Kőnig Frigyes várrajzai

    Közel húsz éve, hogy szabad hétvégéimet egy középkori vár tövében töltöm. Ha fáim, bokraim, vagy a konyhakert ápolgatása közben felpillantok, a csővári vár öregtornya néz le rám. Régi vár, a tatárjárástól napjainkig tudna mesélni. Sőt, akár a honfoglalástól is, hiszen a nógrádi várrendszer, e déli erősségének várépítő nemzetségei odáig vezetik vissza történetüket. Minden megtörtént itt, ami az országgal, e több mint fél évezred során. Valóságos történelemkönyv lehetne, ha olvasnának belőle.
    Sokszor jártam a romos falak között. Gyermekeimmel, barátaimmal és egyedül is. Varázslatosan szép a kilátás és lenyűgöző a vár, még így romjaiban is. Jó ideig nem értettem hát, miként lehet, hogy oly sok csővári soha sem járt fenn a várban. Kezdetben, amíg csak pesti ember voltam, elzárkóztak a választól, de aztán – lassacskán és kölcsönösen – feloldódtunk, befogadtak. Ma már csővári ember vagyok és tudom a miért?-eket. Szomszédom, Marka néni azt kérdezte tőlem egyszer: Aztán mi jó van abban a várban? Ő sem járt fenn soha, visszakérdeztem. Kiderült, hogy a környék (több falut magába foglaló birtok) egykori tulajdonosa megtiltotta a vár látogatását. Féltette? Irigyelte? Nem kérdezték, nem tudták. Napszámosok, cselédek voltak többnyire. Tudomásul vették, megszokták, hogy a várba nem szabad felmenni.
    Gyermekeik már ismerik a várat, az unokák gyakran járnak fel, igaz: azt a bizonyos történelemkönyvet még nem lapozzák fel. De optimista vagyok, ez már csak idő, remélem rövid idő kérdése.
    Az elmúlt évtized örvendetesen bővülő könyvkínálatában jócskán megnőtt az igényes albumok száma. Megnőtt azonban a könyvek ára is. Ma már nem egyszer az olvasói, a vásárlói teherbírás határait fenyegetik az igényesebb, szebb könyvek.
    Szerencsére nemcsak Kőnig Frigyes rajzait vehettem kézbe, hanem elolvastam néhány ajánlólevelet, néhány szakmai véleményt és világossá vált, hogy hosszú sorban, sokadik vagyok, aki olyasmit lát, ami – elfogultság nélkül mondhatom páratlan. Ilyet, vagy akár csak ehhez hasonlót még a műemlékekben gazdagabb, vagy emlékeinek bemutatására sokat áldozó országokból sem láttam.
    A könyvhöz írott bevezetőjének első vázlatában (a végleges változatot még nem ismerem), ezt írja a szerző:
    A könyv egy rajzgyűjtemény, amely várakról, erődítményekről készült ábrákat tartalmaz. Nem tartom feladatomnak a történelmi információk hosszas felsorolását, hiszen az említett intézmények ábrázolása foglalkoztat leginkább. A munkát régészeti, műemléki építészeti, történelmi, hadtörténelmi irányultsága ellenére, képzőművészeti tevékenységem részének tekintem, nem kívánok különböző tudományos területekkel konkurálni. A fellelhető, hiteles ábrázolások összegyűjtése volt a célom, hiszen a témáról részletes katalógus eddig még tudtommal nem jelent meg, a hiányt így igyekeztem pótolni.
    A szó hagyományos értelmében vett várak, erődítmények a neolitikumtól kezdve folyamatosan épültek. Katonai jelentőségükön kívül a vagyon és hatalom koncentráció helyszínei is voltak, betöltve a gazdasági, igazgatási, ítélkezési, uradalmi székhely szerepét is. Raktározási és kaszárnya jellegük mellett a reprezentációt is szolgálták. A 18. századtól azonban szerepük fokozatosan megváltozott, majd aztán a 20. században végleg elveszítették eredeti funkciójukat.
    Az általában útvonalak közelében, hegytetőkön található épületek, vagy maradványaik a természet hangsúlyos alkotóelemeivé váltak. A természet és a civilizáció e különös harmóniája számos mű ihletője volt a romantika korában, úgy az irodalomban, mint a képzőművészetben. Ezek a festői romok mostanára vagy összedőltek, vagy annyira életveszélyessé váltak, hogy konzerválásuk időszerűvé vált. A rommá válás természetes folyamata a beavatkozások következtében megszűnt. Az állagmegóvás során sok esetben a műemlékekből emlékművek születtek, amelyek megpróbálták értelmezni a maradványokat, több-kevesebb sikerrel. Abban, hogy reális képet kapjunk arról, hogy milyenek is voltak a múlt ezen tanúi, a hiteles források tanulmányozása igazíthat el bennünket.
    Mindehhez nincs mit hozzáfűzni. Talán csak annyit, hogy a szerző szerény, lenyűgöző munkájához mérten túlzottan is. Rajzgyűjtemény – mondja nemes egyszerűséggel olyan alkotásokról, amelyeket a kézirat értő méltatói Dürer grafikáihoz hasonlítottak.
    Hagyományosan két útja van a világ megismerésének, a tudomány és a művészet. Más múzsa vezeti őket, de egyfelé tartanak. Megismerni és megmutatni nekünk, felfedezni és megosztani velünk, ami addig nem volt, amit nem ismertünk, amit nem tudtunk. Kőnig Frigyest a tudomány és a művészet is kézen fogta. A képzőművész igényessége, alkotó tehetsége tisztelettel közelíti meg a tudomány tényeit. Megmutatja, amit a régészet feltárt, amit az előző századok ránk örökítettek és – ahol más nem segíthet – teremtő fantáziájával segít vissza a múltba. Tudomány és művészet sajátos ötvözete – bár aligha szükséges elválasztani e kettőt. Kőnig Frigyes könnyedén jár-kel a több ezer éves múltban és fölényes biztonsággal rajzol. Úgy is mondhatnám: anyanyelvi szinten. A rajzok mellé írott tömör jegyzeteiből tudni lehet, hogy érdekli és ezért megtanulta mindazt, amit a várakról, erődítésekről lehet. De nem mesélni, hanem megmutatni akar.
    Sokszor töprengtem azon, hogyan is magyarázhatnám meg Marka néninek (és persze még jó néhány falum-belinek!), hogy mi jó van abban a várban?. Kőnig Frigyes szépségesen gazdag albuma sokat fog segíteni!

Pándi András

A Helikon Kiadó gondozásában különleges könyv jelenik meg a közeljövőben. A kötet az ie. 3000-ben épült neolitikumi földvár (Sé község, Vas megye) maradványaitól, a komáromi erődítményig, közel ötezer év építészeti örökségét tekinti át, illetve mutatja be. Kőnig Frigyes, Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár másfél évtizeden át készült, több mint 4000 rajza, 1560 erődítményről és várról, egy gazdag, több mint 900 oldalas albumban.