Hetven év – tízszeres kabalaszám. Születésemben hetedíziglen benne vannak az ősök génjei.
A hétfejű sárkány, a hétmérföldes csizma, a hetet egy csapásra meséi után jött a hét csapás, benne a hétéves háborúval és a hét szűk esztendővel.
Forradalommal és hétpróbás csirkefogók uralmával és nem tudom, vége szakad-e a Heti Hetes képviselte kultúrcsőddel. A hétszentségit!
Bevallom, hogy ha visszatekintek, nem volt könnyű eljutnom a mostani hetvenkedésemig.
Rossz útravalót kaptam iparos és paraszti őseimtől, Lónyai utcai református gimnáziumi tanáraimtól. Jellemszilárdságra, szuverén gondolkodásra, racionalitásra, hazafiasságra neveltek, és ez a kollaboránsokkal teli, pártfegyelemmel nyomorított kortársaim között a perifériára taszított.
Egyben meghatározta életpályámat is, melynek jellemzője lett a befelé fordulás, az elsősorban magadban bízzál filozófia.
Széttördelt ország széttördelt társadalmában mindig kellettek ügyeletes bűnbakok, és én leginkább ezek között voltam. Egy berzenkedésem alkalmával író barátom megjegyezte, hogy „Te egy magyar Don Quijote vagy!” Mire azt feleltem, szívesen lennék Don Quijote, de nem kapok útlevelet a szélmalmokhoz. Igen…
A szigorú öncenzúrázás időszakában nemcsak írni, de beszélni is elfelejtettünk, mert nem a gondolat jelben, beszédben való megjelenítése, hanem a még megtűrhető fogalmazásé lett a vezérlő szerep.
A pótcselekvések bő tárházában természetes volt, hogy a sebész, a jogász, a közgazdász vasárnap segédmunkásként építette víkendházát, és hétfőn fáradtan, remegő kézzel gyakorolta választott hivatását. De még mindig szerencsésebb volt annál, aki alkoholba fojtotta tehetetlenségét, sérelmeit. A forradalomban részt vevők – köztük én is –, eleve pályamódosításra, pótcselekvésre voltak kényszerítve.
Még mielőtt bárki – ki olvassa e sorokat – azt gondolná, hogy ezek egy fáradt, pesszimista öregember siránkozásai, megnyugtatom, nem az.
Csak egy tapasztalatátadás, hogy milyen könnyen deformálódhat minden. Mindig optimista voltam, mert hittem a természetben. A jégverés után a megszaggatott fák újra élednek. A lávafolyam kihűltével a friss vegetáció birtokba veszi a holdbéli tájat. Jön, mert jönnie kell egy új generációnak, mely meg tud békülni egymással, önmagával. Hogy mit tartok életem legnagyobb eredményének? Horgászás közben nyugodtan a vízbe nézhettem, sohasem zavarodott fel.
