Feleségem, Anna kozmetikus. Fiam, Péter 17 éves, és a Kölcsey gimnázium harmadik osztályába jár. Előtte az általános iskolát a Kertész utcai színi tagozatán végezte.
1953-ban végeztem el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Színészi pályámat is ebben az évben, az Állami Faluszínházban, majd a Jászai Mari Színházban kezdtem. 1955-ben alakult a kaposvári Csiky Gergely Színház, én a színészek 1-es sorszáma alatt írtam alá szerződésemet, és a színházhoz való hűségemet és szeretetemet tükrözi, hogy 36 éven át egészen 1993-ig, a nyugdíjazásomig itt játszottam a különféle szerepek skáláját, főleg zenés darabokban, operettekben, zenés vígjátékokban, de igen sok prózában is szerepeltem. Az itt töltött 36 év alatt kb. 120-130 főszerepet kaptam. A kaposvári színházban nagyon sok gyermekdarabot dramatizáltam, illetve átdolgoztam és rendeztem. Ez idő alatt kilenc igazgatóm volt, érdekesség, hogy apa és fia is igazgatta a színházat: Zách János, aki a második és Zsámbéki Gábor, aki a nyolcadik igazgatóm volt. 1980-ban a Munkaérdemrend aranyfokozatával tüntettek ki. Vendégjátékon a Madách Színháznál 1989-ben, az Újpesti Színháznál 1994-ben, majd 1999-ben szerepeltem. 1993-tól a Teréz körúti Színházban, a Játékszínben játszom igen sikeres előadásokban.
Pályafutásom alatt 132 magyar és külföldi filmben működtem közre. Főszerepet soha nem játszottam, de jelentős közepes és epizódszerepet igen. Csaknem valamennyi Szabó István-, Bacsó Péter- és az utóbbi években Koltai Róbert-filmben játszottam. A legbüszkébb Szabó István Oscar-díjas Mephistójában az öltöztető szabó szerepére vagyok.
Nyugdíjazásom után gondolni sem akartam a pihenésre, hiszen a színház és film az életem. 1993-tól a Játékszínben egy új korszak kezdődött. Balázsovits Lajos igazgató meghívott a színházába, és az ország legjobb színészeivel játszhatok nagy sikerű előadásokban: Jakobovszky és az ezredes, Furcsa pár (225 előadás), Nászinduló, A napsugár fiúk, Black Comedy.
Szép és kiegyensúlyozott családi életem van. Feleségem kozmetikai szalonja szépen működik. Péter fiam a színi pálya felé vonzódik, az általános iskolát a színi tagozaton végezte, és jelenleg is velük játszik. Sorra mutatják be és játsszák, főleg a Bábszínházban és a Thália Színházban, jól sikerült előadásaikat.
Talán a fentiekből kiderül, hogy azon kevés számú színészek közé tartozom, akik elégedettek.
Egészségi állapotom jó, és ha ez így marad, Isten segítségével addig maradok e nehéz pályán, amíg csak tudok.