Indrek Jürjo
Az erdei testvérek dossziéi
Az 1956-os magyarországi felkelés tükröződése
az Észt SZSZK Állambiztonsági Bizottságának dokumentumaiban
Az 1956-os magyar forradalom és annak leverése vitathatatlanul az ötvenes évek egyik legfontosabb eseménye volt. Sok nyugati baloldali értelmiségi szemét nyitotta fel, akik nem voltak tisztában a létező szocializmus igazi természetével, ugyanakkor szertefoszlatta a kommunista rezsim elnyomása alatt álló többi nép illúzióit a nyugati országok felszabadító missziójáról. Az 1956-os magyar felkelés leverését többen a megszállt Észtország történelme szempontjából is fordulópontként élték meg.
Véleményem szerint helyenként túlértékelték a magyar forradalom észtországi jelentőségét. Egyesek szerint ez adta meg a kegyelemdöfést a fegyveres ellenállásnak (az erdei testvérek mozgalmának) az ötvenes évek második felében. Eerik Kross ezt írja: „1956-ban, a magyar felkelés leverése után, amikor meggyőződtek arról, hogy a nyugati államok akkor sem segítenek, ha a nép szélesebb körű ellenállással próbálkozna, az utolsó partizánok közül sokan feladták, és előjöttek az erdőből.” Mart Laar is úgy utal a magyar nép szabadságtörekvéseinek elfojtására és a Nyugat teljes részvétlenségére Erdei testvérek című könyvében, mint az észtországi fegyveres ellenállás beszüntetésének egyik kiváltó tényezőjére. A fordulat azonban valójában már a magyarországi események előtt egy-két évvel megtörtént. Véget ért a sztálini tömegterror, elkezdődött a deportáltak és őrizetbe vettek visszatérése Szibériából Észtországba (az erdei testvérek többsége élt a felkínált amnesztiával, és előmerészkedett az erdőből. A visszatérők nagy részét később sem tartóztatták le. Az a kisszámú erdei testvér, aki 1956 késő őszén még rejtőzködött, a magyarországi események után sem jött elő önként.
A nép lelkületében végbement változásnak nemigen maradt nyoma az archívumokban. A közhangulatot viszont folyamatosan figyelemmel kísérte a KGB, és összefoglaló jelentések formájában az Észt Kommunista Párt vezetőségét is tájékoztatta róla.
Ilyen, viszonylag életközeli és az Észt SZSZK lakosságának helyenként teljesen ellentétes nézeteit bemutató aktát állítottak össze a biztonsági szervek például a Sztálin halálával kapcsolatos reakciókról, az ügynökök és a postai cenzorok által szállított adatok felhasználásával. Feltételezhető, hogy a KGB hasonló dossziét készített a magyar forradalom és leverése észtországi recepciójáról is, bár jelenleg a KGB Észtországban maradt anyagai között sajnos nem találhatók ilyen dokumentumok.
A magyarországi események visszhangjáról legjobb összefoglalást adó KGB-dossziék az Észt SZSZK Állambiztonsági Bizottságának 1956-os és 1957-es évi beszámolói.
A magyar forradalom ihlette az Észt Fiatalok Seregének (Esti Noorte Malev) – vezetői: Jaan Isotamm és Enn Tarto – akcióját, melynek során 1956 novemberében nacionalista és kommunistaellenes röplapokat terjesztettek Tartuban. Ugyanabban az időben a tartui 1. sz. középiskola 4. osztályos diákjai, Ants Paikre, Jüri Kreis, és Valdur Vilba is szovjetellenes röpcédulákat osztogattak.
1957 márciusában Tallinn Pirita negyedében a tallinni 36. sz. középiskola 4. osztályos diákjai nemzeti szellemű röplapokat terjesztettek. A kémhálózat segítségével az állambiztonságiaknak sikerült leleplezniük az Észt Felszabadítási és Védelmi Egyesület (Eesti Vabastus-ja Kaitseühing) nevű földalatti csoportot, melyet kiskorú diákok alapítottak a magyar események hatására, és amely azt tűzte ki céljául, hogy szovjetellenes röplapok terjesztésével harcoljon Észtország felszabadításáért.
Pärnuban közvetlenül a magyarországi események hatására 1956 novemberében létrehozták a Zöld Háromszög (Roheline Kolmnurk) nevű ifjúsági szervezetet, mely szintén névtelen kommunistaellenes írásokat terjesztett. 1957 júniusában a KGB-nek sikerült lelepleznie a szervezetet, a tagoknál végzett házkutatás során fegyvereket is találtak. A szervezet alapítóját, Uuno Hallikot és egy szervezőt, a korábban már elítélt Ülo Ribát kényszermunkatáborba küldték.
A szovjet sajtóban természetesen nagy számban jelentek meg szovjet szemszögű, a magyar „ellenforradalmat” élesen támadó cikkek. A Tallinni Gépgyár főmérnöke, Jürgens válaszul mocskolódó irományára egy névtelen levelezőlapot kapott, melynek szerzője kiállt a magyarországi forradalom mellett. A kézírások összehasonlításával a KGB-nek 1957 áprilisában sikerült azonosítania a névtelen levél feladóját, a felsőfokú műszaki végzettségű Ernst Saart, akit 5 év büntetőtáborra ítéltek.
De azért nem sikerült az összes röplap és névtelen levél szerzőjét kézre keríteni. 1956 decemberében a magyar forradalmat védelmező, nacionalista szellemben íródott névtelen levél érkezett az ÉKP KB címére, melyet diákok, fiatalok és egyetemisták fogalmaztak. A Lázadó feliratú vizsgálati dosszié szerint a KGB még egy évvel később is kereste a levél szerzőjét.
A magyarországi események hatására több spontán kijelentést tettek ittas állapotban is: Tõnis Halliste a Győzelem Kolhoz vezetőségi szobáiban a magyarokra hivatkozva a kommunisták irtására szólított fel. Leonhard Väli ugyanezt tette a haljalai kultúrházban magyar lázadónak titulálva magát. A rakverei vasútállomáson Georgi Lood és Ludvig Sibolt letépték a falról a minisztertanács elnökének, Bulganyinnak képét, és apró darabokra törték, mondván, azt csináljuk, amit a magyarok.
A magyar forradalmat nem kísérték az észt értelmiség és egyetemi ifjúság közvetlen fellépései, bár a KGB azt állítja, hogy a magyarországi események hatására és a nyugati államok rádióadóinak felerősödött szovjetellenes propagandája következtében az ifjúság egyes köreiben, különösen a felsőoktatási intézmények hallgatói közt a nacionalista tevékenység bizonyos mértékű aktivizálódása figyelhető meg. A KGB feljegyzéseket készített a tallinni főiskola és egyetem hallgatóinak szerveződési kísérleteiről, a társasági összejöveteleken elhangzott, Magyarországgal szimpatizáló kijelentésekről, az észt és orosz nemzetiségű egyetemisták közti viszony gyors megromlásáról. A nacionalista beállítottságúnak tartott egyetemisták közül 29 emberről elkezdtek anyagot gyűjteni. Azonban semmi komolyabbat nem tudtak megállapítani, és a KGB intézkedései megelőző jellegű beszélgetésekre korlátozódtak a magyarszimpátiájuknak legaktívabban hangot adó egyetemi hallgatókkal.
Az 1956-os magyar forradalomnak és leverésének az észt alkotó értelmiségre gyakorolt hatásáról valószínűleg további utalásokat lehet találni a személyi dossziékban. Egy érdekes példa: a magyarországi események hatása alatt állt a kiváló nyelvész és fordító, Henno Rajandi, akiről a KGB 4. ügyosztálya az operatív csoportdosszié szerint 1957-ben anyagot gyűjtött. Rajandi „támogatja a nacionalista beállítottságú irodalmárok azon törekvéseit, hogy megszerezzék az írószövetség beleegyezését irodalmi csoportok és szervezetek létrehozásába a polgári időszak mintájára, »ellenálljanak az orosz hatásnak« és »megmentsék az észt kultúrát«. Az ellenforradalom veresége Magyarországon, a nacionalista ifjúsági szervezetek likvidálása Tartuban, valamint egyes szovjet-észt írók nacionalista hajlamainak leleplezése kijózanítólag hatott a megfigyelt személyek hangulatára, kölcsönös bizalmatlanságot szült, ennek köszönhetően csökkent a nacionalista kijelentések száma.” 1957 áprilisában a dosszié az archívumba került.
Enn Tarvel a következőképpen jellemzi a Szovjetunió és szatellitországai magyarországi bevonulásának jelentőségét az észtek számára: „Ez a lépés, kiváltképp a nyugati országok tartózkodása a beavatkozástól elrontott minden illúziót a szovjet rend demokratizálódásával kapcsolatban. Egyfelől ez a körülmény, másfelől a nyomás bizonyos mértékű enyhülése (az olvadás időszaka) és a tömeges terror befejeződése megvetette az alapjait a nép demoralizálódásának, a tömeges politikai kollaborációnak.” Érezhetően megnőtt ugyan az észtek között az együttműködő konjunktúrakommunisták száma, de a magyar felkelés leverését nem követte azonnali visszaesés a neosztálinizmusba, hanem folytatódott a viszonylagos enyhülés a kultúrpolitikában, amit a szovjet rezsim belső ellenzékeként a humán értelmiség sietett kihasználni. Henno Rajandi aktív tevékenysége a nyugat-európai irodalom legjavának észt nyelvre fordítójaként egyúttal jelzi az észt értelmiség egy részének további útját és választásait is.
Segesdi Mónika fordítása