Fecske Csaba

Közelebb a földhöz

tizennyolc éves voltam
voltam tizennyolc éves
nem akaratom ellenére
és nem is szándékosan
hatvannégy kilót nyomtam
akkor s a fizika
törvényeinek fittyet hányva
a föld felett jártam néhány centivel
mi tagadás szeretnék hatvannégy
kiló lenni s még inkább tizennyolc éves
most hogy pár kilót és pár évet
magamra szedtem s a gravitáció
engedelmes gyermekeként a sárban
egyre mélyebb nyomot hagyok

Évek

kopogtattak az ajtón
összerezzent mint szél
érintésétől a falevél
jaj becsuktam-e az ajtót
szerencsére becsukta
nem családtag volt valaki idegen
távolodó léptek távolodó félelem
jó volt kérdezte anyáskodva
szemében nyárvégi kertek zöldje
nagyon volt a sztereotip válasz
de valóban nagyon jó volt
édes mindig a lopott öröm
a zuhany alatt mostuk le
magunkról a másikat
kikísérnélek az állomásra
de hát tudod igen jól tudtam
ismerősökbe botlottunk volna
Istenem elmúlt tizenöt év
és el fog még múlni ki tudja mennyi

Csak velem

végül minden a helyére kerül
az idő lassan eltelik
eltelik velem önmagával
egy láthatatlan kéz a világról
mint csontról a húst a hentes lefejt
s a mérleg serpenyőjébe dob
megméretek és föltálaltatok
megtörténik aminek meg kell
történnie mint kígyó a kő alatt
lapul homlokom mögött
a gondolat
elpusztítani csak velem