Jan Kaplinski

A háremből a bordélyba

A művész a posztkommunista világban

    A művészi tevékenység, az írás, a festés, a zeneszerzés olyan, mint a szeretkezés. Olyasvalami, amit akadályozni lehet, de megállítani nem, még kevésbé szabályozhatja vagy irányíthatja valaki, legyen az király, pap vagy párttitkár. A hozzájuk hasonlók mindmáig gyakran féltékenykedtek a művészekre, akárcsak az asszonyokra. Meg akarják tartani a szép asszonyokat és a tehetséges művészeket maguknak, megtagadják tőlük azt a szabadságot, hogy azzal szeretkezzenek, akivel akarnak, hogy azt írjanak és fessenek, amit akarnak. Háremekbe zárják az asszonyokat és a művészeket, szűkre szabott területre, ahol gondoskodnak róluk, ahol majdnem mindenük megvan, amit csak kívánnak, kivéve a szabadságot. Egy háremben a gazdával lehet szeretkezni, mással nem lehet. A hárem korlátozott terület, amelyet nem lehet elhagyni.
    A kommunista világ olyan volt, mint egy hárem a benne élők legtöbbjének számára, és a művészek nem voltak kivételek. A Párt és a KGB féltékenyen elzárta őket az ártalmas nyugati befolyástól, csak a leglojálisabbak és a leghithűbbek kaptak engedélyt arra, hogy kiruccanjanak a kapitalista világba. Még ott sem menekülhettek a Nagy Testvér figyelő szeme elől. Többnyire csak csoportosan utazhattak külföldre, s a csoportokban mindig voltak KGB-ügynökök és besúgók. Ez arra emlékeztet, amikor a szultán valamelyik háremhölgye engedélyt kap, hogy bemenjen a városba eunuchok társaságában és felügyelete alatt.
    Meglehetősen paradox, hogy a művészek fontosnak tartották magukat. Az aggályos cenzúra, a különös figyelem, melyet a KGB, a Párt és más bürokratikus szervek szenteltek nekik, világos jelei voltak annak, hogy fontosak. Az író tollának és a festő ecsetjének volt némi hatalma: másként a hatalmas állam nem mobilizálta volna titkos rendőrségét és sok más hivatalos közegét, hogy ellenőrizze őket. Egy moszkvai parkban rendezett kiállítás szétverése 1974-ben nagy csapás volt. A művészeket, akiknek a munkáit elpusztították, mindazonáltal vigasztalhatta, hogy némi befolyásuk van a szultánra és tisztségviselőire.
    A kommunizmus bukásával minden megváltozott. A hárem ajtajai hirtelen szélesre tárultak, és minden asszony eltávozhatott. Valójában kényszerítették őket arra, hogy elhagyják a háremet, mert senki sem akart rájuk gondot viselni többé. A hatalom birtokosai nem engedhették meg maguknak, hogy háremet tartsanak, el kellett küldeniük a háremhölgyeket. Hova mehettek? Néhányuknak volt valami jártassága a szerelem művészetén kívül, ők kézművességgel vagy zenéléssel kereshettek némi pénzt. Néhányukat eltartották a rokonaik. Néhányan egyszerűen koldussá váltak. Sokan prostituáltak lettek. Nem hosszú az út a háremből a bordélyba – mindenesetre a háremből a szabadságba vezető út sokkal hosszabb és keményebb.
    Korábban megtiltották nekünk, hogy a korrupt nyugat gazdagjaival szeretkezzünk. Most versenyzünk a kegyeikért, az ajándékaikért. Rohanunk lefeküdni velük, mihelyt felhívnak bennünket. A nyugati világ call-girljei és call-boyai szerencsésebbek, mint a poszt-kommunista prostituáltak. Számos korábbi háremtársunk irigyel bennünket. Szorgalmasak vagyunk, sok emberrel kell szeretkeznünk, az élet sokkal költségesebb és bizonytalanabb. Olykor kimerülten várakozva egy nagy légikikötőben, a szabadság szép új világában, megkérdezzük magunkban, hogy valójában mi a szabadság, hol lehet megtalálni a szabadságot, amiben hittünk, s melyért társaink meghaltak. Megkérdezzük magunktól, hogy mi a reális különbség hárem és bordély között? A világ, amely megnyílt előttünk, vajon nem csupán egy sokkalta nagyobb hárem, sok szultánnal és emírrel, akik szeretkezni akarnak velünk? Végül is van egy különbség: most sokkal nagyobb a választási szabadság.

Kérész Gyula fordítása