Vass Tibor

Aminő vagyok

– Kerülő –

„Mákos-kis Fe- és kemikáliám, vegyes jeleim vastartalma,
rád vonatkozólag átéesért mérik az ópiát.”
                                                                     Kun Marcella

Rossz vonatra szálltam,
Miskolcra tartok Pestről Győrön át,
interszitiről van szó, Győrben áll meg legközelebb.
A modern kor embere,
ha rossz vonatra száll, alaposan megbánhatja,
modern korban az állomáshelyek távol esnek egymástól.

Nem kellenek szerek egy rossz vonatra szálláshoz,
szerek, amelyek befolyásolják a gondolkodást,
a tudatot és az érzékelést,
elég, ha magamat adom, aminő vagyok,
ne érdekeljen a külvilág ugyanúgy, mint máskor,
rutinból üljek be a büfékocsiba,
ne tűnjön fel még indulás előtt,
hogy átéesben vannak megadva az árak,
szokásos söröm negyvenkilencért mérik.

Indulás után, általában,
ha hazagondolok,
megnövekszik a pulzusszám,
a vérnyomás és a testhőmérséklet,
jönnek a szokásos mámortünetek,

pedig még sehol sincs a nyugati arcélű kalauz,
akit figyeltem, hogy feszül a trén előtt,

még sehol nincs, aki majd nem azt kérdi,
hogy ismét haza, ugye, hanem azt,
hogy maga komolyan Miskolcra, Pestről Győrön át.

Rötyögünk egy nagyot a nyugati arcélűvel,
ez a rötyögés befolyásolja az érzékelést,
émelygést, hidegrázást, görcsöket és hallucinációkat okoz,
rötyögni kell csak mindehhez
Miskolcra tartva Pestről Győrön át.

Kivonatolja újra és újra a nyugati arcélű kalauz,
rossz vonatra szálltam, rossz vonatra szálltam,
mondogatom, nem rosszra, csak másra,
nem rosszra, csak másra,
használok majd’ minden időt irkafirkára,
az irkafirka a központi idegrendszeremre gyakorol hatást,
az irkafirka a központi idegrendszerem működését,
érzékenységét felfokozza,
ami nagyobb mennyiségben,
egymással kombinálva és negyvenkilenc átéessel
fogyasztva különösen bódító.

Az akaratlan vonatutakból is látszik,
elég stimuláns nekem maga az élet,
ami – tudjuk: jóformán, gyakorlatilag –
maga az írás, az élhetés gráfiája,
mások és magam természetes és mesterséges irodalma,
amely a szervezetembe be- illetve onnan kijutva
egy vagy több funkciómat alaposan átkölti.

Használom nőmagam,
irkafirkálom a rötyögő, nyugati arcélű kalauznak,
használom
társadalmi normába nem ütköző fogyasztással,

élek velem,
van, mikor csak megszokásból –
egyszerűen hiányát érzem,
ha nem használom magam rendszeresen;

de van, hogy függésben vagyok tőlem
és másoktól is,
a versek által kiváltott hatás olyan fontossá válik,
hogy leküzdhetetlen kényszert érzek a bevitelére.

Láttam Győr Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatalát,
egy kivilágított szökőkutat,
a Koccintó nevű kötelék-egységet
– jóformán, gyakorlatilag –,
és azt hiszem,
az ellenszert is láttam Győrben,

a modern kort
meg az útba
kerülő
versem.