Szívem szakad az alapkövekért. Hisz sohasem végezhetik felül. Alul végzik tüstént. Meg sem születtek, már is eltemettetnek. Egy alapkő sohasem juthat el a tizedik emeletig. Föld alá vannak kényszerítve mind. Ímé: az igazi föld alatti mozgalom, az alapköveké. Apró katakombák, apró szelencék mélyén, miként gyöngykagylóban a gyöngy, azonképp: alvó alapkövek. Én pedig most, vátesz és a soha fia, elképzelem, amint tektonikusan fellázadnak az alapkövek. Mi ez? Metró? Földrengés? Ló? Nem ilyen lovat? Egyik sem, csak megmozdultak alant az alapkövek. De akár konferenciázhatnának is az alapkövek, feminista és globalizációellenes mozgalmárokkal összefogva, mondván, el vagyunk nyomva, senki sem vesz tudomást rólunk, pedig hát végül is rajtunk áll minden. A sírkő megdől, az alapkő süllyed. Minek alapköve a Titanic, kérdem én, merthogy az is el lett helyezve?
    Ássunk le az alapokig – így a verdikt. Előbb sár. Aztán szemét. Aztán hullák. Aztán falak. Kínzókamrák sziluettjei, roncs kegytárgyak, egy gerezd koponyamosoly, kulcs kulcs karika, elment az elefánt csontba s ez az icike fikarcka megette, majd még lejjebb sorakoznak slichtolva a padló alá söpört kérdések, a nagy miértek, a nagy vágyak, nagy hitek, nagy szerelmek és remények. Ássunk le hát az alapokig.
    Nem könnyű olyant alapítani, ami meg is marad. A működőképesség erénye. A nem működők bár meglehet, csodák, csodálatos utópiák, de mily csodálatosak a működők. Sok van mi csodálatos, de az embernél nincsen semmi csodálatosabb? Sok van mi csodálatos, de a működőnél mi sem csodálatosabb. A gyermek alélva néz a mozdonymodellre: nemcsak olyan, akár a nagy, ráadásul még működik is…
    Alélva nézek Magyarországra. Olyan, akár a nagy volt… és még mindig működik. Rég elhagyták a tengelyhatalmak, de lám, tengelyén még mindig eljár. Rég elhagyta a tenger, de mégsem vált sivataggá, mert a felhő szabad. És ebben az egész működőképes valamiben az a gyönyörű, hogy nem csak úgy létesült, a sors avagy az evolúció tréfájaként, hanem megalapították valamikor.
    Alapította: Szent István. Ez áll az ország cégbírósági bejegyzésének okiratán. Gondoljunk bele: ki teheti közülünk meg, hogy alapít egy országot? Országalapító Szent István király.
    Nemzetformálás, országalapítás, népmentés. Szent István: a magyar Noé. Merthogy megalapítani Magyarországot annyi volt, mint kimenteni a hulló avar alól. Mentsük, ami menthető. Népünket a hit által. Te mész jobbra, magyar. Te mész balra, avar. A népek ősi vágóhídjának kapujában kereszt jele mondta, hogy élet és a talizmánok mondták azt, hogy halál. Nagyot Koppány, azután elhallgat.
    Sacra Corona. Országereklye. Ez az. Nem más. Nem másik. Szent Jobb. Ez az. Nem másé. Az övé. Engem lenyűgöz a folyamatosság. Engem már egy hatvanéves fénykép is lenyűgöz, nemhogy a Szent Jobb. Isten keze csak a sixtusi freskón érhető utol, amúgy mutatóujjilag nem materializálható. Az országunk létéért felelős kéz viszont mutatóujjastul materiális. Elzarándokol a madár a dinoszauruszkövülethez és megdicsőül a röpt. Elzarándokolok a Szent Jobb elé s megkérdezem a települt akácoktól, hogy mi is a magyar. Dicsértessék.
    Jó dolog ott lakni, hol legalább az alap adott. Ez egy kerek történet. Kerek évszámhoz kötött kerek történet. Szent Istváni sikertörténet? Ami sikerült, hogy van államunk. Még mindig, már újra. Kurdisztánhoz képest Trianon egy habospiskóta. Luxemburghoz képest Magyarország egy világbirodalom. Csonka Magyarország ne volna ország? A paraolimpia is olimpia. Ezerből jöttünk és tolószéken ezerrel megyünk. Jézus mondta: kelj fel és járj. S járni kezdtek a székek, kiskerék út, nagy kerék út. Itt élned-halnod kell. Mondják, a jéghegy csúcsa. A többi átnyúlik Romániába, Szlovákiába, Ukrajnába, Szerbiába és kissé Ausztriába. Majd ha fagy. Mi legyünk akkor a télikabát. Akinek nem inge, ne vegyen bennünket magára.
    Minap jövök haza a Városligetből. Honvédelmi nap. Egy aprócska, hat év körüli kissrác papírzászlót lenget; ezer év Európában, áll a zászlón. Áll a zászló. A zászlóvivő gyermek pedig anyjához fordul: akkor ezer év múlva érünk Európába? Ez hosszú…
    Ezer év múlva is Európában. Ahol a párhuzamosok összeérnek. Ott találkozunk.

Sebeők János