Erdélyi Z. János

Elcsengtek

Elcsengtek lassan az üveg-mámorú órák.
Az élvezetek maradéka homálylón száll a világra.
Vesztegelnek vakvágányon a vágy-vagonok:
nincs úti cél.
Pangó ernyedtség ül a szíven.
Tétova töprengések lógnak erőtlen
a gondolatok görbült fogasáról.

Állok a nincsben.
Emlékezetem lyukain
múltam homokja pereg le cipőmig,
hol fűzőm zsinegével a por-dagályból
HALni készülő lényeket húzok a partra:
holt-tengerből félholt képzeteket.

Híg vörösét csurrantja kezemre az ég
A magamra-hagyottság stigmáiból
cseppenként hullik a vérem.

Himnusz

B. I.-nek Valentin-napra

Voltál, vagy és leszel, mert én akarlak.
Fátyol-szavakká szűröm árnyadat.
Isten-leánnyá szültelek magamnak,
hogy áldozattal áldva-áldjalak.

Ha egykor-éjszakáink felfakadnak
és kedvesemmé hiszlek álmatag,
a vérem bíbor láz-virága sarjad,
teérted omló szirom-áradat.

Az ovál-tükrű Holdban látom arcod.
Míg homlokodat két kezedbe hajtod,
Lágy sóhaj-ajkad hangtalan rebeg.

Hajadra harmat hűs gyémántja hullik,
alápereg a lélek-tiszta múltig,
s eléd villantja, hogy’ szerettelek.