Tandori Dezső

Akácfasor

„Szenvedély senkiföldje!”

Csak a lelkesedés vitte az embert,
tartalma mit ér, szinte egyre-ment:
nem volt kérdés? A reptéren lement
az ember az S-Bahnhoz, soha nem mert

bliccelni; Duisburgban az ember ott állt,
felszállt a villamosra, és jegyet
soha se vett,
drukkolt, első izgalma, és lekószált

a mühlheimi Akazienallee-n
(kora-dele vagy kora-éje várta),
látta kisboltját, a lóversenyújság
zsebében már, ment szállója felé,

az allén, emez Akácfasoron,
elgondolta, melyik lesz majd szobája,
ha tél volt, tudta, hideg lesz, ha nyárra
fordult épp az idő, a homlokon

veríték ütközik, s ki bánja! mindjárt
ott az ismerős mosdó, lent a hinták,
a kerti törnék, a farkaskutya,
kihúzva sorra minden skatulya,

és mosolyognék, mint a fakutya,
a pályának szólna ez a vigyor,
mely vár már a fákon túl valahol,
lelkem az esélyek után lohol,

eszem nem tart vissza az esztelen
óvatosságtól, mely ott jár velem –
minek csinálom? olyan, mint az álom,
mint a tét –, hát ha meg- s megteszem, állom,

a gyep illata jön hölderlini
szobámba, „száll”, és egy veltelini
a kocsmáros-tulajé, másikát
kinyitom – vastag filctollal szokásos
módon beverem dugaját,

azt az érkező duhaját! Vagy épp nem
iszom egy éve, súlyom úgy lement
– vagy harminc kilót hét hónap alatt! –,
hogy látom az aggódó arcokat,
a kocsmapultnál, mondom, odalent.

És másnap verseny itt, harmadnap ott
(Düsseldorfban, Kölnben), vonatozom,
éjfél, mire magam „hazahozom”,
és ez a „haza” Akácfasorom,

lent a színházat is látogatom
a Ruhrnál – persze csak külső falánál
álldogálok, támasztom –, rágdalom
cigarettám, morzsáimra madár vár

(fél reggelim neki hozom,
nekik hozom), és ügyetlenkedem
egynémely pénzen vett időmmel,
de annyi minden versenytipp-előjel,

és körbeér a dolog (mégse mert
jól moccanni a kéz a cédulán,
az agy tétet sokallt, vagy kevesellt
nyereményi esélyt). Egyáltalán

minek vállaljuk szélsőségeinket?
Remény csalképe intett?
Lehet sagittariusi valónkból
valóban kihozni a „Kettőst”?
Vagy a se ez, se az teszi, hogy: „Sok a jóból!”
(– a rosszból), így kiáltunk; s fülrepesztőst

hallgat bennünk a kihalt hiedelmek
angyal-szava, elülnek a kötelmek
lelkesülései, ábrándjuk ápor,
s emlékünkben is poros az Akácsor?