Szauer Ágoston

Lebegés

Sétánk, akár a tegnapi,
a föld fehérlő vége ez,
mákoknak könnyű szirmai,
mind lassú szélben lengedez.

De némelyik ha elrepül,
lehull sután, akár az ing.
Már pőrén járnak itt belül
kis elfelejtett álmaink.

Antikvárium

A pincebolt. A nap kigyúl –
fent ablak, két járókelő,
itt karszék tűnik, ím elő,
kötött kabát, dickensi úr,

ölében lusta, nagy cicus,
a polcokon városnyi hős,
a nagytemplommal egyidős,
ez ő, az antikvárius.

Már el nem ad, csak gyűjt, lapoz.
Egy utca-árnyék. Hátha hoz…
Az ajtócsengő szól – fut is.

Őriz megannyi mikrobát,
családok más és más porát,
s már minddel szemben immunis.