föld népei című munka öt kötetét; ahonnan nem volt anyagom, oda személyesen elmentem. Így bejártam a nagyvilágot. Soha magyar ösztöndíjat nem kaptam, mert azt mondták, „a Kiszelyt úgyis meghívják és fizetik”. Jelentős nemzetközi hírre tettem szert: 13 külföldi intézetnek és kutatóhelynek lettem rendes tagja, külföldi útjaim alkalmával mindenütt tanítottam és előadásokat tartottam. Az itthon politikai okoknál fogva el nem fogadott kandidátusi értekezésemet Oxfordban adták ki, ezért megkaptam a szakma legnívósabb évi nagydíját. Az Egyesült Államokban a Berkely Egyetemen negyedmagammal egy kutatóintézetet hoztam létre, ezért, első európaiként, megkaptam az Egyesült Államok Einstein Akadémiájának évi bronzérmét. Az 1969-ben Magyarországon több kiadást megért Sírok, csontok, emberek című kötetemért kétszer kaptam Magyarországon írói nívódíjat.
Miután Kína nyitott a világ felé, az elsők között kaptam belső kínai útlevelet arra a területre, ahonnan 1915-ben minden európait kizártak. Eljutottam a kínaiak által 1915-ben elfoglalt Hszincsiang, Kanszu és Ordos tartományokba, ahol egyedülálló magyar őstörténeti anyag hullott a kezembe; erről itthon nem hallgathattam. Ez időtől fogva egyre többet foglalkoztam a magyarság eredetével, őstörténetével, amit a hazai monarchista-kommunista történészek nem néztek jó szemmel. Sikerült a magyar őstörténet legkeletibb gyökereit megtalálnom; erről előbb az Egyesült Államokban és Németországban, majd Magyarországon számos könyvben és előadásban számoltam be. Néhány kollégámmal együtt igen sokat harcoltam a dogmatikus beidegződések, a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos álláspontja ellen; 35 évi munkám nem volt hiábavaló, hiszen 2001-ben sikerült a genetikusoknak bebizonyítaniuk, hogy a magyarságnak genetikailag semmi köze sincs a finnugorokhoz.
Bartucz Lajos professzor megtanított az agnoszkálás – történeti csontok azonosítása – mesterségére. E munkámat itthon a székesfehérvári királysírok azonosításával kezdtem, de ezt kivették kezemből, hiszen magyar múlttudatra itthon azokban az időkben nem volt szükség. Ezután a Nádori-kripta, a Batthyányiak, Alexandra Pavlovna, a mohácsi csatatér halottainak, Szent Erzsébetnek, Gertrudis királynénak stb. azonosítását végeztem el, bár az 1970-es és az 1980-as években inkább külföldön dolgoztam: feleségemmel együtt kettőnkre bízták a babenbergi Melkben eltemetett királyok, a firenzei Mediciek, a francia királyok és sok más neves személyek azonosítási munkáját. Azonosításra kértek fel Petőfi Sándornak feltételezett barguzini sírjához is, ahol két amerikai és egy szentpétervári kollégámmal vettem részt. Mivel nem tudtam szakmai meggyőződésem ellen vallani – hiszen a barguzini 7-es számú sírban valóban Petőfi Sándor csontvázát találtuk meg –, ezt a magyar hatóságok politikai okokból ellenezték, ezért 27 évi ottlétem után el kellett hagynom a Magyar Tudományos Akadémiát, és a „Petőfi-ügy” miatt Magyarországon elvesztettem szakmai és emberi tisztességemet. 1989 óta négy évet dolgoztam az MTV külpolitikai főszerkesztőségén, voltam Budavár képviselője és jelenleg az Agrárszakoktatási Intézetben a magyar népfőiskolák újraszervezése az én feladatom.
1971 óta tanítok az egyetemeken. Nehéz lenne felsorolni az öt világrész egyetemeit, ahol tanítottam A Föld népei, Csontkémia és A magyarság őstörténete című tárgyakat. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 26 évig tanítottam a budapesti ELTE-n, hosszú időn át a Külkereskedelmi Főiskolán, de oktatásom legfontosabb helye a Gödöllői Agrártudományi – ma Szent István – Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, ahol országunk jövendőbeli agrárértelmiségét oktatom és nevelem.
Ha elölről kezdhetném életemet, mindent ugyanúgy tennék, mint ahogyan azt tettem. Boldog ember vagyok: ellenségeim nincsenek, feleségem harcostársam is, nem lakásom, hanem budavári otthonom van. Semmilyen párthoz nem tartozom: magyar és keresztény ember vagyok. Három módon élek tovább: csodálatos utódokban, tízezernyi tanítványban és könyveimben.
