Aki politikusnak született

Portré Antall Józsefről

(1932. április 8–1993. december 12.)

    Mondhatná valaki: elég rosszkor született politikusnak, hiszen 58 éves koráig nem gondolhatott arra, hogy cselekvő részese lehessen a politikának. Mégis úgy vélem: pont jókor, mert így a nagy történelmi pillanatban az ország demokratikus átalakulásának alapjait rakhatta le. Vagy fordítva, úgy is fogalmazhatunk, mint a Konrad Adenauer Alapítvány egyik vezetője Bonnban, 1992-ben, amikor a magyar helyzetről beszélgettünk és azt találtam mondani: sajnos csak egy Antall Józsefünk van, visszavágott: hála Istennek, hogy Magyarországnak most van egy Antall Józsefe.
    Politikusnak született; édesapja, id. Antall József (1896–1974) is politikus volt, kisgazdapárti miniszter is a koalíciós években, de életének főműve a második világháború alatt belügyminisztériumi tisztviselőként a szociális és menekültügy irányítása, Magyarországra menekültek ezreinek megmentése lett.
    Antall József ritkán beszélt nyilvánosan önmagáról, de 1991-ben a Századvég politikai iskola hallgatói éppen arra kérték, mondja el nekik, hogyan lett politikussá. „Az én politikusi vagy politikai pályafutásom az rendhagyó – kezdett hozzá. – Azzal kell kezdenem, hogy politikuscsaládban nőttem fel. Ez meghatározta egész politikai gondolkodásomat, meghatározta a politikáról vallott nézeteimet, nemcsak tartalmilag, hanem hivatásként, és meghatározta úgy is, hogy milyen stílust képviselhetek én a politikában. Ezt természetesen befolyásolta az, hogy gyermekkoromtól kezdve mindig politikáról beszéltek apám, nagyapám… és mindig azt a politikai irányvonalat képviselték, amelyik különböző időszakokban hol baloldalinak, hol jobboldalinak minősült. …Személy szerint, ezt nem tagadhatom, meghatározó volt számomra, hogy milyen politikai eszméket, nézeteket vallott apám, nagyapám és a család. Ebbe beletartozott minden, a klasszikus liberalizmus, a kereszténydemokrácia, és beletartozott minden, ami a nemzeti, népi és konzervatív értékek körében foglalható össze… Tehát olyan humanisztikus politikai légkörben nőttem fel, ami kizárta az embertelenséget, a jogtalanságot, ami kizárt minden olyat, ami egy diktatúrára jellemző, és ami egy politikai demokráciától távol áll.
    Ma is, ha felidézem, szinte szó szerint emlékszem, amikor hat-hét éves koromban gyalogolva Veszprém megyében az egyik hegyi úton magyarázta el nekem apám, hogy mi a demokrácia. Ez körülbelül 1937-ben, 38-ban volt. Mit kell érteni a demokrácián, mit jelent a képviseleti demokrácia. Nekünk ehhez kell hűnek lenni, ehhez kell ragaszkodni, bármit mondanak és bármit hallanék.”
    Természetesen Antall József gyermekkorát mégsem kell koravén politizálás légkörében elképzelnünk. Nyarainak színtere szülei somlói szőlője volt, apja szülőföldje, ahol mindenkit ismert, megtanult lovagolni is, nagyon szerette a lovakat. Itt élte át tizenhárom évesen a nagy fordulatot. És itt ünnepelte meg 1991-ben az orosz megszállás megszűntét, a magyar szabadság napját. „Oda akartam visszajönni – mondta akkor Somlóvásárhelyen –, ahol Somlójenőtől, az egykori Kisjenőtől Orosziig szinte minden temetőben nyugszik valakim. 1945. március végén, amikor a front átvonult a Somlóhegyen, s ezen a környéken vonultak vissza a német csapatok, és bejöttek a szovjet csapatok, akkor is itt voltam… Emlékeznem kell arra, hogy miként élte át egy nehezebben kezelhető, a szabadságot nagyon szerető tizenhárom éves gyermek a frontot, s azt a napot, amikor a harctér itt átvonult. Azon a napon mindenhol arra készültek, hogy megpróbálják elrejteni, amit lehet, élelmet, az asszonyokat és lányokat… Gyönyörű, napsütéses idő volt. Ott, a kilátóban állva láttam, amint a Sártóig, Orosziig jöttek az orosz csapatok, amikor hátranéztem, akkor pedig azt, hogy a 8-as műúton még vonultak vissza a német alakulatok Graz felé.”

„Megannyi politikai áramlat közepette ő volt az a magyar államférfi, aki a mai világ politikai realitásainak figyelembevételével alakította ki stratégiáját. Senki, aki utána jön, senki, aki a nyomába lép, ezután meg nem kerülheti őt abban, amit a határokon kívül élő magyarságért cselekedett.” (Sütő András búcsúbeszédéből)

    Kamaszéveiben a pesti piarista gimnázium diákja volt. Olyan mélyen kötődött alma materéhez, hogy nem akart lemaradni 1992-ben arról az évzáró ünnepségről, melyet hosszú idő után először ismét a Duna-parti piarista kápolnában tarthattak. Beszédében emlékezett a Duna-parti reggeli tornákra és a misékre, amikor „egy-egy térdeplő diák nem az imakönyvét, hanem a kémia tankönyvét tanulmányozza”. De a következőmondatok azt is jelzik, mennyire piarista diák maradt mindvégig: „Ebben az intézetben és más piarista intézetben a haza, a nemzet szolgálata, a keresztény hit, a kereszténység szolgálata, a katolicizmus szolgálata mélyen összefonódott, és itt már akkor ökumenikus szellem volt, amikor ez nem volt még divat. Soha megkülönböztetést nem érzett senki.” Ebben a gimnáziumban a közelmúltban elhunyt dr. Gaál István tanár úr történelemórái tovább mélyítették benne a politika iránti érdeklődését. Történelem–levéltár szakos egyetemista is főleg azért lett, mert tudta, hogy a „Zeitgeschichte”, a közelmúlt és napjaink politikai története csak megalapozott történelmi tudással érthető, művelhető.
    A gimnáziumi történelmi önképzőkörben kívánta előadni az 1947–48-as tanévben Az Amerikai Egyesült Államok a világpolitikában című terjedelmes dolgozatát. Abban a körben, ahol egy évvel korábban Metternich és Magyarország című előadásával már bemutatkozott. Az Egyesült Államok világpolitikájának alapelveit először is a Monroe-elv fejezte ki, melyből az európai politikától való elzárkózás (izoláció) következett lényegében 1931-ig. A másik régi törekvés a pánamerikai mozgalomban nyilvánult meg. Ennek lényege, hogy Amerika összes államát be kívánta kapcsolni az USA gazdasági és politikai közösségébe. A diák Antall elemezte a német, az amerikai és a „szocialista doktrinérek” imperializmus-fogalmát. Majd feltette a kérdést (1948-ban, Budapesten!): „Milyen alapja van a szovjet-orosz–amerikai ellentéteknek? Egyikük sincs a másik területére utalva, még kevésbé egymás természeti kincseire… Ellentéteik tehát elsősorban nem gazdaságiak. Sokkal inkább érzelmiek, sőt világnézetiek és politikaiak. A világuralomért folyik a küzdelem! Ezt az Egyesült Államok legföljebb csak Nagy-Britanniával hajlandó megosztani. Vajon a józan ész és a jóakarat fog-e uralkodni a világon? Sajnos a józan ész, az erkölcsi elvek és bölcs tanulságok helyett inkább az agyrémek és a szenvedélyek kormányozzák a világot.” A dolgozat dokumentumként a Magyar Szemle 1993. szeptemberi számában jelent meg nyomtatásban. A forrásmunkák hosszú jegyzéke azért érdekes, mert arról a szerző azt vallotta, hogy diákkorában már mind sajátja volt: antikváriumokban vásárolta össze.
    Nemcsak született, de tanult politikus is lett, mert 1950–1954-ben végzett nappali tagozatos történelem–magyar nyelv és irodalom tanulmányain kívül kiegészítő tanulmányokra még nyolc évet fordított az állam- és jogtudományi karon, levéltártudományi, könyvtártudományi, muzeológusi képzettséget is szerzett. Néprajzi, antropológiai, jogi, közgazdasági és orientalisztikai jellegű tárgyakat is hallgatott. Nem volt kitűnő tanuló – annál sokkal tehetségesebb volt. Alkotó ember volt. Nem mindennel foglalkozott, hanem mindazzal, ami érdekelte. Tanulmányainak felsorolt széles területe azt példázza, hogy rendkívül sok minden érdekelte. Nagy emlékezőtehetsége következtében nem volt különösebben szorgalmas. Emlegette, hogy megtörtént vele a gimnáziumban: nem írta meg magyarból a házi dolgozatot. Amikor azonban felszólították, olvassa fel, füzetét maga előtt tartva folyékonyan „olvasta” a dolgozatot. És a tanár nem vette észre, hogy nincs leírva. Elég volt valamit egyszer olvasnia, arra már úgy emlékezett, hogy alkalmazni tudta. A kombinálókészség, kiváló beszédkészség már serdülőkorában tulajdonsága volt.
    Vezetőképessége hamar megnyilatkozott abban, hogy remekül tudott hatni társaira. Diákkori barátja, Kiss György pszichológusprofesszor írta róla: „Nem feltétlenül beszédeiben, hanem az emberekkel való érintkezésben tudott olyan szituációkat teremteni, hogy aki vele közvetlen kapcsolatba került, az óhatatlan hívévé vált, mert megértést tanúsított iránta, lehetőségeket, kibontakozási formákat nyújtott a személyiség számára. Ez olyan vezetői tulajdonság, amivel csak a ténylegesen nagy vezetők rendelkeznek.” Kétségtelenül erős belső sugárzással rendelkezett, amivel hatott az emberekre, már mint diák, azután mint tanár, majd politikus.
    Igen jellemző a született és tanult politikus Antall Józsefre az a „szamizdat” dolgozata, melyet 1950-ben írt (persze kéziratban maradt). A történelem iróniája című írásában azt fejtette ki, hogy Marx, aki a kapitalizmus sírásója akart lenni, éppen Nyugaton lett a kapitalizmus megmentője. „Amit a rövidlátó, kapzsi kapitalizmus a maga érdekében nem tudott volna megtenni, azt megtette a marxizmus.” Eredeti történelmi és politikai meglátásokkal teli írás.
    Bölcsészdoktori disszertációját Eötvös József politikájáról és az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta. Történészként a modern Magyarország születésének évtizedei, a XIX. század, annak különösen 1825–1867 közötti korszaka állt hozzá közel. Eötvös-tanulmányai a Századok folyóiratban 1965-ben és egy Ábránd és valóság című Eötvös József-tanulmánykötetben (Szépirodalmi, Budapest, 1973) jelentek meg.
    A magyar forradalom és szabadságharc az Eötvös József Gimnázium tanáraként érte. Történelemóráin merész nemzeti és demokratikus elkötelezettséggel vezette diákjait. Már 1956 tavaszától diákjaival együtt elemezte a politikai eseményeket, részt vett bennük. Diákparlamentet hívott össze. Október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél is diákjaival vett részt a tüntetésen, majd október 23-án számos helyszínen. Alapító tagja volt a Keresztény Ifjúsági Szövetségnek, vezette a Kisgazdapárt székházának fegyveres őrségét. Megválasztották az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé. November 4. után több politikai és diplomáciai akcióban vett részt. A megtorlás idején többször rövid időre letartóztatták, vizsgálatot folytatott ellene a politikai rendőrség. Fegyelmi eljárással áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba, majd 1959-ben eltiltották a tanári és publikációs tevékenységtől, mégpedig ezzel a mélységesen igaz megbélyegzéssel: „A többpártrendszer híve, a szovjet csapatok kivonását és az ország függetlenségét követelte.”

Antall József mellszobra (Domonkos Béla műhelyéből)

    Egyik osztálytársa őrizte meg és jegyezte fel a következő párbeszédet a forradalom idejéből. Antall József találkozott azzal a volt egyetemi oktatójával, aki politikai okból különös ellenszenvvel viseltetett iránta. Az csodálkozva kérdezte: „Antall úr, ön még itt?” Mire Antall így válaszolt: „P. úr! Nekem ez a hazám, nem a működési területem!”
    Mint akkoriban sok értelmiségi, Antall József is az új, beszűkült lehetőségek között kezdte újra pályáját. A könyvtár sok politikailag megbízhatatlan írástudó menedéke lett akkoriban. Az ő számára a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Vadász utcai fiókja jelentette ezt az azilumot. 1962-től már részt vehetett a felnőttoktatásban. 1963-tól ismét megjelenhettek írásai, tanulmányai, cikkei. Az orvostörténet, amellyel először úgynevezett cédulázással került kapcsolatba, ettől kezdve új szakterületévé vált. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár- és Levéltárban huszonöt évig dolgozott, fokról fokra emelkedve a ranglétrán. Ezekben az években mondta egy találkozásunkkor a tőle megszokott humorral: „Jól érzem magam az intézetben, csak egy problémám van. Főigazgatóm kissé legitimista, ezért aztán vannak politikai nézeteltéréseink…”
    Hét történeti és orvostörténeti jellegű könyvén kívül Modell és valóság címmel jelent meg kétkötetes válogatás írásaiból, beszédeiből, interjúiból (Athenaeum, 1993). Nyomtatásban megjelent mintegy háromszáz tanulmányának is egyik része a hatvanas-hetvenes években a XIX. századi magyar történelem, azon belül az amerikai demokrácia korai magyarországi hatása és az oktatáspolitika témáiban született, a másik része pedig az orvostörténet témáiban (Pesti orvosi iskola és a magyar egészségügy megújhodása). Már miniszterelnök volt, amikor megjelent utolsó orvostörténeti kötete Münchenben németül Semmelweis Ignácról. Ebben egyéb kutatási eredményein kívül azt is hangsúlyozta, hogy Semmelweis nem véletlenül fedezte fel a szülőanyák tömeges halálát okozó gyermekágyi lázat, hanem személyes tehetségén kívül a magyar közoktatás magas színvonala következtében, mert a királyi egyetemi katolikus gimnáziumban a tanárok (a két utolsó osztályban a piarista atyák) megtanították a logikus gondolkodás, következtetés művészetére.
    Az Orvostörténeti Intézetben később tudományos főmunkatárs, majd igazgatóhelyettes, főigazgató-helyettes, mb. főigazgató, végül 1984-ben főigazgató lett. Kiemelkedő szerepe volt az intézmény tulajdonképpeni megszervezésében és nemzetközi elismertségű intézetté tételében. Mint a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkára, majd elnöke, az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője, a Nemzetközi Orvostörténeti és Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja, a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnöke, a kommunista diktatúra „puha” szakaszában (csak 1974-től!) lehetőséget kapott külföldi kongresszusokon való részvételre, előadásokra. Ezek során kiváló német nyelvtudása miatt is főleg Németországban járt. Külföldi meghívásai, elismerése és széles körű kapcsolatai segítséget nyújtottak az 1980-as években újra kibontakozó politikai tevékenységéhez. Nemcsak nemzetközi hírű tudósokkal volt alkalma találkozni, de politikusokkal, magas rangú katonákkal, gazdasági és pénzügyi vezetőkkel is.
    Aki ismerte, természetesnek tartotta, hogy neve a szovjet rendszer gazdasági és politikai összeomlásakor igen hamar előtérbe került. Innentől kezdve Antall József, a szabadon megválasztott magyar miniszterelnök olyan közszereplővé vált, aki mindenki számára nyitott könyvként lehetne ismert.
    Hogy mégsem az, azt azoknak a támadásoknak, rágalmaknak, ferdítéseknek köszönhette és köszönhettük, amelyek csak azért nem rendítették meg, mert már 1948-ban megírta, hogy nem a józan ész, erkölcsi törvények és bölcs tanulságok kormányozzák sajnos sokszor a világot, hanem az agyrémek és szenvedélyek.
    A Magyar Demokrata Fórum mint legnagyobb kormánypárt számára igyekezett a politika alapjává tenni három eszmeáramlatot: a népi-nemzeti örökséget, a nemzeti liberális örökséget és a kereszténydemokrata szellemi örökséget. Ez felel meg a XIX. század óta a modern Magyarország és a modern Európa szellemi-politikai irányának. Szüntelenül óvott a magyar történelemben sajnos sokszor tragédiákhoz vezető opportunizmustól, a doktrinérségtől és a kocsmapolitikától. Az első gyávaságot jelent, a másik merev doktrínákban való gondolkodást, a harmadik a handabandázást. Mindhárom jelentkezett politikájával szemben.
    Már életében hihetetlen primitív rágalmak érték. Például azzal vádolták, hogy arrogáns módon lenézi az embereket, nem érdekli az emberek problémavilága. (Még az úgynevezett rózsadombi paktumot is kitalálta valaki, minden reális politikai szemléletet meghazudtolva. Ezt annyira buta kitalálásnak tartotta, hogy nem volt hajlandó vele foglalkozni, cáfolni, érvelni ellene.)
    Mindez nem volt számára meglepő, hiszen már miniszterelnöki beiktatása előtt ezt mondta a német Spiegel magazinnak adott interjújában: „Aki ma Magyarországon arra vállalkozik, hogy miniszterelnök legyen, annak vagy fanatikusnak, misszionáriusnak kell lennie, vagy pedig őrültnek…” Ő úgy vállalta, mint misszionárius. Alois Mock osztrák külügyminiszter mondta halála után: „Kormányra lépésének pillanatától fogva éreztem a rá nehezedő nyomást, hogy céljaiból minél többet megvalósíthasson… A rendelkezésére álló idő rövidnek bizonyult. Ám ez nem csökkenti Antall József történelmi érdemeit, amelyeket hazája jövőjének építésében szerzett.”

Rosdy Pál