Tarbay Ede
költő, műfordító, dramaturg (Budapest, 1932. március 11.)
Útközben minden csonka, amíg a végére nem érünk. Nem bizonyos, hogy jó hátranézni, mert könnyen téglába botlunk (botlottam néha). A csonkokból azért összeáll valami. Két boldog év a gimnáziumban, az utolsó kettő, amikor hatodikosból harmadikos lettem (ez is módosítás). Egy új magyar– német tanár, Dallos Gyuri bácsi. Ő éreztette meg a szabad, önálló gondolkodás ízét. Az írás örömét. Ő jelölt meg egy pályát: „Nem akarsz dramaturg lenni?” Akartam, de előtte egy évig könyvtár szakosként jártam az ELTE-re. ’57-ben sikerült lediplomáznom, a Főiskolán, drámával (Mire a nyárnak vége…), amit öt évvel később a Szegedi Nemzeti Színház mutatott be. Ez valójában csodának számított, mert háttere a Rajk-per, és mindössze arról szólt: a zsarnokságot a zsarnokok a megalkuvókra alapozzák. Az írói-költői pályakezdés ideje: 1954. Versek, prózák, majd ’58-tól (szabadúszóként): műfordítás. ’57-től megszakításokkal: színház, televízió, színházak. Néhány bemutató, elsősorban gyermekdarabok. Rádiójátékok. Televíziós forgatókönyvek. Színházi munka és szabadúszás váltogatja egymást. Könyvek. Gyerekeknek. (A mogorva egér; Varjúdombi mesék; Vadgesztenyék; A kisróka; Kunkori és a kandúrvarázsló; Meleghozók; A mozgólépcső vándorai; Barangolás a völgyben; Gyermeklegendárium; Árnyék és kóc.) 1990-től: verskötetek (öt), felnőtteknek: Hirtelen ősz; 1991 (ez kötetcím!); Parázs a füvön; Kettős hitvallás; Pannonia Christiana. Nyugdíjas kor, egy évig. Utána ismét pályamódosítás: óraadó tanárság Zsámbékon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Szellemiekben a korábbiaknál sokkal gazdagabb nyolc év. Beszélgetések a menzán, folyosón a tanítványokkal, tanárokkal. Előadások, szemináriumok. Adtam és kaptam. Kétkötetnyi verset (egy megjelent) Zsámbéktól, a romtemplomtól, a főiskola épületétől, az emberektől, a Zsámbék és Pest közötti úttól. Néhány jegyzet, nem tankönyvként írt tankönyv (Gondolat, szó, kép; Gondolatok a bábjátékról; Gyermekirodalomra vezérlő kalauz). Most: szerkesztői munka az írás mellett. A zsámbéki évek összegezése, két tanulmánykötet: Összefüggések; Ösvények. Alig a célfotó előtt: Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, József Attila-díj, Pro Meritis Publicis emlékérem a zsámbéki főiskolától, Év Könyve 2000, Stephanus-díj. Egyre inkább a Készülődés. Versekben is. Akkor teljesebbre fogok látni. Talán nyugodtan, mert amihez ragaszkodtam születésem óta (hetven éve), az a világnézetem, hitem, anyanyelvem, szülőföldem. Szűkülő-táguló családom, gyerekeim, unokáim. Barátaim. Munkában társaim.
Versenypályán
Nehéz, rövid a nyár, Uram.
Vadak rohannak így az őszbe.
A versenypályán utolsó futam.
A ló lovassal hegyes szögbe dőlve
ível a föld és ég között. Göröngy
paták nyomán, függesztve semmire.
A távcsövekben megfagyott közöny.
Mögöttesét a csönd keríti be,
és tágul, mint a víz, ha kő
csobban belé. A szétgyűrűző hullám
nyugtalansága. Megáll az idő,
míg megfeszül a versenypálya útján
a kettős egy-test, s derékszögbe lendül.
A célvonalig gyorsuló iram.
A ló nyerít, de mégis mindent eltűr…
Nyarunk a tó páncélja lett. Rian.