E számunk képzőművész vendége Jánosa Lajos díszlettervező. Budapesten született 1931-ben. Ugyanitt szerzett diplomát 1956-ban az Iparművészeti Főiskolán Varga Mátyás tanítványaként. 1957-től 1968-ig a Madách Színház díszlettervezőjeként működött. 1968–1979 között a Magyar Televízió díszlettervező csoportjának vezetője. Vendégként több fővárosi (Vígszínház, Erkel Színház, Fővárosi Operettszínház, Thália Színház stb.) és vidéki (Kaposvár, Pécs, Szeged, Szolnok) színház számára tervezett. 1956–57-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán díszlettervezést oktatott. Számos tanulmányt írt a díszlettervezők helyzetéről és művészi problémáiról. Szervezője, irányítja volt több hazai és külföldi kiállítási szereplésnek. A Magyar Színházművészeti Szövetség díszlet- és jelmeztervező tagozatának elnöke és az OISTT és az ITI magyar vezetőségének tagja volt. Jászai-díjas, érdemes művész. Konstruktív jellegű díszleteiben az anyag és a mozgatási elv egységére és ebből az egységből szervesen kibontható változatosságra törekszik.

    „A díszlet- és jelmeztervezés alkalmazott képzőművészet, akár a megadott építészeti térbe komponált freskó vagy a homlokzat csomópontjait hangsúlyozó szobrászi alkotás. Alkalmazott képzőművészet: mindkét szó egyformán jelentős a színházi tervező munkájának értékelésében. A tervezőnek színházi embernek és képzőművésznek is kell lennie. Kifejezési módja egyaránt elválasztja a szó és mozgás művészeitől s a vele azonos eszközökkel dolgozó festőktől és építészektől. Az alkalmazkodás fontos kritérium, a tervező munkájának értéket emeli a vállalt funkció teljesítése. A díszlet és jelmez a drámai mű hatását, az előadás ritmusát és a színész mozgását szolgálja. Ez a tervező munkájának legfontosabb része, művészi tartalma. Ha ezekben a kérdésekben teljes nézetazonosságra jutott rendezőjével, aki az egész produkció felelős vezetője, csak akkor igényelhet szuverenitást formai vonatkozásokban. Ezután azonban következetes képzőművésszé kell válnia, egyszerre építésszé, szobrásszá, festővé, hogy ezeknek a művészeti ágaknak az eredményeit minél inkább bevigye a színházi előadásba, s hogy ezeket meg is védelmezze az alkotótársaival folytatott elkerülhetetlen viták során. Mert talán könnyebb a freskót vagy mozaikot készítő művésznek megegyezni az építésszel, aki vele hasonló szakmai ismeretekkel és látásmóddal rendelkezik. Sokkal nehezebb a közös nyelv kialakítása a színházi tervező és a rendező között, hiszen a rendező inkább fogalmakban gondolkozik, mint képeiben, jól tájékozott az irodalomban és zenében, kiválóan ismeri a színészmesterséget, de nem mindig otthonos a képzőművészetben.”

Jánosa Lajos