A Bács megyei Madaras községben élt anyám (Prauda Margit, 1903–1986) családja. Apám (Varga Vencel, 1898–1972) a Tisza menti Tószeg községből való. Egyetlen testvérem, Varga Tibor (1927–1957) kultúr- és bányamérnök autóbalesetben (vagy merényletben) vesztette életét Marokkóban, Uzsda város közelében. Férjem, dr. Castiglione László (1927–1984) klasszika archeológus, az MTA doktora nemzetközileg ismert tudós volt, számos könyve jelent meg (Az ókor nagyjai, Római művészet, Pompeji stb.), amelyek nem csak a tudományos életben, hanem széles körben ismertté tették nevét. Egyetlen fiunk, Castiglione Tamás (1968–1991) tragikus balesetben halt meg. Elvesztése gyógyíthatatlan fájdalom.
Amikor az iskolaéveim elkezdődtek, már készülődött a második világháború. A háború éveiben apám katona volt, 1944 végén anyám a két gyermekével maradt a bekerített Budapest budai oldalán, és itt éltük át az ostromot is. Az ostromot követő években szüleim elváltak. Bátyám a Műszaki Egyetemre iratkozott be, én a Margit Intézet bentlakója lettem. Az Intézet 1948-as államosítása után a Rozgonyi Piroska Gimnáziumban érettségiztem 1949-ben. Az iskola hamarosan megszűnt, egy másik szerzetesrend vette birtokba. Egyetemi felvételi kérésemet elutasították, ezért gyors- és gépírást tanultam, és pár hónapot dolgoztam is a Metalimpex Vállalatnál. A következő évben sikerült felvételt nyernem, s így 1950–1955 között az ELTE bölcsészkara muzeológia szakos hallgatója lettem. Már ekkor az ókori Kelet iránt éreztem különleges vonzódást, és amikor Dobrovits Aladár egyiptológus megkezdte előadásait ebben a témakörben, végleg eldöntöttem, hogy ezt a szakterületet választom. Dobrovits rendkívüli egyénisége, széles körű tudása és emberi magatartása nagy hatást tett rám, és későbbi munkám meghatározó személyisége lett. Az egyiptológia mellett Dávid Antal asszirológus professzornál akkád és asszír nyelvet tanultam. Egyetemi tanulmányaim második évében az ókori keleti régészet speciális szakon tanulhattam tovább, és ebből is szereztem diplomát. Érdeklődésem mindinkább az ókori Egyiptom felé fordult; elsősorban az egyiptomi vallás érdekelt, szakdolgozati témám is innen származott: Az egyiptomi világteremtési mítoszok köréből. Már 1954 nyarán egyéves gyakorlatra a Szépművészeti Múzeum Antik osztályára kerültem, és ott az egyiptomi gyűjteménnyel foglalkoztam. Államvizsgám után (1955) azonban több munkahelyem is volt (Tihanyi Múzeum, Művelődési Minisztérium múzeumi főosztálya), amíg 1956. június 1-jén visszatérhettem a Szépművészeti Múzeumba, ahol egészen 1994-ig dolgoztam. 1974-ben az Egyiptomi osztály vezetője lettem, és 1988–1992-ig a főigazgató-helyettesi teendőket is elláttam. Első egyiptomi tanulmányutam alkalmából (1959) a Múzeum megbízásából műtárgyakat vásároltam a budapesti egyiptomi gyűjtemény számára. Számos nemzetközi konferencián, kongresszuson, valamint hazai és külföldi tudományos társaságok fórumain tartottam előadásokat. 1964-ben részt vettem Egyiptomban az UNESCO által szervezett núbiai régészeti kampány magyar csoportjának leletmentő munkáiban. Itthon közreműködtem az egyetemi oktatásban. A Szépművészeti Múzeumban három állandó egyiptomi kiállítást rendeztem (1956, 1972, 1985), és előkészítettem a jelenlegi kiállítás építését és szerkezetét. Vendégkiállításokat rendeztem a berlini Állami Múzeumok egyiptomi anyagából (1963, 1975, 1980), amelyek nagy közönségsikert arattak. Múzeumi feladataim, tudományos kutatásaim, egyetemi oktatómunkám mellett igen széles körű ismeretterjesztő munkát végeztem. Cikkek, rádió- és tv-előadások mellett sok éven át a TIT Szabadegyetemen és számos más fórumon tartottam előadásokat az egyiptomi kultúráról. Fő kutatási témámat az egyiptomi fejalátétek alkotják: ebből a témából írt munkámmal szereztem meg a történettudomány (egyiptológia) kandidátusi akadémiai fokozatot. Ezeket a fejalátéteket (hypokephal) lapos korong formájában képezték ki, ellátták feliratokkal és képekkel, és a papi réteg tagjainak múmiái feje alá helyezték. Céljuk az volt, hogy életmeleget sugározzanak az elhunytra, és ezáltal biztosítsák túlvilági boldogulását. Ebből a témakörből írt publikációm mellett 1998-ban jelent meg Napkorong a fej alatt című könyvem az Akadémiai Kiadónál a szokás és a kultusztárgy kialakulásának és történeti fejlődésének tudományos feldolgozásával. Az Egyiptomi osztály létrehozásában, a gyűjtemény gyarapításában, kiállítások rendezésében, a tudományos kutatásokban, az egyetemi oktatásban és az ismeretterjesztésben való részvételem mindig nagyon fontos volt számomra. Kutatásaim folytatása mellett néhány tanulságos és szép könyv fordításával (Egyiptom, 1994, Róma, 1996, Hellasz, 1997, A Kairói Egyiptomi Múzeum Kincsei, 2000) is az ókori egyiptomi és az antik kultúra megismertetése a célom.
