Károly György

Múzsa és szonett

Szonettet írni oly haszontalan,
a múzsa sótalan, meddő tehén,
örökké ideges, fáradt szegény,
hízik és esténként migrénje van.

Kínból kikelt rímek szent ligetén
unottan átcsoszog rossz mamuszban
s az ihlető csók nyomán nem fogan
szerelmes költemény, csak kelevény.

Egész nap ostobán locsog, fecseg,
nem olvas mást, csak lányregényeket,
s minden mondata így kezdődik: én.

Ruhája cifra condra, szó-szövet,
közhely-nyakék, olcsó üveg kövek,
s e tré szonett – fején a diadém.

Tájidegen fenyők

Köszvényes gyökerek, reumás törzs, hullik a lomb is,
semmibe markol az ág, por lepi tűlevelét.
Semmibe markol a gondolatom, csak sorvadok, én is
tájidegen vagyok itt, mint ez a satnya fenyő.

A költő panasza

1.

Tenger a gond, így nem lehet írni se immár –
sír a poéta, szegény, zokszava égbe kiált.
Drága barátom, nézd csak a kertet: szú öli, pondró
féreg emészti a fát – s ágain alma terem!


2.

Tenger az ár, itt nem lehet inni se immár –
sír a poéta, szegény, tíz laza fröccse után;
hőzöng részegen és szava óbor a kocsmai népnek,
s hirdeti, míg jön az éj, mit budifalra skribált.

Tizenegy Árpád-kori hexameter

– Tarján Tamás születésnapjára –

Tarján, Úz, Keszi, Ond, Buda, Kürt, Vata, Tas, Huba, Kurszán,
Alpár, Kont, Keve, Hont, Vezseny, Onga, Levente, Lehel, Fajsz,
Rátót, Vajta, Botond, Gyula, Örs, Tököl, Illye, Monoszló,
Ják, Üllő, Töhötöm, Csaba, Csát, Beled, Édua, Tázlár,
Álmos, Detre, Csanád, Mizse, Bács, Becse, Bendeguz, Ellák,
Nyék, Gég, Zolta, Zalán, Abos, Őd, Csepel, Ugrin, Uros, Bél,
Tétény, Törtel, Atád, Megyer, Attila, Taksony, Adalbert,
Ajtony, Vajk, Aladár, Kada, Csák, Ete, Géza, Kötöny, Bars,
Moys, Kán, Kende, Szabolcs, Bene, Gut-Keled, Orseoló, Kál,
Árpád, Gyarmat, Előd, Csete, Csót, Boda, Vászoly, Adorján,
Solt, Bulcsú, Omodé, Ugod, Ukk, Aba, Horka, Kenéz, Zács.