Az első Supka, akit apám, Supka Géza fel tudott fedezni, Wittembergában a fejedelmi udvarban volt imaginárius: képcsináló vagy talán táltos. Lengyelországban járva megtudtam, hogy supkának nevezik a legrégebbi fajta bábjátékot. Volt egy csomó Supka, akik részben lutheránusok voltak, részben pedig katolizáltak.
A másik rész a Supkákból iparosember volt, Tatán voltak posztóverők és gombkötők. Tehát iparos és papi emberek. Ennyit tudok erről.
Apám elég korán elhatározta, hogy régész lesz. Apai nagyapám, apámnak a mostohaapja osztrák, nem is tudott jól magyarul, de aztán idekerült, MÁV-főmérnök volt. Grazban volt az egész családja.
Apám már egyetem után ott abszolvált. Kolozsvárra ment doktorálni. Mindig baj volt az öreggel, hogy politizált. Később kirúgták a Nemzeti Múzeumból, ahol custos volt. Végig nyomorogtunk, az egész idő alatt semmi köze nem volt a kommunizmushoz. Akkor jött negyvenöt, rehabilitálták, és a múzeumok elnöke lett. ’49-ben lemondott az elnökségről. Az előzmény az, hogy Rákosi betiltotta a Világot, ami a polgári demokrácia lapja volt, és apám szerkesztette. ’56-ban halt meg, ’83-ban született az előző században, és a fél élete azzal telt, hogy kommunista volt vagy nem volt kommunista.
Az UNESCO-ban volt ’60-ban egy kongresszus, egyik témájának ezt választották: Nemzeti jelleg. Nemzetközileg kutatták a nemzeti jelleget, egyedül nálunk volt tilos még a nemzeti is.
Itthon elkezdtem kutatni saját szakállamra a nemzeti jelleget. A Nemzeti Galériában voltam sokáig, a megalapításától kezdve ’57-től ’80-ig, nyugdíjazásomig. Rengeteg tárlatvezetést csináltam, szenvedélyesen, a XIX–XX. századi magyar művészetet mutattam be.
Apámnak rengeteg jó barátja volt, és én személyesen nagyon sok írót, művészt, mindenféle embert ismertem. Három és fél évig egyfolytában asztrológiát tanultam Baktay Ervintől. Indiántáborokat is szervezett a kismarosi szigeten. Engem is elvittek egyszer ide. Kellemesen vegyes társaság volt: a miniszteri tanácsostól kezdve a Nemzeti Színház díszletezőjéig minden volt itt, művészek, tudósok, orvosok, jogászok.
Rengeteg dolgom volt grafikusokkal, festőkkel. Minden erőmmel azon voltam, hogy a legveszélyesebb szocreál időkben kihalásszam őket ebből az undorító naturalizmusból, ne essen áldozatul egyik se, és másként nem is boldogultam volna.
Nagyon érdekes ember volt az erdélyi származású György János is, vallástörténet tanított. Kolozsváron akarták egyetemi tanárnak kinevezni, csak azt mondták, hogy cipőt húzzon, ugyanis egész életében nem hordott cipőt, rendes civil ruhában járt, de mezítláb.
Még ott van Tolnay Józsi bácsi, az Üllői út elején volt egy könyves antikváriuma. Kicsi volt a bolt, de megveszekedett módon törekedett a legjobb könyvekre. Rengeteg könyvet hozott nekem. Tőle kaptam egy olyan Shakespeare-kötetet, amely árnyjátékokkal volt illusztrálva.
Érdekes ember Fertis Nándor régész, tőle halottam először Bartókot, A fából faragott királyfit, pianínón adta elő, de kalapálta. Egyébként népvándorláskori volt, szkíta leletekkel foglalkozott. Később ötvös lett.
A pályába a művek által szerettem bele. 1960-tól kezdve Tóth Menyhért, Aba Novák, Szalay, a magyar grafika és rajz volt a mindenem. A Galériában, ’60-tól ’80-ig, amíg ott dolgoztam, állandóan voltak grafikai országos kiállítások, ’80-ban pedig megcsináltam az első országos rajzkiállítást, abból lett a rajzbiennálé.
Apám anyjának a családja részben erdélyi volt, onnan származott a Lukács Móric, volt miniszter. Volt egy dédanyám, aki francia volt, családnevük Delvaux de Limoge.
Anyai ágról az egyik dédapám a Lánchíd munkásainak volt az orvosa, Brown volt a vezetékneve. Azt hitték, zsidó, bevitték a nyilasok. Ugyancsak anyai nagyapám Arany János barátja volt, Nagyszalontán tanítottak ugyanazon gimnáziumban.
Apám abszolút szabadgondolkodó volt, nem igen ismertem olyan szabadságú embert, mint ő. Hogy valakiben az a szellemi bőség legyen! Mindenkit meghallgatott, mindenki érdekes, mindenki fontos. Mikor lelopták egy csomó munkáját, azt mondta, hogy nem baj, csak terjedjen, az a fontos. Gyerekként Szatmáron nevelkedett, jezsuita konviktusban volt ötéves korától kezdve, miután az apja meghalt, az anyja pedig férjhez ment. Azért igazán nem tett jót neki ötévesen konviktusba menni, reggel ötkor kelni. Minden reggel elaludt a templomban, s egyszer arra ébredt, hogy az egyik pap körülrakta a fejét zsömlékkel, mintha glória lenne.
A középiskolát a piaristáknál végezte itt Pesten. Mindig jeles tanuló volt, alkatilag ilyen volt, iszonyatos, hogy mi minden fért be a fejébe. Azért lett polihisztor, mert minden tudományból ki tudta vonni a lényeget… Történelemből, irodalomból, régészetből, még filozófiából is, érdekelte is minden. A kémia is. Körül volt véve természettudósokkal. Az érettségimre meghívta Reinitz Bélát, aki az Ady-dalokat szerezte, meg Závodszkit, aki Wagner-tenorista volt. Hatvany is meghívott volt. Úgy üvöltött a pianínó, mint a sakál.
Apám négy hangszeren játszott, hegedűt tanult, a többit nem. Hallás után játszott mindent. Zongorázott, csellózott. Anyám is zongorázott, a bátyám hegedült, reggelig játszottak együtt. A bátyám egyik legjobb barátja Jékely Zsoli volt, együtt csináltak egy darabot, Zsoli írta a szöveget, a bátyám meg hegedült, anyám zongorázott.
