Sarusi Mihály

Bun, drága, bun

Kürtösön, virágvasárnap

    Az évezred utolsó virágvasárnapjának reggelén, tán az ezredfordulót köszöntve, a Nagyvendéglő egy szem nyakkendős úriembere kávét és csomag cigit rendel. Kiül a kirakatba – szinte párizsiasan (nyilván hallott valamit a napnyugati rokonságról) –, s máris köpi a tenyerébe az uszumagot. Úriember, nem a földre.
    A kastélyon 1769, a kápolnán 1772.
    Virágvasárnapi virágba borult csörösznyefák Szálbek-, avagy Kisiratoson, nemkülönben Kurtegyháza-Kürtösön.
    – Ma kismise lesz pap nélkül. A pap ma Mácsán, Szentmártonban (tart magyar és német misét).
    Szivárog a nép Kurtics-mélyről (Kurtics-mélyből). Oda, hol Kloska gidres-gödrös sztrádája fut reá Kászonyira: a kolhozirodából vendéglővé varázsolt Kászonyi-kastélyra, az uradalom urainak s magyar – s cseh, német, miegyéb keresztény katolikus – cselédeinek szolgáló kistemplomra.
    A kastély és a kápolna közt.
    – Drum bun!
    Pici Magyar-Kürtös. Hol – magyar Kurtafejéregyház s Kurtegyházból rác Kurticsra váltó, majd (sváb Gartits) vlah Curtici után lett Kürtösön – való, kürtöl a gyorsteher.
    – Jön Closca!
    Jött, ment, látott.
    Tett, vett.
    Lett belőle.
    Általa.
    – Nem mise, csak istentisztelet!
    Így sem hallottam még.
    Hiába, a keresztény katolikus magyar száj Kelet-Csanádban, Nyugat-Aradban.
    Jön a harangozó (nő), fél tízkor megszólaltatja.
    – Bun, drága, bun! – szól vissza egy románnak.
    Kürtös hétezréből kétszáz a magyar? Idehúzódó (beházasodó, itt munkát lelő) kisiratosiakból, nagyiratosiakból, szentmártoniakból, mácsaiakból, sofronyaiakból.
    Az almásyiratosi és a régi kürtösi magyarságnak – nyilván nyoma sincs (a kastélyon és a kistemplomon, meg a letarolt almási Kripta-halom maradékán túl).
    – Bun, drága.
    Bun, ha igaz.
    Már amennyire lehetséges.
    – Ide, hazafelé betér barkát szentelni.
    A kürtösi leányegyház kisiratosi plébánosa.
    Bun, drága, bun.
    Élni.
    – A régi papunk apja óbébi, az övé volt a legszebb ház a faluban. Deportálták a Baragánra, a házába a rendőr költözött. Kitették őket a pusztába, csináljanak, amit akarnak. Ástak egy kutat maguknak. A végén új falut építettek, a környéken hozzá hasonló nem volt. Az övé lett a legszebb. Ahogy hazajöhettek, oda is a rendőr költözött.
    Szivárog Kurtafejéregyház tíz-húsz fős magyarsága a curtici egyházba. Többen aligha leszünk.
    – Ott, hol apád inasként leste a rossz (szerinte inkább: jó! bun – harmincas évek elején) a lányokat!
    Ellenirányban árad a fekete, sokszoknyás rumun asszonynép a görög hazába, hogy melléd érve „Buná…!”-val üdvözöljön jó Kászonyi András nemzetes uram házánál.
    A román nem új, már kinézetre is bizánci szentegyházat épít a régi, európai alakú bizerika mellé?
    – Az öregeknek nem tetszik, mi lesz megszokott, az ezerhétszázas évekből való templomukkal?
    – Csak azért is mellé építi az új papjuk. Magyar mérnök tervezi! A pópa a kastély elé (a kastélykertbe) akarta. A magyar mérnök mondta erre: ott nem tudja a megfelelő irányba állítani az oltárt!
    Ha nem, hát nem.
    Janku malma (a kápolnánál)? Hol a kerítés likain kislegény – borbéinas, majd, ahogy az lenni szokott, borbésegéd – szülőatyád leste a szinte meztelenre vetkőző nagy (nyilván főként vlah) úriasszonyokat a Janku malma udvarán fúrott kút meleg vizével táplált Janku feredője partján. Omlik, s mindenestül követi azokat a valahai szépasszonyokat.
    Hatvanan a harmincból!
    Hatvanan vagyunk a paptalan – istentiszteleti – kismisén a kürtösi vasárnapi templomba járók közül.
    Köztük – végre – tenmagad.
    Otthon; itthon; odahaza. Ide.
    Hogy ne (is) mondd.
    Némi.
    Ének, ima. A végére valóban beesik a papunk. Éppen tizenegyre, amikor kezdődne a kisiratosi nagymise.
    Szentel! Fut!
    (– Bun, drága, bun.)
    Haza; könnyed; apád.
    Éppen hetven éve jöhetett ide először; Kürtösre a sarki borbélyüzletbe, a Kászonyi-féle kápolnába, a másik sarki moziba! Hol először támadt föl benne a városlátás, városban lakás, városi élet vágya! Templomban, tömegben, mozi ablakában (ahonnan először látott – teljesen ingyen, lopva – mozgóképet), oláh inastanodában… Városivá válni. S megmaradni.
    Nagy szó, kimondani is nehéz.
    Főleg hogy nevetést keltesz véle.
    Embernek.
    Kürtösön, hova a sors vetette; Aradon, ahol már igen jól érezte magát; Constantán, hova a kíváncsiság és a próba, szerencse vitte; Losoncon és Bakonyoszlopon a menekülttáborban, hova hatvan éve tették, hogy átvetette magát a Dél-Erdélyhez csapott iratosi oldalról a nevetséghatár dombegyházi – egészen pontosan anyaországi – túlfelére; Csabán egy életen át.
    – Ámen.
    Szinte.
    Ez a barkaág jól fog majd odahaza.