Édesapám MÁV-jogász volt és közismert műgyűjtő. Főként numizmatikai gyűjteménye volt felbecsülhetetlen nemzeti érték, melynek 1945 februárjában, a budapesti svéd követség kirablása után nyoma veszett. Igaz ember volt, aki Wallenberggel együttműködve segítette az üldözötteket. Édesanyám mindig háztartásbeli volt, és kiegyensúlyozott hátteret biztosított három gyermekének. Tizenkét évesen éltem át Budapest ostromát. Tizenhat éves voltam, amikor a pesti angol kisasszonyok gimnáziumát megszüntették, ahova nagyon szívesen jártam. Édesapámnak köszönhetően kerültem a budapesti Református Gimnázium leánytagozatába, ahol nem kezeltek „osztályidegenként”. 1950-ben itt tettem érettségi vizsgát.
Igen jó iskolai véleményezéssel még ebben az évben bekerültem az ELTE bölcsészkarának muzeológia szakára. Itt művészettörténetre szakosodtam, és még az idős dr. Gerevich Tibor professzort is hallgathattam. Mellette dr. Vayer Lajos és dr. Zádor Anna irányították tanulmányainkat. Diplomámat 1955-ben szereztem meg, de már előtte a gyakorlóévre, 1954-ben a Szépművészeti Múzeum régi szobor osztályára kerültem. Dr. Balogh Jolánhoz, az egyik legkiválóbb hazai művészettörténészhez osztottak be. Mivel politikailag nem tartoztam ahhoz a kategóriához, amelyhez tartozókat Budapesten tartják, az esztergomi Keresztény Múzeumba kaptam kinevezést, ahol a szobrászati anyagot leltároztam más teendők mellett.
Dr. Voit Pál, aki az Akadémiai Kiadóban művészeti szerkesztő volt, 1956 nyarán meghívott munkatársának. Így Budapesten könyvtárak közelébe kerülhettem, és szerkesztői munkám mellett elkezdhettem a régi szoborosztály műtárgyait publikálni. 1957 októberében pedig visszakerülhettem erre az osztályra, mivel a minisztériumi „kemény vonal” eltávozott előnyösebb állásokba. Dr. Balogh Jolán mellett részt vehettem az állandó szoborkiállítás felállításában és a nemzetközi jelentőségű anyag feldolgozásában. Egyetemi doktori vizsgát 1963-ban tettem. Az osztály vezetését 1974-ben vehettem át.
Kiállításrendezéseim közül a legfontosabbakat kívánom megemlíteni. Hosszabb előkészítés után az Iparművészeti múzeummal közös feladatként 1978-ban került megrendezésre a Kisplasztikai kiállítás. A katalógust Sz. Koroknay Évával együtt írtam. 1984-ben Németalföldi szobrászat címmel rendeztem kiállítást a budapesti Szépművészeti Múzeum és a berlini Állami Múzeumok anyagából. A katalógus készítésében dr. Edith Fründt volt a munkatársam. Az 1983-as képrablás után ez volt az első fontos esemény a Szépművészeti Múzeumban.
A Delmár-hagyatékot 1984-ben szereztük meg. Két évre rá Európai szobrászat címmel kiállítást rendeztem ebből a nemzetközi jelentőségű együttesből. 1990-ben Utrechtben mutattuk be a Szépművészeti Múzeum és az esztergomi Keresztény Múzeum korai németalföldi festményeit és szobrait. A katalógus készítésében dr. Urbach Zsuzsával dolgoztam együtt.
Igen jó nemzetközi visszhangja volt a Szoborgyűjtemény-katalógus harmadik kötetének is, mely 1994-ben jelent meg. Ebben közre tudtam adni az időközben elhunyt dr. Balogh Jolán kiadatlan feljegyzéseit is, végrendeletének megfelelően. Emellett több évtizedes kutatási eredményeimet rögzíthettem. Itt szerepel annak a hetven műtárgynak a feldolgozása is, melyekkel az osztály vezetésem alatt gyarapodott. A katalógusban szereplő kutatási eredményeim mellett mintegy hatvan önálló tanulmányom is megjelent. Fiatalkoromtól kezdve alkalmam volt közreműködni olyan vállalkozásokban, mint a műemléki topográfiák, lexikonok, a Magyarországi művészettörténet összefoglaló kötetei. Megjelentek ismeretterjesztő könyveim, és Ghibertiről írott könyvem Corvina-nívódíjban részesült.
A magyarországi falfestészet emlékeivel kapcsolatban (XV. és XVI. század) is végeztem gyűjtést határainkon belül és túl, melyeket feldolgoztam. Mégis kutatásom fő területe az európai szobrászat volt a XIV. századtól a XVIII. századdal bezárólag. Ez utóbbi témában tartottam kongresszusi és egyéb külföldi előadásaimat. OTKA-témavezetőként is ehhez kapcsolódott munkám.
1995-ben – a nyugdíjba vonulásomat követő évben – Ipolyi Arnold-emlékéremmel tüntetett ki a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat.
Végül családomról szólnék néhány szót. 1958-ban mentem férjhez Szmodis Lóránthoz, aki ma aranydiplomás mérnök. Ő minden ügyemben – abban is, hogy négy gyermek mellett aktív szakmai tevékenységet folytathattam – segítségemre volt. Mária leányom (1961) közgazdász, ügyvezető igazgató, Imre (1964) tanár szakot végzett grafikus, Jenő (1966) és István (1971) jogászok lettek. Jelenleg öt unokám van, és remélhetőleg körük még bővülni fog.
