Jasper Gyula

Árnyéklét

Égtelen ég!
Lámpafény a nappal.
Árnyékod itt a félelem,
rideg szabályzat igazgat.
Nincsen neved,
csak egy töprengő szám vagy,
nincsen kezed,
hogy mozdíthatnál falat, gátat,
nincs más, csak alázat.
A priccsel osztod meg magányod,
s még álmod is álnok.
Iszonyún öregszel, s nem látod,
pedig arcodra gyűrődnek a ráncok.

Ordíthatsz,

de a falak közt széttörik szavad
mint törékeny, céltalan buborék,
és visszasikolt füledbe, hogy félj.
Mert mivé lettél?
Fekete árnyék, fehér falon.