Varga Magdolna

Evickélj ki a holtágból!

    Egy átlagos fiú volt az osztályban. Szülei elváltak, ő igyekezett jól lavírozni közöttük, és a pillanatnyi hasznára fordítani a helyzet kínálta lehetőségeket. Az apa, hogy ő legyen fia szemében a menő, sok olyan dolgot megengedett, amit az anya kifejezetten tiltott. Nem tudatos ártó szándék volt ez, hanem ostoba meggondolatlanság, de ez indította el a fiút – nevezzük Lalának – a lejtőn. Akkor még senki sem látta, hogy ennek a lejtőnek milyen mélységekbe vezet a vége. Csak az anya aggódott, de tehetetlen volt, mert volt férje nem volt partner a fiú terelgetésében. Sőt! Igyekezett az anya ellen hangolni, és a személyes példája sem volt igazán követendő. Lala tanulmányi eredménye és magatartása folyamatosan romlott, egyre több probléma volt vele az iskolában is és otthon is. Hamarosan az a veszély fenyegetett, hogy abbahagyja az iskolát, és végképp kezelhetetlenné válik. Az anya és az osztályfőnök közös rábeszélésének hatására végül a szakmunkásvizsgáig elvergődött, pék lett. Az érettségiig már nem jutott el.
    Dolgozni kezdett, amire nagy szüksége is volt, mert alig fejezte be az iskolát, máris apa lett. Barátnője vele egykorú iskolatársa volt, és úgy döntött, hogy megtartja a gyermeket. Szülei ezért kitagadták, és Lala anyja vette pártfogásába. De együttélésük nem volt felhőtlen. Mindketten éretlenek voltak még, felkészületlenek az élet nehézségeire, és szerelmük nem volt elég erős ahhoz, hogy a gondokkal meg tudjanak küzdeni. Több összeveszés és kibékülés után bekövetkezett a végleges törés. A lány – nevezzük Nórinak – megcsalta Lalát a legjobb haverjával. Kapcsolatuk ezzel végérvényesen megpecsételődött. Nóri visszaköltözött az időközben megözvegyült édesanyjához a kisgyermekkel. Eleinte még megengedte, hogy Lala látogassa a kisfiát, és tartotta a kapcsolatot Lala anyjával is. De hamarosan új udvarlója akadt, aki féltékenységből nem nézte jó szemmel a találkozásukat. Nóri kifogásolta Lala életvitelét, és egyre gyakrabban utasította el a láthatást, majd végül teljesen megtiltotta Lalának a kapcsolattartást.
    Lala pedig, ahelyett, hogy változtatott volna életén, hogy harcolhasson a fiáért, inkább úgy reagált a történtekre, hogy minden korábbinál nagyobb mértékben vetette bele magát a csavargásba a cimborákkal. A haveri körben elpanaszolta, hogy milyen csúnyán elbántak vele. A vigasztaló jó barátok pedig igyekeztek jobb kedvre deríteni elhagyott társukat. A hangulat javításához persze hozzá tartozott az alkohol, és később belépett a fű, majd a tabletta, aztán a por. A diszkóban új lány, …új remény, …egy bimbózó kapcsolat, ami esély a feledésre, és az újrakezdésre. Aztán újabb tragédia következett: alig pár hónap után az új lány autóbaleset következtében meghalt. Lala teljes lelki válságba zuhant. A munkahelyén sem tudott már helytállni, és néhány hét – vagy legfeljebb egy-két hónap után minden munkahelyet otthagyott. Fizetéséből haza már semmi nem jutott, egy-két év leforgása alatt a környék összes pékségében dolgozott már. Ahol csak megfordult, az első hét folyamán egymásra találtak a drogosokkal. Bárhova ment, mindenütt hasonszőrűekbe botlott. Mentegette magát azzal, hogy ebben a szférában a dolgozók nagyobb hányada vagy alkoholista, vagy drogos, és nem lehet őket kikerülni, mert azonnal tapadnak rá, mintha a homlokára lenne írva. Egész héten kemény hajtás, pénteken fizetés, aztán a heti bérrel a zsebben hétvégén jöhet a pörgés! Mire észbe kapott, már csak erről szólt az élete.
    Az anyja kétségbeesetten könyörgött, magyarázott, fenyegetőzött, de Laláról leperegtek az intő szavak. Külseje is egyre elhanyagoltabb lett, a fogai tönkre mentek, lefogyott. A szekrénye tele volt pakettekkel és fecskendőkkel, egyre rövidebb időszakokat töltött munkával, és egyre hosszabbakat anélkül. Mária, az anya, végső elkeseredésében ultimátumot intézett fiához:
    – Meg kell értened, hogy ez így nem mehet tovább. Nem tudlak eltartani, és nem is kívánhatod el tőlem és az öcsédtől, hogy a te léhaságod miatt nélkülözzünk és szenvedjünk. Itt ezt az életformát nem folytathatod tovább. Ha hajlandó vagy kezeltetni magadat és abbahagyod a drogozást, akkor segítek újrakezdeni. De ha ezt az életet választod, akkor menj el innen jó messzire, hogy legalább ne kelljen végignéznem az önpusztításodat.
    Lala a kórházat választotta. Tudta, hogy nem lesz könnyű a leszokás, de hitte, hogy képes rá. Mária bízott fiában, és minden erejét összeszedve támogatta az önmagával és a szenvedélyével vívott iszonyatos küzdelmében. Több hónapos kórházi kezelése alatt rengeteg fizikai és lelki fájdalmat élt át. Előfordult az is, hogy pillanatnyi elkeseredésében úgy döntött, mindent felad és inkább meghal, mert nincs értelme küzdelmének. Aztán túljutott a mélyponton, és ismét reménykedve kezdett új terveket építeni. Az anyja nagyon biztos támasz volt számára. A hosszú kezelés alatt rendszeresen részt vett fiával a társfüggő tréningeken, bátorította és segítette, ellátta mindennel, ami lehetőségeiből telt. És ismét fordulat következett be.
    Lala a kórházban megismerkedett egy lánnyal, akinek volt egy fia. Lala a sors rendelését látta ebben, mert úgy érezte, hogy ezzel kárpótolja őt az élet elszakított fiáért. Nem hallgatott senkinek a tanácsára, nem hitte el, hogy ez veszélyes csapda. Anyja hiába mondta, hogy még nem szabad új kapcsolatba bonyolódnia, előbb fejezze be a gyógykezelést. Szükség lenne még egy vidéki terápiás intézetben utógondozásra. Lala már megint nem fogadott szót. Fejest ugrott a kapcsolatba a „sors által hozzá vezérelt” Micivel. Hamarosan gyermekáldás is lett szerelmükből, és Lala a lelkiismeretére hallgatva vállalta is új családját. Nem hitte el, hogy nem lesz képes megbirkózni azzal a felelősséggel, amit ez a család jelent majd számára. Mária aggódva figyelte az árulkodó jeleket, amik hamarosan jelentkeztek. Lala ismét a droghoz nyúlt. Kezdődött minden elölről. Egy-két év alatt ismét egy tucat munkahelyen megfordult, és mindenhonnan angolosan távozott. Pénzük soha nem volt, legalábbis arra nem, amire kellett volna. Lala állandóan a nagyszüleit és az anyját pumpolta továbbra is, és most már családostul!
    Aztán feltűnt Máriának, hogy Mici viselkedése is eléggé különös. Jobban szemügyre vette, és megdöbbenve tapasztalta azokat a jól ismert jeleket…
    – Istenem, mi lesz a két gyerekkel, ha ezek mind a ketten…?
    Nem tudta, hogy mit tegyen. Ha bárhova fordul segítségért, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Egyedül nem tud tenni semmit, mert már mindent megpróbált, de hasztalan. Egy év elteltével már egyértelmű volt, hogy Lala megint keményen függő, és hamarosan Miciről is nyilvánvalóvá vált. Mária csak egyet tehetett, hogy megpróbálja távol tartani másik fiától a kisiklott életű bátyját.
    – Figyelmeztetlek, hogy ebbe a házba nem jöhetsz drogosan, és ide semmilyen anyagot nem hozhatsz be, különben én leszek az, aki feljelent – mondta Mária Lalának. – Otthon azt csináltok, amit akartok, nem fogok beleavatkozni, de itt nincs helye drognak.
    Így aztán egyre ritkábban látogatta meg Lala az anyját. Csak akkor jött, ha pénz kellett. Mária nem hagyta abba a győzködést. Még mindig próbálkozott meggyőzni Lalát, hogy menjen el újabb kezelésre. Minden hiába volt. A szenvedély győzött. Mici nem segítő társa, hanem visszahúzója lett. A két gyerek, a szegénység és minden gond, ami Lala vállára nehezedett, egyre mélyebbre nyomta. Már ő is bánta, hogy ismét anyagozni kezdett, azt is megbánta rég, hogy Micivel összeköltözött, és többször ott is hagyta, de nem tudott szabadulni. Újra meg újra visszatért, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Sokat veszekedtek, szeretetnek már nyoma sem volt közöttük – még ha valaha létezett is. Lala már láthatóan egy élő halott volt. Aztán megint munka nélkül maradt, és nem volt hova menni, mert már az összes számításba vehető helyen kitelt a becsület. Volt olyan, ahol többször is. Hónapok teltek el munka és jövedelem nélkül, de a hétvégi adagnak meg kellett lenni. Két embernek ez nem olcsó szórakozás!
    Mária többször emlékeztette Lalát arra az időszakra, amikor a kórházban végigszenvedték az elvonó minden testi-lelki borzalmát. Akkor olyan elszántnak és kitartónak látszott. Komolyan vette az újrakezdést, még verseket is írt, és nem is akármilyeneket. Pontosan tudta, hogy mi a helyes út és mi a helytelen. Hogyan következhetett be mégis, hogy visszasodródott ugyanabba a zsákutcába, amiből egyszer már nagy küzdelmek árán kievickélt? Hát valóban nincs kiút? Fejében ismét a régi verssorok kavarogtak:

Véged, mint a botnak, jól tudod,
S elkerülni nem is akarod.
A tudatod régen elszállt már,
Börtön rácsa, vagy a kripta vár.

A leszokáshoz most már nulla vagy,
Nincsen benned semmi akarat.
Már tudod, hogy úgy lett volna jobb,
Ha az elsőt meg nem kóstolod!

    Több ilyen verset is írt Lalának. Lala is írt, és komolyan úgy is gondolta!

A folyó vége zuhatag,
Nagyon mély és sötét,
A zuhanást senki nem élte túl még.
Ha nem térsz vissza életed megszokott medrébe,
Az utad hamarabb véget ér, mint sejtenéd.
Legyen célod,
Küzdj érte,
Evickélj a holtágból
A zuhatag elnyelne örökre,
S neved csak egy lenne a többi közt:
Tegnap elhalálozott…

    Mária elővette azt a füzetet, amiben Lala a kórházban leírta gondolatait a leszokásról. Sokadszor olvasta már el, de még mindig csak sírni tudott rajta.
    „Előszóban annyit, hogy saját tapasztalatból beszélek, a saját megélt, átélt dolgaimat írom le. Na, vágjunk bele. Leszokunk a drogról, persze ehhez először is az kell, hogy ezt ne más, hanem én akarjam. Ne más mondja azt nekem, hogy ha nem szoksz le, akkor ez és ez lesz, hanem én mondjam azt, hogy elegem van és ki akarok szállni. Ez a dolog csak így működhet sikeresen………” Az ötödik oldal végén a Trainspotting záró sorai:
    „Úgy döntöttem, az életet választom, olyan leszek, mint ti. Lesz házam, kocsim, automata mosógépem, feleségem, gyerekeim, kenyérpirítóm és mosogatógépem is.”
    Dátum, aláírás.
    Mária becsukta a füzetet, és arra gondolt:
    – Hát akkor miért nem az életet választotta mégsem? Börtön rácsa vagy a kripta vár. És még örülhetünk annak, hogy a börtön rácsa jött, és nem rögtön a kripta.
    Hónapok óta van előzetes letartóztatásban. Hogy pontosan mi is történt, azt csak maga Lala tudja, vagy még ő sem. Ott most ismét leszokhat. De ugye most valóban úgy is lesz? Ugye nem fog újra visszamenni a zsákutcába? Ugye most már tényleg szót fogad Máriának, aki ismét mindenét arra áldozza, hogy Lalának mindent megadjon, támasza legyen, és ismét megadhassa a lehetőséget az újrakezdéshez. Lala! Ez már valóban az utolsó újrakezdés! Volt már kórház, van már börtön rácsa, ezután valóban csak a kripta vár! Most már pontosan láthatja ő is, hogy ki az, aki mindig mellette áll, hiszen Mici nem töri magát, hogy megkönnyítse Lalának a börtön elviselését. Pedig sok köze van hozzá, hogy oda került. És most nincs senki más, csak Mária, az anya, aki hetente kétszer viszi a csomagot, rendszeresen írja a bátorító leveleket, gondoskodik fiáról, és nem tesz semmiért szemrehányást, csak változatlanul szeret.
    Lala! Lalák, akikben még dobog érző szív! Ugye, a Máriák nem szeretnek hiába?