Bihary Zsoltné

Egy pár cérnakesztyű

Részlet

    A nap. Ma nem akar felkelni a nap? Ekkora köd van? És mi ez a zaj? Suttogó hangok. Talpak csoszogása a lépcsőházban. Csörrenés. Persze, a vekker. Rápillant. HAJNALI FÉL ÖT VAN. Hajnali fél öt van?! A CSENGŐ pedig szól. Szakadatlan.

    A férfi félpucéran az előszobaajtóhoz rohan. Nagypárna, kispárna, még kisebb párna a hajdanvolt fehérből szürkésbe használódott subaszőnyegre zuhan.
    Az ajtórésen egyenruhás kar igazolványt nyújt be. Rendőrség. Meghalt… Ismerik? Az első kutyasétáltató találta meg fél órája.
    Azt beszélik, halálközelben az emberben másodpercek tört része alatt végigpereg az egész élete. Hát az asszonyban végigpergett. Nem a saját, hanem a HÁROM GYEREK, a három MÁR FELNŐTT, önállóvá serdült gyermekük élete.
    Nem. Nem ismerik. Nem is sejtik, ki lehet.

    – Fiatal… Huszonéves lehet… Vékony és nagyon magas… – kommentálja derékig kilógva a közvetlenül az ablakuk alatt zajló eseményeket a férfi.
    – És elegáns… Fekete öltöny… Fehér ing… Nyakkendő… Egyik sötét félcipője levetve… Jóval távolabb hever tőle…
    Az asszony az ablak közelébe sem megy.
    – …kábítószer… túladagolt kábítószer…

    Kábítószer… Túladagolt kábítószer….
    Szabadnapos volt.
    Ez a három szó félóránként visszaköszönt a rádióból.

    Szorongva, aztán egyre szorongóbban lépett ki hajnali negyed hétkor a még tök-sötét utcára. Előbb az orrát dugta ki. Körbeszimatolt. Majd rohanvást lefutott a kínos emléket hordozó néhány lépcsőfokon. És a mozdulatsor akaratlanul megismétlődött a koradélutáni hazatérésekor is. Csak most a ház utolsó emeletének legsötétebb sarkából nyíló lakásajtajukhoz vezető folyosóra emelő utolsó lépcsőfokon.

    A. AZ. Ő. Őr. RRRRR… Dög. A dög. DDDDD… Dörög. Rög. Rag. Rág. Rá-rá (hajrá!) Ráz. Zár. Ga-rázd-a. Zárda. Zörög. Rémülök. Izgulok. Ló. Pata. Farok. Rock. Drog. Árva. Vár. Drága. Ár.