Asztalos Lajos

Senkinek sem ártok…

    …Hogy mért szakadt meg a vonal, s jelez a készüléked azóta is foglaltat? Hát megmondom. Összetörtem a telefonkagylót. Össze… Öregem, nem bírom tovább… Jó, hogy eljöttél, elmondom az egészet… Délelőtt átugrottam a szomszédba. Kártyázni egy kört. Tudod, néha átmegyek. Egy kis kikapcsolódás ilyen esős időben… Vasárnap lévén bort is kortyolgattunk. Ismered Pistit, vele nem lehet egy asztalhoz ülni anélkül, hogy ne poharazgatna az ember. Na, ebéd után gondoltam egyet: felhívlak, s megtréfállak. Úgyis olyan ritkán telefonálok neked. De alig szólaltam meg, felismerted a hangomat, s a tréfa odalett. Hogy mégis mondjak valamit, gondoltam, elmesélem, hogy ittam egy keveset, s hogy az asszony, ez a drágalátos, máris azzal rágja a fejemet, hogy részeg vagyok. De ez már belém szorult, mert hozzám ugrott kimeredt szemekkel, kikapta a kagylót a kezemből, s lecsapta. Kerülgetni kezdett a düh, de nyugi, mondtam magamban, s valahogy uralkodtam magamon. Kérdem tőle: Mi ez? Azt mondja: Senkire se tartozik, hogy részeg vagy, s főleg az nem, hogy én mit mondtam neked. Ezzel aztán beadott. Fel én a kagylót, s neki a falnak. De nem tört el. Ettől megvadultam, s addig csaptam oda, amíg ripityára ment… láthatod. Nem gondoltam, hogy ez a nyamvadt műanyag ilyen erős… Mondd, te mit tettél volna a helyemben? Ugye, nem tudod… Hogy nincs sok értelme a felhajtásnak? Szeretnélek téged a helyemben látni… Hogy üljek le, s beszéljem meg vele nyugodtan? De kivel?… Hogy annyiból nincs igaza, hogy nem kellett volna félbeszakítania? Na, végre mellém áll valaki… Micsoda? Abban meg talán mégis igaza van, hogy a családi problémák nem tartoznak másra? Ördögöt… Tudod, mi ez? Nagyzási hóbort… Azt akarja, de görcsösen, hogy mindenki tökéletes úrinőnek lássa… Érted? Ő az úrinő, én meg… Na de várj csak… Hát ne öntse el az ember agyát a vér, ha már azt is megszabja neki az a gyönyörűséges felesége, hogy mit mondjon a barátjának a telefonba?… Hát ide jutottunk… Nem bírom… Érted? Én ezt nem bírom tovább… Olyan indulat öntött el, hogy azt hittem, ha még egy szót szól, mindent apróra török… Hogy azért mégiscsak kár lett volna heveskedni? Ne bosszants még te is! Elvégre… Mondd meg, de őszintén, ki lehet bírni ép ésszel egy ilyen asszony mellett? Hogy több mint húsz éve élünk együtt?… Azt csak én tudom, milyen keserves volt ez nekem. Azt hiszed, nem gondoltam már arra, hogy lelépek? Csakhogy az nem olyan könnyű… Na, de nem is az fáj nekem, amit ma mondott… hogy részeg vagyok… meg amit a telefonnál rendezett. Ittam, igaz, de nem vagyok részeg… Hogy azért meglátszik rajtam?… Úgy, tegyél te is rám egy lapáttal… még az hiányzik, hogy meghallja! És különben is, ha az lennék? Más elissza az egész keresetét, mégis nagyobb becsülete van. Ne menjünk messzire, itt a szomszéd… Tudod, ez a Pisti. Néhanapján én is a pohár fenekére nézhetek. Vagy nem?… Mondd, hogy nem!… Lehet, na, hogy megjárta a fejemet… én nem érzem… nem vagyok olyan gyenge legény. S főleg nem részeges… Na, de nem ez fáj nekem… Hanem az, amit a minap vágott a fejemhez. Tudod, mit mondott? Azt, hogy seggnyaló vagyok! Érted? Én, aki kölyökkorom óta becsületes munkával keresem a kenyerem. Én, aki annyit nyújtom a nyakam, hogy mindenünk meglegyen… Hát én ezt nem bírom tovább… Hogy a embernek a saját felesége… És végül is miért? Azt mondja, azért törekszem a nagyobb keresetre, hogy legyen miből kölcsönadni a főnököknek. Nekünk meg itthon alig van mit enni. Hallod, nincs mit egyen a drága… Azért van akkora bendője, mintha felpumpálták volna. Gyere, nézz a hűtőszekrénybe… Ugye, van benne némi harapnivaló… Még szép… Meg hogy azt mondja, nem jut elég a ruházkodásra. Mondja a lelkem, közben ott a bundája, a télikabátja… De mit folytassam, te is tudod… Rosszul esik… Na de várj csak, szivikém, majd itthagylak én… Hagyd már, ne mind emlegesd nekem azt a nyugodt megbeszélést! Hát hogy legyek nyugodt, ha ilyesmiket vág a fejemhez? Te is csak beszélsz… Annyit kínlódtam, míg idejutottam, hogy egy kicsit jobban menjen… Mert tudni kell helyezkedni. Megtanultam az idők folyamán. Jó néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy nem jó a főnökkel ujjat húzni… sokat pofázni. Zöldfülű koromban sokat járt a szám. Minden apróságot felhoztam a gyűléseken, minden hiki-miki dolgot az orruk alá dörzsöltem… Aztán jött a prémium. Nesze neked, pajtás… Egy büdös vasat se kaptam, pedig keményen dolgoztam. És hiába kérdezősködtem csoportvezetőtől, mestertől, csak vonogatták a vállukat. Aztán olyan munka jött, amivel könnyen és jól lehetett keresni. Nekem? Nagy franc belőle… A mester gúnyosan vigyorgott, amikor arról kérdeztem, mért… Nyomott szép csendesen, ahol csak lehetett. Én meg húztam… de hiába. Aztán apránként rájöttem, merről fúj a szél. Ne félj, többet szót se szóltam semmiről, ami neki meg a többi főnöknek ne tetszett volna… Inkább hallgattam… Vagy ha éppen muszáj volt, a szájuk íze szerint beszéltem… Nem ment olyan könnyen, mint gondolnád… Hogy azért mégse kellett volna?… Hagyd csak el, ne légy olyan okos… Hogy kevesen vannak, akik ilyesmire… na mondd ki: vetemednek. Tudod mit, ne fújj egy követ az asszonnyal. Ő rögtön gerinctelennek nevezett. Persze, hiába magyaráztam neki, hogy ezzel senkinek se ártok. Mert arra azért ügyeltem, rosszat senkiről, egy szót se… Hogy ezzel senkinek se tettem jót?… Te félrebeszélsz, barátom. Hallgasd inkább tovább… Egy nap behívott az osztályvezető. Azt mondja: Maga holnaptól átveszi ezt meg ezt a csoportot. Csak álltam, belém szorult a szó. Előbb azt hittem, hülyéskedik… Akkor ismerték el először, hogy én vagyok a legjobb az osztályon… Nahát, azóta is csak okosan… Megteszem, amit mondanak… amit kell… és mindig lehet… és mosolygok… hogy közben mit gondolok, az az én dolgom. Elküldtek mesteriskolába? Na ugye… Mondd, ezért vagyok én nyaló? Hallgatsz?…
    Nem bírom tovább… Mit tegyek?… Arra törekszem, hogy minden jól menjen, s akkor tessék… Hát kérdem én, bűn az, ha a gyűléseken nem szállok szembe a főnökökkel? Mint egy hülye? Még akkor se, ha valamelyik melósnak van igaza? Ha viszont, mondjuk másnap, elkapom valamelyiket, persze négyszemközt, s akkor simán, akár egy kis tréfával is, elintézem az ügyet, akkor mit szólsz hozzá?… Hogy ez nem a leghelyesebb?… Mért ne volna? Hidd el, senki se veszít. A melósnak igaza van, a főnöknek nem csorbul a tekintélye… Hát nem jobb így?… Okosan… Minek az értelmetlen hősködés? Az asszony még azt is a fejemhez vágja, hogy biciklista vagyok… felfelé hajolok, lefelé taposok… Nem igaz! Megvédem a melóst… Hogy közben mi a véleménye a melósoknak? Én úgy látom, kedvelnek… Azt mondod, nem merik nyíltan megmondani? Inkább utálnak meg félnek tőlem?… Az se árt, ha meggondolom. Fő, hogy a munka menjen. Most mester lettem. Lényegében eddig is az voltam, mióta az öreg mester nyugdíjba ment. Most papír szerint is az vagyok. Persze egy kis fizetésemelés is bejött… Őnagysága pedig, ugye, szereti a pénzt… Nekem mondod? Ilyenkor nagyon jó fiú vagyok. De aztán eszébe jut a kölcsönadás… Na és ha kölcsönadok? Más is megteszi, és különben is, mindig rendesen megadják… Hogy azt mondja, abból ő már semmit se lát, mert sose tudom, kinek mennyit adtam? Hát épp ilyen hülyének nézel te engem?… Hogy egyszer az egyik neki hozta meg az adósságot, nekem meg nem szólt ő se, hadd lássa, eszembe jut-e?… Én meg hallgattam? Mese. Nem vagyok ostoba, mindig tudom, ki adta meg…
    Na de mondd, hát ki lehet ezt bírni? Nem is tudom, mit tehetnék… Azt hiszem, mégiscsak jobb, ha várok. Amíg végez a leányka az egyetemen. Aztán nyomás. Szó nélkül lelépek. Le én… Hogy hallgassak, s ne beszéljek marhaságokat? Embereljem meg magam, s hagyjam a főnököknek tett szívességeket? Hát még mindig nem érted, milyen ártatlan kis fogások ezek? Ez nem nyalás… Azt mondja valamelyik, gyengélkedik a kisfia, s az orvos szerint jó lenne, ha minél több halat enne. Igen, mit röhögsz? Nem hallottál ilyesmiről? Szóval rafinált a pasas, tudja, hogy rám lehet számítani… Mindennap friss halat hozni. Na, fogom magam, délután elő a Trabicseket, s ki valahová, ahol még nem tülekedik a sok pecázó. Persze az illetőnek nincs ideje effélére… Vagy egy másiknak málnára van szüksége. A piacon nincs, de van a havason. Gyerünk ki szombaton, s hozok neki néhány kilót. Persze ő is megtehetné, de inkább fürödni megy a családjával… Szóval én azt mondom, az ilyesmikkel senkinek se ártok… De nem is használok?… Hogy vinném magammal én is inkább a családot? Vinném örömmel, de ilyenkor halászni megyek, s mindig jön egy-két szomszéd, barát is. Olyan szépen kérnek… Én meg nem tudok ellenállni. Meg aztán szombat délután megyek, vasárnap délután már itthon is vagyok. S az ilyen apróságokkal egy-két jó pontot szerzek magamnak. Ez a családnak is jól jön… Mit értesz te hozzá? A gyerekekre is gondolni kell. A fiúnak már meg van vetve az ágya. Nálunk… Most rajta a sor, hogy megbecsülje. De a leányka… Neki, ugye, egyetem kellett. Ezt még kivárom valahogy. Amíg végez. Aztán eltűnök… Meglátod. Akkor lássam én őnagyságát. Akkor lássam, milyen lesz a nyaló nélkül… Hogy ezt már máskor is mondtam? De most meg is teszem. Még egy-két év, s kész… Csak fel ne forduljak addig…

    Ó, már minden rendben van. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással vagy rá. Képzeld, a tegnapi cirkusz után mintha kicserélték volna. Korán kelt, elkészítette a reggelit és behozta nekem. Kért, hogy felejtsem el az egészet. Jó fiú, de ha iszik, mint tegnap, akkor megvadul. Szerencsére ritkán. Talán igazad van, nem kellett volna kivegyem a kezéből a kagylót. De tudod, az a véleményem, hogy ami a családban történik – ne haragudj, hogy így mondom –, ahhoz még a barátoknak is semmi köze… Szeretném, hogy ne legyen olyan. Tudod, mire gondolok… Jó szakember, nincs szüksége effélére… Lehet, hogy túl nyersen mondtam meg neki… De te is tudod… biztos mindent elmondott neked. Ne tagadd, ismerem… Nem áll meg benne a szó…