Sebeők János

Tiszta őrület

    Eszperente lecke: kecske kellene. Hozzák be a kecskét, igen. Egy kecske kellene nekem. Nem bolondultam meg, a történetnek szakálla van. Beállít a rabbihoz a kimerült családfő: „Rabbi, ez így nem mehet tovább. Nem bírom tovább. A gyerek éjjel-nappal csak bőg, az asszony követelődzik, a nagymama szenilis, a nagypapa hajthatatlan és szűk a hely, egy putriban lakunk.” Töpreng egy ideig a rabbi, majd így szól: „Vigye be a kecskét.” Hát, ha a rabbi mondja… Jó. Beviszi a kecskét. Két hét múlva táskás szemekkel, kialvatlanul ismét csak megjelenik a rabbi előtt. „Rabbi, ez kész agyrém. Nem bírjuk tovább. A kecske mindenhova odapiszkít és éjjel-nappal mekeg.” Elgondolkodik a rabbi, majd így szól: „Akkor vigye ki a kecskét.”
    Szeretnék drogos lenni, mert akkor kivihetném a kecskét, volna végre leszoknom miről. Így, szokatlan mód, az élet csak tátog, és senki sincs velem. Senki se kérdezi: ma szúrtál, Jánoska? Beh lennék drogos vagy alkoholbeteg, mindegy, mire, csak rászokott, hogy majd leszoktathassanak. Így, szokatlanul nincs történet. Ha rászokott volnék, akkor az volna a történet, hogy vár az Isten, vár a pszichológus. Körülöttem forogna a világ. Félve figyelnék, visszaesek-e vagy sem. Meddig bírom ki szer nélkül? Cucc nélkül.
    Körben áll egy kislányka… csoportterápia. Ott mindenkinek megvan a maga külön bejáratú története. Aki soha se szúrt, az történelem előtti ember. Előember. Neandervölgyi őskövület. Kőbalta által felszakajtott fejű Ötzi. Hisz nem válhat belőle utóember soha. Minap egy cég akciót indított. Aki leszokik a cigarettáról, nyerhet. Én soha sem dohányoztam, így nem is nyerhetek. Vesztes vagyok.
    Imént írtam, eszperenete lecke, hogy kecske kellene nekem. Tévedés: én akarok lenni a kecske, avagy bárány inkább? Agnus Dei? Hisz a Szentírás szerint az elkódorgó, de megtért bárány kedvesebb az Úrnak, mint a nyájmelegben folyamatosan imádkozó. Az eleve jó rosszabb a jóra tértnél – „jóra térő, bánatos kebellel”. Aki nem halt meg, fel sem támadhat. A halhatatlan sohase támadhat fel, ezért támadhatóak az antik sokistenek s ezért oly mérhetetlenül dicső a Krisztus. De megváltásra se volna szükség, ha az emberfajzat eleve ártatlan marad. Ha nem szokik rá, nincs miről leszoktatni a feltámadás által. Vagyis: megint csak nincs történet. Adios, narrativa. Pá, naiva…
    Szennyes vagyok. Ami tisztává tehetne, az intakt lévén nem adathat meg nekem soha. Hiába nincs bennem cseppnyi morfin se, hiába csúsznék át bármely teszten, nem mondhatom el magamról, hogy most épp tiszta vagyok. Tiszta csak akkor lehetnék, ha volna mihez képest. Ha lőttem volna be már legalább egyszer tisztával magam. Tiszta őrület. Tisztázó viták. Tiszta búza, tiszta árpa, tiszta rozs, takarodj. Ami nem erdő, de nem rét, az tisztás. Ami nem rendőr, az tiszta a levegő. Dílerek szippantanak a fehér porból, mely egy jobb világban még anthraxra nem alluzionált. Tiszta? Tiszta. Purgatórium, tisztítótűz. Miért kell előbb vándorolnunk ahhoz, hogy megtérjünk? Szállj, szállj, kék madár. Lassie hazatér. Miért mindenséges hatalmú, aki eljut és miért semmis, aki eleve az?
    Gyönyörű dolog függőnek lenni, hisz amíg az ember függő, addig úgy gondolhatja, hogy majd a függetlenség mindent megold. A gyarmati országok is úgy vélték, hogy majd a függetlenség mindent megold. Vadul küzdöttek függetlenségükért. Afrika ma tele van független államokkal – és jaj nekik. Nem szeretnék lemészárolt paraszt lenni Algériában, halott tutszi lenni Ruandában és HIV-pozitív lenni Zimbabwében. A házasság se oldja meg a szerelmet, a férfikor sem oldja meg a kamaszt. A hipermangán is csak feloldódik, de attól még lehetsz nemibeteg. Az oldás, önmagát beteljesítve már megköt. Megoldom én a nyelved. A Szentlélek erejénél fogva lesz még száj, amely majd nyelveken beszél.
    Bizony-bizony, a függőség a lélek háborúja. Túl hosszú békekor után ki gondolja, hogy ez itt most végre már csak béke már? Békeperspektíva optikailag csak a háború látcsövén keresztülnézve van. A háború is egyfajta lázas, abnormális, beteg állapot. Amíg eme állapot fennáll, addig bőven elég puszta szüntéért esengenünk. A háború békeperspektíváján keresztül a békének nincs minősége, csak léte. Míg dörög a fegyver és hörög a halott, addig egyszerű az élet.
    Ezért szeretnék kábítószeres lenni. Hogy más probléma ne legyen, csak az, hogy ne legyen ez a probléma. Mennyire szeretnének leszokva… De jó is volna visszamenni az enyéim közé, és odavágni nekik, tessék, sikerült, ugye nem hittétek, most már tiszta vagyok.
    A drog: fedőszerv. Anyaméh retro. Varázsgömb. Disznóhólyag, melyből újjászülethetsz pukkadva. Az úgy döccen, hogy „a magasságból kiáltuk hozzád, Uram”. Az viszont stilisztikailag sima, hogy „a mélységből kiáltok hozzád, Uram”. A kábítószer: mélység, amiből kiáltani lehet. Színházteremnek soha olyan akusztikája, mint a mélységnek. Halál a kútmérgezőkre, éljen Zarastro – basszus-passzus. Aranyt csak viselhetsz, a sárban lehet csak istenigazából fetrengeni. Takonya-dagonya. Szájat a végbéllel, vért verejtékkel. Ahogy orvosok tárják eseteiket, kongresszuson a nagyérdemű elé, némely gyülekezetek úgy tárják megtértjeiket a szent ájulás színe elé. Lennék bár olyan, akitől elájulnak, mert mélyről jött és magasba tört. Minél mélyebbről jött, annál nagyobb az ováció, s annál hátraszédültebb az ájulat.
    Tőlem valószínűleg sohase fognak elájulni. Vissza sohase fogadnak maguk közé. Életemre nincs könnyű megoldás, mert ragaszkodok egészségemhez. Ejtőernyősnek is gyáva vagyok. Nem vonz a veszély. Mennék, de ott a sorompó, s én megállok a sorompó előtt. Olyan fogalmak bilincselnek le, mint máj, agy és vese. Állítólag ezek fontos dolgok. Én hiszek bennük, s nem kockáztatom működőképességüket a várható nagy történetért. Egy Latinovits Zoltán veszett el bennem. Egy József Attila veszett el bennem. Miféle ember az, aki nem veti magát vonat alá, és oda se mer felmászni, ahonnét leszédülni érdem? Drága rongy életem. Hogy nézzek így tükörbe? Hazám? Becsületem? Egy életem, egy halálom? Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog? A nagy Szovjetunió halott, az orosz rulett annál időszerűbb. Bingó. Mindenemet bárcsak fel tudnám tenni egy lapra, de nem vagyok ilyen, beosztással élek. Piti, ugye? Bika hátán lovagolnék, de padon ülök ősszel s gerlék a játszótársaim. Öregecske, gombocska, nincs egy szál se gondocska. Miért kisszerű, aki ragaszkodik életéhez és miért nagyszerű, ki elveszíti azt? Mit nyer, ki életet nyer és mit veszít, ki halált veszít? Halálnak halálával – élet. Bárcsak visszajöhetnék úgy, hogy el soha se mentem. Bárcsak lehetnék legalább egyszer úgy tiszta, hogy víz előbb nem ért soha.