Nagy Ildikó Noémi

Metronóm

    Fehér ruhában ülök. A végtagjaim puhák belül. Fehér ruhában ülök a földön. A fotelben. A konyhában. Nézem, hogy a macska kinéz a gangra a függönyön keresztül.
    A parketta tiszta, tegnap mostam fel. Fehér pamut zokniban halkan lépkedek. Alvajáró, nappal. Hajam a derekamig ér. Ha hátradöntöm a fejem.
    Frissen esik a nyári eső. Eláll. Légy az ablakon. Hajam a földszintig ér. Én vagyok a toronyba zárt királylány.
    Teljesen boldog vagyok az életemmel. Talán túl boldog is. Ellágyulnak a végtagjaim. A kávé utóérzete. Instant Nescafé, a többitől repülök. Most lebegek. Fehér pamutzoknim nem ér a frissen mosott parkettához.
    Régi nyári estéken, kamaszlányként, hajam a földszintig ért, elképzeltem, hogy kinyitom a harmadik emeleti ablakot, és kilógatom. Ólomüveges, berakásos ablakaim. Gazdag magániskola. Tárva minden ablak. Az est szaga.
    Odalent sétálok a mezőn az ablak előtt. Felnézek. Látom a lámpát, amit égve hagytam. Dédnagymamám varrta a burát. Elhoztam a kollégiumba. Régen lecsavaroztam, az volt a babám halcsontos ruhája.
    Sétálok a nedves füvön. Leveszem a blúzomat. Vállamra terítem. Itt egy tipikus új-angliai fa. Egészséges, terebélyes, hűs, finom, édes, nedves. Zöld levelek. Visszanézek az ablakomra, mielőtt befordulok a tó felé. Nincs, aki sétáljon velem. Szerelmes vagyok a szerelembe. Szerelmes vagyok az édes melankóliába. A tó közepén szökőkút csobog egyenletesen, megnyugtatóan. Mint a metronóm. Kint lehetek a parkban, felsős vagyok. Felnézek a nyitott ablakokra, ahol alsós iskolatársaim neonfénynél tanulnak.
    Megállok a hídon, mert nem megyek a könyvtárba. Az egy másik est hangulata. A kedvenc bársony fotelom. Bujkálok a könyvsorok közt, de ez nem az az est.
    Csak egy pillanatra nyitok be a zeneterembe. Pici ablakok, nyitva a tóra, behallatszik a csobogás. Csak a metronóm kell a zongoráról. Lekapom, s megyek is, idegesít a hegedűk lakk-szaga.
    A metronóm a szobámban. Az egyenletes tikk-takk. Az est szíve. A hevületem dobbanása.
    Beszűrődő fények vezetik puha utamat. A szokásos esti séta az iskola körül. Régen a barátnőmmel tettük meg ezt a kört. Leülök egy padra a tó mellett. Szeretnék valakivel csókolózni, de ha megtehetném, akkor már minek. Üres vágy.
    Most is egyedül sétálok a Tabánban a mezőn. A Ligetben a fák között. A frissen mosott parkettán állva várom, hogy a nap lemenjen. Kinyitom az ablakot, és kinyújtom a kezem a nyári éj felé. A metronóm a kávéasztalon pihen.