Az új évszázad első évében vagyok hetven. A régi évszázad több mint kétharmadát átéltem. Ezt a kétharmadát öntudattal is. A múlt századforduló bennem van – szüleim-nagyszüleim emlékeiben. A jövő századforduló bennem van – gyerekeim-unokáim reményeiben. Szülők-nagyszülők emlékei, gyerekek-unokák reményei között az én emlékeim-reményeim. Vagyis hét évtizedes életem. Életem nem „kész regény”. Nem is mondom el. Csak összegzek néhány tanulságot. Három tételben. A „ kibeszélés” adta lelki nyugalmam érdekében.
Reménységek és csalódások. Istenverte évszázad. Teljesen átszőtte, magához láncolta a politika. Leigázta a legmagánabb magánszférát is. Annyira, mint korábban sohasem. Különösen e „huzatos” földrajzi-történelmi régióban. Két gyökeres rendszerváltás köré szerveződve. Ami az előjeleket nem egyszerűen átalakította, hanem visszájára is fordította. Történelmi, erkölcsi, értékbeli értelemben is. Van egy szomorú büszkeségem: nekem nem két, hanem három rendszerváltás jutott. 40-ben, „észak”-erdélyi szülővárosom visszacsatolása. Sors adta, külön rendszerváltásom. Meg 48-ban a „fordulat éve”; 89-ben a „faldöntés”. Sors adta, közös rendszerváltásaim. Ezekhez kötődtek reményeim. Ezekből fakadtak csalódásaim. Mert a 40-es mámoros reményt a 44-es kétségbeesett csalódás követte. Benne március 19. történelmi szégyenével, október 15. emberi megaláztatásával. Mert a 45-ös lehetőséget a 48–49-es lehetetlenség követte. Mert az 56-os felemelkedést az 56-os lehanyatlás követte. Benne október 23. nyitásával, november 4. zárásával. Mert a 89-es külső „faldöntést” a 90-es belső „falépítés” követte. Így lettem remények és csalódások túledzett hetvenese.
Órák és könyvek. Órák és könyvek között élek. A szó anyagi-tárgyi és szellemi-tevékenységbeli értelmében is. Anyagi-tárgyi értelemben gyűjteném az órákat és gyűjtöm a könyveket. Órából három van. Svájciak, régiek, rugósak. Az egyik anyámhoz, a másik apámhoz, a harmadik ifjúkoromhoz kötődik. Váltogathatnám őket. De inkább csak az anyámét viselem. Könnyen értelmezhető. Nem kell hozzá pszichoanalízis. Könyvből több ezer van. Szinte kiöntenek a lakásból. Mindegyiket olvasnám, de nem mindegyiket olvashatom. Egyszerre, ugye, mindet nem lehet. Lassan olvasok, lázasan gyűjtök. Hovatovább egyetlen szenvedélyem. Igyekszem megőrizni – már csak életkedvem jeleként is. Szellemi-tevékenységbeli értelemben tartom az órákat és írom a könyveket. Igaz, órát egyre kevesebbet tartok, könyvet egyre lassabban írok. Régebben főként külső tárgyakról írtam. Témákról, amelyek feldolgozását tudományosan fontosnak véltem. Újabban főként belső tárgyakról írok. Életemről, mert kibeszélését érzelmileg fontosnak vélem. Arról, hogy miért éltem így; miért kellett így élnem; miért nem élhettem másként. Persze álcázottan, látszólag külső tárgyakon. Ahogy az irodalomtörténetben annyian mások is.
Feledések és emlékezések. E miértekből fakad legfőbb gondom. Egy sikeres, állítólag sikeres gazdaságban miért rossz kedvű, biztosan rossz kedvű az ember? Növekszik az egy főre eső össznemzeti jövedelem. Nem csökken az egy főre eső össznemzeti gyűlölet. Valószínűleg így van. Az egész évszázad, legalább 14 óta, egyéni és nemzeti sérelmek sorozata. Ott maradtak a lelkekben – kibeszéletlenül. Olykor kibeszélték őket, de csak a saját sérelmeket, a saját szemszögből, a másik kárára. Nem mindenki sérelmét, sok szemszögből, mindenki hasznára. Egészséges egyén és társadalom jövőre, vagy jövőre is orientált. De hogy gondolhat rendezetlen múlttal rendezett jövőre? Ehhez a múlt rendezése, a feledés és emlékezés egyéni hányadosa szükségeltetik. Aki mindent feledni képes, múlt nélkül akar jövőt csinálni. Lehet akár boldog idióta is. Aki semmit sem képes feledni, múltból akar jövőt csinálni. Lehet akár boldogtalan pszichopata is. Boldog idióták és boldogtalan pszichopaták együttese rosszkedvű-gyűlölködő társadalom. Egyénileg kell a feledés-emlékezés hányadosát kialakítani. És tisztelni a másikét. Aki mást és másként felejt, másra és másként emlékezik, nem feltétlenül hülye és becstelen. Csak más!
Itt ülök, hetvenévesen. Reményeim és csalódásaim után. Óráim és könyveim között. Feledéseim és emlékezéseim előtt. Órákat már nem veszek. Könyveket még igen. És talán még írok valamit. Hogy könnyítsek a lelkemen.
