Szentmártoni János

Albumrészletek

(1) Fehérben

Guggolsz, mosolyogsz,
bal kezed rózsához hajlik,
s mint a virág,
fehér a blúzod is.
E kettő egymásba-tükrözése
tüzet idéz.
Idéz a nyárból, a fényből,
a szelíd lobogásból,
a növények illatából,
a szélbe dőlő fák igyekezetéből.
Idézet a boldogságból.
Nem árulom el.

(2) Csónakban

Csak mímeled az evezést,
de oly kecsesen,
mint hattyú pihen tavon.
Ábrát alig rajzol köréd a víz,
csak simul csónakod falához.
Mögötted, a túlparton üdülő.
Akár egy úrnő, aki
– nyitva hagyva ablakát,
ajtaját is kastélyának –
csónakba szállt,
hogy élvezze kicsit
a lebegést, a könnyű magányt.
A víztükörben is te vagy,
és a fák.
Borús, nyugodt idő.
Mozdulatlanság.
Most olyan szerelmesen nézlek,
mint lencsébe bámuló apám.

(3) Fűben

Ahogy a fűben ülsz,
bal kezedre hajlón
– rajtad fürdőruha,
napfény, fátyol szélből –,
olyan vagy,
mint a szerelem,
mint az elmúlás.
Arcod már nem gondtalan,
de ráncokat nem sodort még
bőrödből a kín.
Fiús hajad, szelíd vállad,
fűbe hulló jobb kezed
nyárral tölti meg,
és ünneppé bűvöli
a mögötted burjánzó bokrokat.
Nem majális-kavalkád,
tűzijátékos csinnadratta ez
– csak egy nő a fűben,
hol minden vonalaihoz idomul,
mert szebbnek érzi magát,
ha őrá hasoníthat.

(4) Égben

Hófehér kabát, nagy fekete gombbal,
puha gallér nyakad körül.
Arcodon a mosoly
már inkább messzibe-révedés.
Lehet, hogy tavaszban állsz,
én mégis őszbe látlak.
Fejed mögött, a lombokon túl
mintha kabátod úszna százféle alakban.
Látjátok feleim szemtekkel
az égbe növő asszonyt,
ahogy a kertkapun kilép.

(5) Indulás előtt

Én köztetek állok
sárga kardigánban, hatévesen;
mögöttünk virágzó babarózsa;
ház falán kitűzve a zászló
– gondolom, március 15-ére;
indulni készülhetünk,
mert a kertkapu tárva;
apám fess egy legény:
szürke öltöny, lakkcipő,
mit sem sejt még
(egyszerű ember, vakon szerelmes);
én csupán a fényt nem értem,
mi szemembe villan;
de rajtad, anyám,
nyomot hagytak az évek,
arcodon valami készülődik:
barna árkot ásott szemed alá,
beszökött pupillád merengésébe,
kéztartásodba szorongást csempészett.

Hiába nyomozok,
nem találom azt a képet,
azt a pillanatot,
ahol először nem nézel szembe velünk.

(6) Negatív

Mintha valaki radírral koptatná nyomait előttem,
a záruló ajtók résén még megpillantanám,
mintha minden hajóról ő integetne,
ő tűnne el minden utcasarkon,
ő törölgetné az induló busz ablakán a párát.
Mintha folyton a sarkában volnék,
pedig csak dolgaim intézem;
mintha figyelne, mikor verset írok,
vagy megdicsérem a feleségem főztjét.