Takács Márta

Egy csodálatos világrend

Jegyzetek Kodolányi János Pogány tűz című munkájához

    Kodolányi a negyvenes évek elején belekezdett a hatkötetesre tervezett Emese álma regényciklus megírásába, melynek csak első két regénye és pár további töredéke készült el.¹ Az Istenek 1941-ben, a Holvilág völgye 1942-ben jelent meg, a két regényt közös címen (Pogány tűz) adta ki a Magvető 1968-ban. További részletek jelentek meg – 1943 és 1944 között – a Sorsunk folyóiratban, ez 1966-ban Ojbarsz futása címen könyv alakban is megjelent. A ciklus témája a pogány magyarság kereszténnyé válása lett volna, de mivel a ciklus befejezetlen maradt, a kezünkbe vehető kötetek a pogány magyar mitológia feltámasztásaként olvashatók. S annak ellenére, hogy a világháború közepette született a ciklus, Keresztury Dezső megfogalmazását követve „boldog és boldogító könyv” lett.² Három réteget lehetne feltárni, melyek magyarázzák a Kodolányi munkája során létrejött „csodálatos világrendet”, egységet.
    Az első réteg Kodolányi ekkori világszemlélete, mely korabeli gazdag publicisztikájából rekonstruálható. Kodolányi világnézetét a negyvenes évek elején kettősség jellemezte. Jól illusztrálható az író két, ebből a korszakból származó önarcképével ez az ellentmondásosság. Az első: „Kínai vagyok, üldögélek a bólogató fák alatt, gyönyörködöm az örök-egy élet elfutó alakjaiban.”³ És a másik: az Esti beszélgetés egyik elmélkedésében számolt be egy barátjával folytatott vitájáról. A barátja azt mondta: „Véletlen, hogy az ember magyarnak születik-e vagy sem.” Ő erre azt válaszolta, hogy nem véletlen. „Érzem, tudom. Életemmel tennék bizonyságot erről a hitemről.”⁴
    Első önarcképe azt szemlélteti, hogy általános emberi, történelemfilozófiai problémák járták át gondolkodását. Civilizáció és kultúra ellentétében gondolkodott, és a kultúrákat védte, melyeknek szerinte közös, összekapcsoló alapja az istenélmény, ez lényeges, alapvető tulajdonsága az embernek.⁵ Ennek eredendő formáját pedig a kereszténységben látja: „…az igazság mindig csak egy s ennélfogva keresztény. Az Evangéliumot keresem minden nép, minden fajta, minden kultúra és minden ember legmélyén.”⁶
    Vallotta a kultúrák egyenrangúságát, melyek mindegyike a civilizációk felett áll.⁷ A történelem tehát számára hanyatlást jelentett, mert az ember elhagyta vallását, misztikus gondolkodásmódját, istenélményének helyére egy antropocentrikus világképet állított, így elhagyta kultúráját is.⁸ Akik még őrzik az ősi gondolkodásmódot, azok a váteszek, próféták, táltosok, valamint a parasztok.⁹ Ez a felfogás elutasítja a civilizált könyvember tudását, helyébe egy ősibb, az Istennel közösségben élő ember tudását állítja. „Racionális magyarázatainkat az ember eredetéről, természetéről, őskultúrájáról el kell vetnünk s bár sokan mosolyogtatónak találják: el kell fogadnunk az ősmondák s a Biblia mint ősmondagyűjtemény tanúvallomását.”¹⁰ Ezek a gondolatok Kodolányit a kultúrkörök elméletének, a kríziselméletnek, a kultúrpesszimizmusnak áramlataiba helyezik, szellemi rokonai: Várkonyi Nándor, Weöres Sándor és Hamvas Béla.
    Másik önvallomása azt mutatja meg, hogy mint népi író ő is elsősorban a magyar nép (parasztság) problémáira összpontosított, a magyarság sorsát próbálta meg értelmezni a világháború közepette, és megpróbált utat mutatni. Egy nép sorsába sűrítette az egész emberiséget felölelő történelemfilozófiai eszméinek tanulságait, így nem is csupán a magyarság, hanem az „örök magyarság” (eurázsiai lélek) gondolata foglalkoztatta: népünk múltjának, küldetésének, mitológiájának feltárása. A korszakban nem állt ezzel egyedül, ekkor divatos volt a hungarológia. Azonban Kodolányi elképzelése sajátos színfoltot jelentett a magyarság helyzetéről való gondolkodásban, történelemfelfogása ütközött egyrészt a hivatalos – Szekfű Gyula képviselte – történetírással, mely szerint a „magyarság egy csapásra megszűnt euráziai nép és lélek lenni”¹¹, mára már ázsiai vonások nincsenek benne; másrészt ütközött a turanisták felfogásával, mely a másik irányba túlozta el a kérdést. Ő a történelem változásaiban szerves átalakulást lát. Lehetetlennek tartja, „hogy egy nép, mint a gúnyáját, levesse több évezreden át szervesen kialakult lelkiségét.”¹² Ehelyett: „Minden új társadalmi forma egy szétbomló régiből született.”¹³ A magyarság hangsúlyozottan ötvözött, két áramlatból eggyé alakult nép: „…a magyarságnak van egy keleti s van egy nyugati ábrázata. Janusz-arcú nép a magyar. De a törzs, amelyé a fej, egy.”¹⁴ A kereszténység felvétele nem jelent törést, eredménye a régi és az új szintézise lett: „Az euráziai lélek kereszténnyé vagy nyugativá lett ugyan, de a maga módján, euráziai módon lett azzá. (…) Európa volt a változó, a magyar lélek az állandó.”¹⁵
    A regényvilág egységességének második rétege aktuális történelmi figyelmeztetés. Az örök magyar lélek megtalálása, az ősi magyar kultúra feltámasztása egyúttal azzal is kecsegtet, hogy a jelenkor válságos magyar világának megadhatja a kivezető utat, a múlt szorosan összefügg a jelennel. Kodolányi saját korát átmeneti kornak látta. A bomladozó és a hanyatlást erjesztő kapitalizmus és a nemzeti szemlélet megújhodásának kettősségét érzékeli benne. „Igen érdekes színjátéknak vagyunk tanúi. A pukkadásig felpuffasztott anarchikus kapitalizmus mohóságának, amint a háborúk és világháborúk menydörgései és fenyegető villámlásai között keresi a kivezető utat, de természetesen eredménytelenül, hiszen önmagával jutna ellentétbe, ha mohó rablótevékenységét feladná és megnyugodnék. Másfelől azoknak a népeknek lassan erjesztő szellemiségét figyelhetjük, amelyek a befelé fordult áhítatos lélek üzeneteit hozzák és suttogják szájról-szájra, országról-országra, kultúralkotásról kultúralkotásra.”¹⁶ Olyan sajátos „forradalom” szükségességét érzi, amely „nem más, mint egy nép ősi életformáihoz – gondolkodásbeli, erkölcsi életformáihoz – való visszatérés.”¹⁷ Szerinte csak a múltból lehet a jövőt felépíteni, csak az ősiből lehet modernné válni. A helyes irány számára: Kelet. „Az istenért, adva van harminc-negyven millió rokon népség. S adva van egy összedőlt kapitalista-polgári Európa. Vajon hasonló helyzetben a világnak mely népe volna olyan őrült, hogy ne nyúlna a rokonságban rejlő erők felé?”¹⁸
    Üdvözli a szerte Európában megjelenő nemzeti eszméket, amelyek főleg azoknál a népeknél jelentkeznek erőteljesen, melyeknél a parasztság nem alakult át polgársággá, tehát Kelet-Közép-Európában. És ilyen alapon jelöli ki népünk feladatát is: az önismeret magas fokára kell eljutni, csak ezzel képzelhető el folytatólagos megmaradása. „Tudnunk kell (…), hogy honnét jöttünk, kik és mik vagyunk, minő erőkkel rendelkezünk. Ha tudjuk, hogy meg kell védelmeznünk magyari voltunkat, tudnunk kell azt is, mi a magyarság, mi az, ami a sors forgandó kerékküllői közül sohasem hull ki, ami örök, amit védelmezve magunkat védelmezzük.”¹⁹ Az önismeret kialakítása szorosan összefügg a történelem kutatásával: „Mintha a történet mély tengerébe nemcsak azért pillantanánk, hogy a mélybesüllyedt atlantiszi világ épületeit lássuk, felkonduló harangszavát halljuk, hanem azért is, hogy visszatükröződő arcunkat figyeljük, magunkat megismerjük.”²⁰ Ennek nevében fogalmazza meg a regényciklus megírásának célját Bella Andornak adott interjújában: „…hogyan lehetne olyan életformát teremteni, amely a legpontosabban megfeleljen múltunknak és lelki alkatunknak. Miként lehetne az összetartozandóság csodálatos erejének érzését a régi világból a maiba áthozni. A ma magyarját akarom összekötni az ősivel. A nemzeti megújhodások mindig akkor következnek be, mikor a népek múltjuk erőiből merítettek.”²¹
    Kodolányi tehát az elfelejtett magyar mitológiát, ősi gondolkodásmódot próbálta meg feltámasztani. Kísérlete azzal a szándékkal kecsegtetett, hogy meg tudja mutatni azt az utat, amely a magyaroknak mindig a helyes irány volt, és amely vélhetőleg a korabeli kétségbeejtő helyzetben is segítséget adhat. A regény világa mindeme tudatos szándék ellenére Kodolányi keze alatt könnyed, játékos, művészi erejű vízióvá vált. Nem érződnek az író publicisztikájának tételei, a regények lapjait mindennapi életüket élő hétköznapi emberek népesítik be. Így a keletkezés időpontja és a problémák súlyossága ellenére Kodolányi legidillikusabb regényeit vehette kezébe az olvasó. Ez pedig a regényvilág harmadik egységesítő rétegével magyarázható: a regény alkotáslélektani hátterével. Kodolányinál ekkor napirenden voltak a különböző botrányok, a hosszú évekig tartó plágiumper, irodalmi támadások. Az író maga vallja be, hogy részben ezek és a háború borzalmai elől menekülve teremti meg látomásait. „Örvendezzetek hát, akik azzal »vádoltatok«, amikor A vas fiai megjelent, hogy a »problémák elől a történelembe menekülök«. Akkor ugyan még nem, de ma igenis, tudatosan, szándékosan, akarva, nem titkolva menekülök. (…) Igenis, tudatosan szabtam ki magam elé egy hatkötetes történelmi regény roppant feladatát, menekülésképpen.”²² Másrészről víziói főleg gyerekkorából táplálkoznak, a Süllyedő világban leírt világ kísértetiesen hasonlít a regényekére: „Bizonyára tökéletesen pogány világ az, amiben Ilával élünk, pogány világ, melyben a hetvenhetedik Égben lakozó öregistentől kezdve a föld alatt sürgő-forgó ördögökig, a világ folyásába százféleképpen beleavatkozó boszorkányokig, kísértetekig, jótét lelkekig, az Égre jégfelhőt görgető, fent a Zengőn lakó Sánta Ördögtől a téli alkonyatban láthatóan suhanó angyalokig, a hadonászó fáktól az állat alakú felhőkig, az Égből hulló hócsillagoktól a beszélő állatokig minden-minden egy csodálatosan érthető, okos, szerves és bámulatos, szívet-lelket gyönyörködtető világrendben helyezkedett el.”²³
    Az Emese álma cikluscím azt jelképezi, hogy a korforduló szerves folyamat eredménye volt. Emesét álmában egy turulmadár ejtette teherbe, s a méhéből fakadó forrás a tőle származó dicső királyok eljövetelét jósolta. Ezek a királyok történelmünkben keresztény királyok voltak, de az eredet – ahogy a cím hangsúlyozza – egy keleti mítosz. A regények számos esetben kiemelik, hogy a régi az újjal összefügg. Egy új kultusz akkor válhat elfogadottá, ha vannak gyökerei, ha ősi emberi tartalmak fűződnek hozzá. Így nőhet át például Boldogasszony pogány kultusza Mária kultuszává. Az értelem átalakulása folyamatosan, apró lépésekben megy végbe, a régi is megőrződik, a folytatás szervesen nő ki belőle. Ehhez kell a nagy epikai perspektíva. A ciklus koncepciójából adódik a szereplők elaprózása. A fordulat egyéni életek elmozdulásaiból bontakozik ki, akik megélik, alig érzékelik. A változást személyes motivációk okozzák. Csillag szerelmes lévén válik kereszténnyé, Mikule rabszolgának születik, nem törődik vele senki, ezt pótolja egy személyes Isten gondolata.
    Nem lehet egyértelműen besorolni a regényciklust a történelmi regények közé. Ahogy a világkép is kétarcú, úgy a műfaj is. A mű nem pusztán a pogány magyar világ rekonstruálása, a magyar történelmi kép előterében egy mitikus előkép áll, a mítoszregény és a nemzeti történelmi regény ötvöződik. Az alapkoncepció kizárja az egyszeri történelmit, az ismétlődés hangsúlyozódik az időben előre és visszafele is. Egyrészt a regények a múltban a jövőt láttatják. Gyöngy nem akar gyermeket, ami a későbbi egyke problémát előlegezi, a felelősségteljes táltosok a világ hanyatlásáról tanítanak, más táltosok viszont a harácsolás, hitetlenség gyanúját keltik, a törzsek vezetői nem egységesek, egyéni érdekek mozgatják őket – mindez akkor, mikor a teuton hatalma fenyeget. Altin szavait olvasva nem lehetett nem összekapcsolni azokat a világháború élményével: „Jézus, ordetják, s valaki nem szól nyelvükön, kitépik nyelvét, Jézus, rebögik, s kitekerik nyakát az égi madárnak, mert nem csicsörög s fütyül teuton csicsörgésvel s fütyülésvel, Jézus, ivöltik, s kivágják az fákat, mert nem ű vérük kering benne.” Ugyanakkor az ismétlődés megtörténik időben visszafele is. Megelevenednek a hunok nyomai: Ojbarsz (Koppány) és Files Hunort és Magyart játszik, Ojbarsz Eribülcsü énekét dúdolgatja, és lépten-nyomon Etele várainak maradványaival találkozunk, különösen gazdag ebben a Holdvilág-árok helyszíne, ahol megtörténik a kagáncsere, ami szintén már oly sokszor megismétlődött. Ugyanez figyelhető meg a keresztény oldalon is: Kirill hasonlatos a feladatát vállalni nem akaró Jónáshoz, hívei cserben hagyják, mint Jézust a Gecsemáné kertben (küszöb-jelenet), Csillag a samáriabelihez hasonlít, az Istenek záró részében Csillag és Kirill kettőse Máriával és Józseffel azonosul, Kirilltől egy halász a halála utáni feltámasztását kéri, ahogy ez Lázárral is megtörtént, és lehetne még sorolni. Így állítja helyre Kodolányi a kívánt folytonosságot jelen és múlt között.
    Ebben az időtlen és időhöz kötött világban azért is mozgunk olyan könnyen, mert apró részei szimbolikus rendszerré állnak össze. A kultúrában élő ember Isten-élménye sugárzik a regényciklus nyitóképéből, aki teljesen összeolvad a természettel.
    A szél és a Nap istenülnek is a regényekben, mint a homéroszi eposzokban. Este Küldis akszin széthinti gyönyörűséges aranypiros haját a földön, amikor elszenderedik, és Szíl kán, vagy máshol Szélapa és Szélanya, valamint kölykeik azok, akik dühösen fújnak, ha vihar van. Az emberek együtt élnek a természettel: az esőzés bajt hoz, a jó idő elűzi azt. Az emberek életének apró eseményeit körbeveszik a természet hatalmas erőinek játékai.
    Nemcsak a természet erői épülnek bele szimbolikusan az emberek világába, hanem fordítva is így van, az emberi világ is beépül a kozmikus rendbe. Szerepeljen erre is néhány példa a számtalan közül. Csillag rozskalászhoz hasonló haja, vastag hajfonata bevilágítja Kirill homályos veremházát. Dzsid szemeit, mikor Ojbarszot a halállal megismerteti, a fiú két mozdulatlanul fénylő, sötét csillagnak látja. Ukk és Bese kimennek csillagokat nézni este, aztán lefekszenek és csakhamar mély álomba merülnek. „Hortyogásuk összevegyült a hóvihar vad brummogásával.” Balsamnak kristálygyűrűje van, amelybe ha belenéz, mindent meglát. (Ez az elem visszatér a Vízöntőben.)
    Mindezek természetesen az ábrázolásmód líraiságának jellemzői, de sokaságuk hozzájárul egy önálló szemléletmód felépítéséhez, a mindent mindennel összefüggésben mutató, kozmikus világrend kialakításához. Ugyanez mondható el a jellemábrázolás egyik alapvető módjáról a regényben: a szereplők állatokhoz, esetleg növényekhez hasonlításáról. Ez nemcsak frappáns módja a jellemzésnek, de velejárója a világot egységében látó szemléletmódnak is. Ojbarsz új seregének tagjai oly ügyetlenek, „mint a vízből kikerült kacsák”, a nők óvatosan kerülgetik a sarat, mint a macskák, Balsam, mikor lányai visszatérnek saját otthonukba, megszedett fának érzi magát. Hajnal tehénhez hasonlatos, Tar Szerénd hiúzhoz, máshol paripához, Ugal farkashoz, Borcs bogárhoz, Ojbarsz párduchoz, Karai haja pedig „a vizelő bárány farkához” stb.
    Ugyanez megtörténik fordítva is: emberi tulajdonságokkal ruházódnak fel állatok, növények, a természet.
    Fontos szerepe van a regényekben a Balatonnak, képe újra és újra felbukkan. A két regény a tó egyik, illetve másik partja mellett játszódik, ugyanúgy, ahogy a jézusi történet is víz mellett játszódik. A Balaton kétszer tűnik fel a második részben úgy, mint mérhetetlen nagy hal, melyen a sötétzöld hullámok mintha apró pikkelyek lennének. Az egyik kép közvetlenül Gyöngy temetése után következik, Ojbarszot látjuk, amint a hegyoldalon ballag. A második azután van, hogy Dzsid tanítja a fiút a magyarok sorsáról: „Helyre kell állítani Tengri rendjét. Egyesíteni az négy velágtájat. Kardot adni kelet gyilájának erős kezébe. Fölállítani az Négy Oszlopot. Megmarkolni Tengritől áldott kagáni kézvel az csiszolt gombú pálcát.” A fiúban ekkor alakul ki a nagyra törő terv: „Szövetkezni Kelettel, Északkal, Déllel, s megvívni Nyugattal, ez örvénylett a fejében. Óriási, az egész világot átölelő szövetséget teremteni, a kagán uralkodjék itt, a gyila Keleten, fölállítani a Világ négy oszlopát. Rettenetes hadat rendelni mindenkinek. Befejezni, amit Eribülcsü s Lél kezdett.”²⁴ Ekkor szűnik meg halálfélelme is. Ojbarsz a nagy elképzelések hatása alatt kisiet a ligetbe – ekkor jelenik meg újra a Balaton nagy halhoz hasonlatosan. Mintha a világ – a nagy emberi tervek mögött – a jézusi jelkép felé mozdulna. Ez előkészíti Szent István fellépését, hiszen Kodolányi saját bevallása szerint a ciklus az ő szerepét kívánta volna bemutatni. Talán nem véletlen, hogy Ojbarsznak mind a két jelenetben kicsordul a könnye.
    A transzcendencia érzését Kodolányi a mélység–magasság irracionális kitágításával is érzékelteti. Ojbarsz Dzsid oktatásait hallgatva „…olykor úgy érezte, mintha mély kútba ereszkednék, s az Ég olyan magasan nyílt fölötte, hogy szédült. Olykor meg mintha magas hegyre emelkedett volna, a kerek föld kitágult alatta, egyre messzebb látott, egyre több csodát pillantott meg.” Tar Szerénd egy este Karamannál nem tud aludni. A sátrában fekszik, nézi a tárgyakat, hallgatja a szelet, „…s lassanként mintha nem is a földi világon élt volna. Látta a kerék módjára elterülő, kerek földet, a mérhetetlen magasságú Eget s lent a mélységes Alvilágot.” A Kirill tartotta misén „Az élet határai kitágulnak, a túlvilág borzongató világossága rájuk áramlik.” És a záró jelenetben, Géza kagánná választásánál „Gyeücse úr a föld mélyéből bukkant föl, s mégis mintha az Égből bocsátkozott volna a sziklaperemre.” Néha ez teljesen konkrét formát ölt: Ojbarszról az első kép az, hogy felfelé kapaszkodik a meredek hegyoldalon. Csillagot Kirill egy veremben kereszteli meg, mikor kiszabadulnak és Kirill kihúzza a gödörből. „Az Égből nyúlt le hozzá ez a kéz.” Ugyanez a szimbolika figyelhető meg a későbbi Én vagyokban, Júdás életében, aki vándorlása során különböző szinteket jár meg, míg végül egy barlangba jut.
    Az elbeszélés menete két fő technikára épül. Az egyik a víziók, látomások bemutatása – egy pillanatban egymás mellé festi a képeket. Ennek következménye a gondolatritmus, a mellérendelő, párhuzamos mondatszerkesztés. Ez a technika arra is alkalmas, hogy az egyszerit és az ismétlődőt összekösse: egy eseményt ír le, de amely újra és újra megtörténik. Különösen szépek az Istenekben az életképek a szüretről, az őszi sör ünnepéről.
    A leírások filmszerű hatást érnek el. Mintha egy kamera mozgását követnénk Kirill és Csillag első felbukkanásakor is a második könyvben: „A férfi kiugrott a csónakból, megfogta annak fölkunkorodó orrát, s szépen kihúzta a recsegő kavicsokra. Az asszonyka madár módjára félrebillentette a fejét, úgy nézegetett hol jobbra, hol balra, hol pedig el, a nád zölden hullámzó tengerére. Lábánál füles kosár, nagy gonddal összekötözött, kis batyu hevert, ölében egy kendermagos kakast meg egy tyúkot tartott. Amikor a rongyos férfiú kezet nyújtott neki, hogy kisegítse, látszott, hogy áldott állapotban van.” Az elbeszélés ideje a fontosabb helyeken olykor átvált jelen időbe, hogy hangsúlyosabbá tegye a látomást. Az elbeszélő nem egy nézőpontból mutatja be az eseményeket, hanem belehelyezkedik hősei tudatába, néha a falu általános nézőpontjába. A tények nem önmagukban válnak fontossá, hanem értelmezésük szerint (mely személyenként és kultúránként változó). Kodolányi a modern lélektan eredményeit vetíti vissza az ősi világba. A valóság a szubjektív képzetek tükröződéséből áll össze. A filmszerűség nemcsak a láttatásban jelentkezik, hanem a komponálásban is. Sokszor vágásos technikával dolgozik, egymás mellé helyezi az időben egyszerre, de különböző helyszíneken, lelkekben játszódó jeleneteket.
    Az elbeszélés másik fő technikája pont az eddig elemzettek ellentéte: nem az egy időpontban történteket helyezi – különböző látószögeket érintve – egymás mellé, hanem egy képbe sűríti hosszú idők történéseit. A szereplők emlékezései átszövik a regényt, és ezek az emlékek a történés idejéből nyúlnak vissza a múltba. A szereplők jellemét múltjukkal együtt értjük meg.
    A két technika ötvözésének, a szubjektív tudatok tükröztetésének és a jelenből a régmúltba nyitásnak látványos példája az Első könyv harmadik részének hatodik fejezete. Az időpont egy este az őszi sör ünnepe után, Bese apa ekkor már bemutatta két új feleségét. Mindazoknak álmatlan éjszakában eltöltött gondolatait, emlékeit látjuk, akiket érint az esemény. Először Balsamot. Első estéje ez az új faházban. Felbukkannak emlékeiben az életében bekövetkezett csalódások (részletezve), majd egy dal jut eszébe, míg végig a keserű tényre gondol, hogy férje új feleségeket választott. A következő kép Játékot mutatja. Eszébe jut a rabszolgavásár, ahol Bese apa megvette őt és családját. Felkelti Szeretőt, aki mérgesen leinti, de az ő emlékezete is feléled: Kücsidre gondol. Újabb váltás: Csimasz és Szereda van előttünk, ők ketten együtt beszélik meg, milyen kócosak és mocskosak voltak és álmodozásba kezdenek, mennyire más lesz ezután. Boldogan alszanak el, „hogy tovább álmodják a csodát”. Az utolsó kép Bese úré. Előtte a régmúlt elevenedik meg: mikor még élt Bülcsü apa, más volt a világ, szép hősi idők voltak azok. Majd átvált a leírás általánosba: „Bese úr lelke gyakran kiszállott testéből, elröppent a megholtak birodalmába, s találkozott azokkal, akik már meghaltak.” Végül Bese megköszöni Tengrinek két új feleségét.
    Az elbeszélés technikájának eredménye: szinte személyes ismeretségbe kerülünk a helyszínekkel, szereplőkkel. Ahogy Vatai László²⁵ írja Kodolányiról: olyan típusú író ő, akinek műveit olvasván a befogadó kénytelen beletáncolni mondanivalója sodrába, s így gondolat- és élményritmusától hosszú ideig nem lehet szabadulni. „Rendkívül átütő erejű író és egyéniség.” A korabeli kritika az aprólékos, minden picinységet szemügyre vevő elbeszélési módot realistának nevezte. Helyesebb azonban Németh László megközelítése²⁶, aki ebben „homéroszi pillantást” látott, mely egyforma szeretettel néz le a világ dolgaira, nem tesz különbséget közöttük.
    Érdemes kiemelni, hogy a szeretetteljes „homéroszi pillantás” mennyire humorral teli. Ez a humor nem maró vagy gúnyos, hanem a dolgok felett álló, jóindulatú. Jellemző példa a két felfogás – keresztény és pogány – közti különbség érzékeltetése, nem drámai összeütközésben, hanem humoros formában. Bese apa a keresztényekről elmélkedik az Istenek első fejezetében. „Szavakat hallott, amiket azelőtt senki sem emlegetett. Kreszt, miloszt, krácsun s efféléket. Egy téli este nagy éneklést hallott a szolgaházból. Örvendező, meg-megismétlődő dalt. Kiküldte a feleségét, Balsamot, nézné meg, mit mívelnek a naplopó gyisznók. De mert Balsam zavaros dolgokat fecsegett az égi gyermek születéséről, csillagról, Istenek fiáról, maga ment ki, hogy meggyőződjék róla, miféle égi gyermek született, miféle csillag ragyog az ól fölött. Csillagról szó sem volt, az eget sűrű, sötét hófelleg borította, az ember az orráig sem látott volna, ha a hó nem derengett volna némiképp.” Hasonlóan humoros Kirill helyzetének ábrázolása is, mikor senki sem érti, miért bűn, hogy Bese apa ágyasokat fogad. Másik forrása a humornak a jellemek bemutatása, az állathasonlatok alkalmazása.
    A regényciklus első része, az Istenek seregszemlének, előkészítésnek tekinthető. Bepillanthatunk egy pogány kori falucska mindennapjaiba, megismerkedhetünk a fontosabb szereplőkkel. Annak ellenére, hogy az Isteneknek nincs központi hőse, minden szereplő kap valamilyen jelentőséget, egyénítést, a történet érezhetően Bese, a pogány magyar úr és Kirill, a keresztény pap alakja köré szerveződik. Több párhuzamos vonás is megfigyelhető alakjaikban, így az indítókép kettejük reggeli imájáról, valamint Bese és Kirill egyaránt feleséget vesz magának, mindketten babonás félelemmel tartanak egymástól, a bajt a másiknak tulajdonítják, mindketten átélik, hogy cserbenhagyják őket híveik. Első találkozásukkor ugyanúgy fogalmazzák meg a másik erkölcsről alkotott felfogásának tévességét. Kodolányi ábrázolásában a pogány világ átalakulása kereszténnyé nem egy alacsonyabb szintű kultúra átalakulása magasabbrendűvé, hanem olyan folyamat, mely az általános világmozgást követi, törvényszerű, s mely a halandó ember számára alig érzékelhető.
    A választás nehézségének jelképes kifejezője a regényben a patak, mely elválasztja Kirill kunyhóját a falutól. A Kirillhez vezető út egy hídon át vezet. Fontosabb döntéseknél kihangsúlyozódik az egyik partról a másikig jutás élménye.
    Az elmozdulás egy új életforma felé apró változásokból érezhető. Balsam faházban akar lakni, Bese apa nyelvét a falu nagy része már nem érti, már nem annyira magától értetődő az új feleségek vétele a régi meddő mellé. Azonban a pogány világ dominál. Lehetséges, hogy Juhász Géza feltevése²⁷ szerint született a koncepció, aki szerint esetleg kettős trilógiáról lehet szó. Az Isteneket, a Holdvilág völgyét, és az Ojbarsz futását olvasva valóban inkább a pogány elemeket látjuk, apró lépésekben haladva a kereszténység felé, jogos feltételezés, hogy a következő három (el nem készült) regény a keresztény világot mutatta volna be, természetesen pogány elemekkel.
    Az elbeszélő tekintete a felszín alatt komplikált lélektant mutat, melyre helyenként a freudi elmélet is hatott. Így például a jelentőségteljes küszöbjelenetben Bese apa nyilvánvalóan nem pusztán a küszöbre lépés miatt bünteti meg Kirillt, ugyanilyen áttétel Hosszú büntetése is, aki a családját veri el, pedig Csillagot és Kirillt kellene. Mikule története hasonlít Édes Anna történetére, ő is a legpéldásabb lovász és mégis ura ellen támad. Szintén magyarázható az elfojtás-elmélettel az, hogy Altin nevét nem szabad kiejteni. Balsam asszony megcsúszása az említett jelenetben is jelzés értékű.
    Az Istenek nemcsak a szereplők bemutatása miatt tekinthető előkészítésnek (seregszemlének), hanem a későbbi politikai problémák felvillantása miatt is. Bese apa sátrában a Holdvilág völgyében szereplő fejedelemválasztás esélyeit latolgatják. Apsa tanítása Ojbarsz fejlődésében fontos szerepet játszik később. Apsa megjósolja, hogy mire Bese apa meghal, a fekete csuhások ellepik a földet, felveti annak a lehetőségét, hogy Ojbarsz lesz az, aki visszaszerzi a földet. Megjósolja, hogy Ojbarszot be fogják avatni a legnagyobb titkokba. Beszél arról, hogy a mai táltosok már nem tudnak annyit, mint a régiek, akik közvetlenül tudtak szólni az istenekkel. Kodolányinál már itt jelentkezik az asztrológiai gondolkodás, a nagy változások égjegyekhez kötése. Apsa elmondja Ojbarsznak, hogy a Bak jegye leáldozóban van, el fog jönni a Sárkány ideje: „eljün amaz üdő, mikor röttenet s jajgatás leszen, birodalmak s nemzetök öszveomlanak, geröndába s szálkába kapaszkodik az emböriség, a Hold lehull, csillagok lehullanak, elfeketül az ég boltozata, s megjelenik a Sárkány, tarajosan, pikkülyösen, torkát táltva…”
    A másik oldalt, Kirill terveit, gondolkodásmódját is megismerjük az ország ügyeivel kapcsolatban. Az urakat kellene először megtéríteni szerinte. Ehhez több pap valamint az itt élő nép nyelvének komoly ismeretére lenne szükség.
    Míg az Istenek, Bese apa világa őszi-téli környezetben játszódott, addig a megújulás évszakában, tavasszal bontakozik ki előttünk Ojbarsz jelleme, jelképesen összhangba hozva a generációk váltását a világ köntösének változásával. Más a két regény szerkezete is. Az Istenekben pogány és keresztény világ alig érintkezett egymással, a patak két partján külön életmódra rendezkedett be, a Holdvilág völgyében Kirill beépül a falu életébe, sőt öltözködésében is igazodik hozzá. A látszólagos gyengülés (a külön világ nyílt felvállalásának hiánya, pogány elemek felvétele) azonban valójában erősödés, Kirill Magosék házában már misét is tart. A pap életútja történelmi folyamatot is jelöl: a kereszténység immár nem kívülről hat a lakosság életére, hanem belülről feszegeti. Nyílt összeütközésről nem lehet azonban még beszélni ennél a regénynél sem, leszámítva egy esetet, amikor Ugal földjén kivégzik Jajgatót, a keresztény papot. A regény – ahogy Kovács Sándor írja²⁸ – két szálon fut, az egyik Ojbarsz históriája, a másik pikareszk motívumra épül: Tar Szerénd végigjárja a fennhatósága alá tartozó vidékeket. Így valójában még ezt a regényt is bevezetésnek érezhetjük: Ojbarsz jellemfejlődésében a majdani nagy vezér előlegeződik meg, Tar Szerénd útja pedig rávilágít az erőviszonyokra, a várható konfliktusokra a vezetők között.
    Ojbarsz alakja a későbbi regények nagy alakjainak (Mózes, Gilgames) előképe: benne is ötvöződik a politikai és a vallási vezető, ahogy Dzsid is mondja: „Nagy kagán támad, olyan, mint Eribülcsü volt, tán még nagyobb is, olyan, mint Álmucs, mint Ügyek, a nagy Ős. Kagán és kám egy személyben. Harcos és táltos, hős és bölcs. Tengri korbácsa és magyeriak fölemelője.”
    Ojbarsz fejlődését szerepének elvállalásáig Kodolányi lépésről lépésre megindokolja. A fiú ifjúkora a regényben két halál között feszül. A regény elején meghal anyja, a regény végén megölik apját, s a kettő között maga is megjárja a halált. Gyöngy halála lelkifurdalást okoz Ojbarsznak, úgy érzi, ő ölte meg édesanyját, mivel behatolt sirályt áldozni az istenházba a tilalom ellenére. Így „Isten kezére jutott, nem volt menekülés.” Felébred benne a halálfélelem és istenfélelem. Végül elhatározza, hogy megadja az isteneknek, amit kívánnak, kedvenc pejkancáját is nekik áldozza. Valamint elhatározza: „Semha, semha meg nem szegöm a törvényt. Mindönt Tengrinek ajánlok, életömet es.” Ekkor következik az álomjelenet, mikor Ojbarsz – anyja unszolására – megküzd a fekete bikával, aki, mint utóbb kiderül, maga Dzsid volt. Ezzel eldőlt, hogy táltos, az isten embere lesz belőle. Dzsid további tanítása nyomán megérti hivatását és meglátja az istenek kezét élete alakulásában, ekkor mondja szinte versbe szedett köszönő imáját: „Hálát adok, Tengri atyám, földben alvó édösanyám, köszönöm ti jóságtokat, sirálymadár csöndes röptét, íjam pengő pöndülését, nyilam biztos suhanását, köszönöm te halálodat, anyám, édös jóságodat, holtodban es hívségödet, reám való nagy gondodat…Holtak hideg országában, penészös birodalmában fiacskádat nem feledöd …Szömöd most es reávetöd. Nyugodj, anyám, aludj békén földnek méhén, vizek mélyén…” Ennek korábbi párja Ojbarsz kitörése, mikor nem akarja felvállalni sorsát, ez is szinte ritmusos szövegbe szedve hangzik el, érdemes idézni, mivel jellemzi Kodolányi nyelvről alkotott felfogását, mely szerint a zene ősibb nyelv a szónál: „nem akarom, nem akarom, nem szállok az Égbe, nem merülök Alvilágba, nem lovagolok Kaira kán paripáján, nem kúszom föl az Életfán, nem keringek dobot verve, nem réülök elheverve, nem szólok Isten szavával, nem törődöm más bajával…Nem akarok táltos lenni, inkább semmi, semmi, semmi…”
    A fiú fejlődésében az isteni szándék megértése párhuzamos a nők megismerésével és a magyarság vezetője szerepének felvállalásával. Ugyanakkor ezek nem választhatók el egymástól. Amikor megismerte a nőt „Táltosként kapaszkodott fölfelé az Életfán, föl, egyre följebb, egyre szédítőbb magasságba, az Égig.” Valamint a vezéri feladat a világ rendjének helyreállítását jelenti, amit Ojbarsz el is játszik barátaival, bár ekkor még játékosan. Beavatódásának fokozatai ezek, mígnem eljut a végső kérdésig, a halál megértéséig. Nem segít rajta sem Piros anyáskodása, sem a bor kábulata, kínozza a vágy, hogy megértse, mi az. Dzsid segítségével megjárja a halált, ahogy a későbbi regényben Mózes is beavatódik a titokba. Ojbarsz a sok gyerekesség, játék közepette férfivá érik a regény végére, és képes megbosszulni apja halálát, megölni egy másik embert.
    Míg a regénynek ez a szála a majdani nagy vezért előlegezi, addig a másik az elkövetkező problémákat. A Tar Szerénd által felkeresett vezetők széthúznak, mindegyiknek megvan a saját elképzelése. A Tar Szerénd szemével végigkövetett szállások élete kényes helyzetet mutat, amelynek felborulását az Ojbarsz futása mutatja meg.
    Tüskés Tibor írja az Ojbarsz futásáról²⁹, hogy benne az írói narráció eluralkodását figyelhetjük meg, az elbeszélő a korábbi ismereteket összefoglalja, a tudott tényeket reprodukálja. Ugyanakkor ebben a regénytöredékben az események felgyorsulnak, dinamikussá válnak, így a történelmi koncepció egy többször ismételt hasonlat formájában marad meg: a világ folyása kerékhez hasonló („e kerék módjára forgó világ”), melyben az ősök a maguk rendje szerint egyre új alakban lépnek az emberek közé, valamint mások a sodrásból kihullanak, így például Szerető, akit „A kerék módjára forgó élet félre vetett.” A világkép mellett más szimbólumokat is egyértelműsít az elbeszélő: Files és Ojbarsz kapcsolata rímel Hunor és Magyar szövetségére. Már a Holdvilág völgyében a két fiú eljátssza a lányrablás történetét, itt pedig Filesnek minden este el kell énekelnie a csodaszarvas énekét. A szövetség a „kétarcú” magyarságot köti egybe, ez a kétarcúság pedig mitikus gyökerű, és ez a kettősség Kodolányi szemében változatlanul fennáll. (Például a dunántúliak és az alföldiek különbözőségében, melyet Kodolányi sok alkalommal kifejt.) A magyarság két oldalának egyesítése itt hangsúlyozottan Ojbarsz leleménye, az idősebbek bírálják is emiatt. A regényfolyam eme pontján még nem lehet látni, hogy nem Ojbarsz világa fogja majd egységbe a magyarokat, hanem István világa. Azonban az Ojbarsz futásában Ojbarsz lefest egy képet (fontos helyen, a világhegy tetején, ahol a fiú új nevet ad Filesnek), mely jövendölésnek is tekinthető, s mely ismét a kereszténység szimbólumára, a halra utal, s ez az, amely veszélyezteti Ojbarsz világát: „Ó, Tengri, mely hatalmas velág ez s mely csudálatos! Nézd, e kerék módjára forgó kerek velág, mi magyeri velágunk, s közepén állunk münk. S messze ez kerek velág szélén tengörök, s onnét gyün mindön rossz, mindön ellenség, mindön rontás…Keletrül, Nyugatrul… – int kinyújtott karjával, s figyel. – Tudod, ücsém, ez mind-mind ama nagy cethal hátán nyugszik, a nagy hal síkos hátán, s jaj nekünk, ha az hal megmozdul, s ledönti a velágot a mélységbe.” A regénynek ez a pontja még csak előkészíti Ojbarsz tragikumát: nemes feladatot vállal magára, melyet nem ő fog véghez vinni. „Ülgen kán, a Világvigyázó fejedelöm, az Aranyos elfordejtá orcáját rólunk, de megláta engöm nagy kegyességben ott, Fonoldon, a hegyön, s mondá: majd e fiú, Termacsu ivadéka, Szalamucs vére, Ügyek származéka, kinek őse togrultól fogamzék, s Emesü tejét szopá, megfordejti magyeriak sorsát.”
    A korábbi regényekben megteremtett szerves, önálló életre keltett, rendezett világ már nem él annyira az Ojbarsz futásában, azonban a mitikus utalások egyértelműbbé válnak. Kodolányi tehát a ciklus írása közben, az őt ért hatások nyomán kezd tudatosan a mitikus regény koncepciója felé fordulni, így a később született részben nyilvánvaló megfogalmazást nyer az, ami a korábbiakban rejtve volt jelen.
    Kodolányi töredékben maradt ciklusát semmiképpen sem lehet „ásatagnak” nevezni. Inkább nevezhető újszerű kísérletnek, amely meglehetősen kétarcú. Világképében az örök magyar gondolata és az általános világmozgás képzete érintkezik, műfaja átmenet a történelmi és a mitikus regény között, így a történelem előterében szimbólumokkal, ismétlődésekkel átlényegített világ áll. Nyelve a tudatos archaizálás tudományossága mellett misztikus erejű, a jellemek népcsoportoknak megfelelő (etnologikus) ábrázolása mögött mélylélektani tanulságok rejtőznek. A ciklus legfőbb erénye a világ, a művészi vízió, amelyet képes elénk varázsolni, életre kelteni.
    Kodolányi maga későbbi szemléletének nevében fogalmazta át írói célját: „Amikor az Isteneket írtam, nem a népet akartam megírni, hanem magamat. Én nem Neked, a parasztnak akartam ezt adni, hanem Neked, az emberi léleknek, nem törődve azzal, hogy »nép« vagy-e vagy sem. Csak azzal törődöm, hogy megértesz-e, az életed részévé válok-e.”³⁰

 ¹ Jelen dolgozat része egy hosszabb diplomamunkának, mely 1998-ban készült, és amely tartalmazza Csűrös Miklós 1996 őszétől 1998 tavaszáig tartott Kodolányi-szemináriumainak tanulságait.
 ² Keresztury Dezső: Kodolányi János: Istenek.=Magyar Csillag, 1942, 15. sz. 11. l.
 ³ Kodolányi János: Esti beszélgetés.=Magyar Élet, 1943, 6. sz. 8. l.
 ⁴ Kodolányi János: Esti beszélgetés.=Magyar Élet, 1941, ápr. 6. l.
 ⁵ Vö. Kodolányi János: Csendes órák. 1942 jún.=K. J.: Csendes órák. Bp. (1943), Turul, 224. l.
 ⁶ Kodolányi János és Sík Sándor levelezéséből.=Vigília, 1977, 10. sz. 701. l.
 ⁷ „Nincsenek tehát »primitívebb« népek, »primitív vallások« vagy kultúrák.” Kodolányi János: Csendes órák. 1942. jún.=K. J.: Csendes órák. Bp. (1943), Turul. 224. l.
 ⁸ „A különböző népek kultúrája között nincs olyan nagy űr, mint amekkora űr tátong ugyanannak a népnek a kultúrája és a kultúrának csak nevezett, kultúrmázzal jól-rosszul bevont hibrid zagyvaság között. Kultúra az istenséggel való kapcsolatok nélkül nincsen, ahol ezek a kapcsolatok hiányzanak, nem kultúrával, hanem szemfényvesztéssel állunk szemben. Ezért volt kultúrája a középkornak s ezért nincs a modern polgárság korának.” Kodolányi János: A szellem válsága.=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 40. l.
 ⁹ „Az ekéje mellet ballagó paraszt is ott állhat a kultúra legmagasabb csúcsán.” Kodolányi János: Estii beszélgetés.=Magyar Élet, 1941, 4. sz. 2. l.
¹⁰ Kodolányi János: Csendes órák. 1942. jún.=K. J.: Csendes órák. Bp. (1943), Turul.
¹¹ Kodolányi János: Kelet Népe.=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 50. l.
¹² Uo.
¹³ Kodolányi János: Esti beszélgetés. 1940. július.=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 156. l.
¹⁴ Kodolányi János: Csendes órák. 1942. febr.=K. J.: Csendes órák. Bp. (1943), Turul, 206. l.
¹⁵ Kodolányi János: Kelet Népe.=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 51. l.
¹⁶ Kodolányi János: A szellem válsága.=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 36–37. l.
¹⁷ Kodolányi János: Esti beszélgetés. (1940. július)=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 152–153. l.
¹⁸ Uo. 209. l.
¹⁹ Kodolányi János: Kelet Népe.=K. J.: Esti beszélgetés. Bp. 1941, Magyar Élet, 47–48. l.
²⁰ Uo. 42. l.
²¹ Bella Andor: A nemzeti megújhodásról és feltételeiről.=Film Színház Irodalom. 1942, 8. sz. (?)
²² Kodolányi János: Csendes órák. 1942. aug.=K. J.: Csendes órák. Bp. (1943), Turul, 234. l.
²³ Kodolányi János: Süllyedő világ. Bp. 1965, Magvető, 44. l.
²⁴ Érdemes idézni ezen a helyen ismét Kodolányi publicisztikájából, mert rávilágít arra, mennyire fontosnak tartotta az író a „magyar kozmikus rend” alapjait: „Lassanként kitisztul az a kép is, amit őseinkről jól-rosszul összetákoltunk. A sztyep-népek – mongolok, türkök, magyarok – társadalom szervezetének kozmikus alapjai egyre világosabbak előttünk. A szakrális fejedelem, a kagán szerepe, a mellérendelő államorganizáció, a négy világtáj alapján elrendezett törzsek és hadseregek, a kettős fejedelemség – egyik Nyugat, másik Kelet képviselője – s az ehhez való makacs ragaszkodás történelmünk során (a »kisebbik« király, az »ifjabb«király méltósága egészen az Árpád-ház kihalásáig), kultikus cselekményeink értelme volt, a kereszténység könnyű felvétele és mély átélése, mind különös, tiszta értelmet nyer. Ma még kevesen mérik fel annak jelentőségét, hogy a magyar társadalomrend, katonai szervezet, vallási kultusz egy kozmikus világkép csodálatos megvalósulását mutatja, kevesen látják még, milyen magasrendű életforma volt ez s mennyire fölötte állt az akkor úgynevezett »kultúrnépek« életformáinak.” Kodolányi János: Esti beszélgetés.=Magyar Élet, 1942, 7. sz.
²⁵ Vatai László: Naturalizmus és prófétaság. Kodolányi János.=Magyar Élet, 1944, 6. sz. 5. l.
²⁶ Vö. Németh László: Istenek.=Híd, 1942, 7. sz. 11. l.
²⁷ Juhász Géza: Kodolányi regényei.=Jelenkor, 1943, 7. sz. 10. l.
²⁸ Kovács Kálmán: Kodolányi János: Pogány tüzek.=K. K.: Eszmék és irodalom. Bp. 1976, Szépirodalmi Könyvkiadó, 277–278. l.
²⁹ Tüskés Tibor: „A magyar genezis regénye”. Kodolányi János honfoglalás kori regényei.=Somogy, 1996, 2. sz. 148–149. l.
³⁰ Kodolányi János és Szabó István levelezése. Szerk.: Csűrös Miklós. Bp. 1999, Holnap Kiadó, 10. l.