Az elemi iskola négy osztályát szülőfalumban, a gimnázium három osztályát a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban végeztem. Negyvenöt után nem nyitottak Csehszlovákiában magyar iskolát, apám hozott nekem a negyedik osztály elvégzéséről egy ajándék bizonyítványt. Megszerzéséhez csupán azt kellett az aláírásával hitelesítve kinyilatkoztatnia, hogy Magyarországon taníttat tovább. Két év kivárásos késedelmével (csak megnyílnak a magyar iskolák) így kerültem a sárospataki református tanítóképzőbe a határon éjszaka átszökdöső diákként. Két osztály elvégzése után innen is továbbsodródtam a miskolci Lévay József Gimnázium pedagógiai tagozatának harmadik osztályába, érettségizni meg már az 1950 őszén megnyílt pozsonyi magyar pedagógiai gimnáziumban érettségiztem, s a koronázó városban lettem hallgatója a Pedagógiai Főiskola akkor még létező magyar tagozatának, magyar történelem–társadalomtudomány szakosként.
A királyhelmeci gimnáziumba helyeztek volna tanítani, de én főiskolás koromban az Új Szó szerkesztője lettem, s már az első könyvem is megjelent. Az Új Szóban eltöltött öt esztendőt az életismeret-szerzés főiskolájának tekintem, nyakig belemerültem a nemzeti kisebbségi érdekeinkért folytatott küzdelembe; az 1956-os forradalom pedig úgy hatott rám, hogy 1957. január 5-én a főszerkesztő kirúgott a szerkesztőségből. Hat hónap kínos és gyötrelmes semmittevése után az Új Ifjúság főszerkesztője könyörült meg rajtam, s felvett a szerkesztőség állományába. 1960-tól meg már a Hét egyik vezető szerkesztője voltam. Az életemet úgy éltem az 1989-es bársonyos forradalomig, hogy szemben álltam a hatalommal, ebből következően még a hatvannyolcas prágai tavasz virágfakadásának az eltiprását is nagyon megszenvedtem a családommal egyetemben. Üldözötté váltam, majd tíz évig nem publikálhattam. A Hét hatvannyolcas főszerkesztő-helyetteseként és társadalompolitikai mellékletének (Fórum) a felelős szerkesztőjeként minden cikket lehoztam, amely magyar intézményrendszerünket terebélyesíteni, gyarapítani akarta! A Kos jegyében születtem, nemzeti kisebbségi érdekeinkért sokszor mentem fejjel a falnak, sorskérdéseinket feszegető regényeimmel (Adósságtörlesztés, Szélfúvásban, Temetőkapu) sok bosszúságot okoztam a hatalomnak…
Falun születtem, s ez meghatározóan rányomta bélyegét az írásaimra. Valamennyi elbeszélésem és regényem cselekménye falun játszódik. Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond, Veres Péter és Szabó Pál könyvei erősen hatottak rám. Az előbbi két írót tekintem példaképemnek. Az olvasmányaimat gondosan megválogatom. Soha nem faltam, ma sem falom a könyveket. A választásnál számomra mindig fontos a mű témavilága. Éppen ezért rendszerint úgy teszem fel magamnak a kérdést: mit akar mesterien megírni az író? A világirodalom klasszikusainak a könyveit is így keresem. Reymont Parasztok című regénye a világi bibliám.
Apám kőművesmester volt, a harmincnyolc utáni magyar világban meg Hangya szövetkezeti üzletvezető és kocsmáros. Emlékezőtehetsége, ember- és életismerete bámulatos volt. Hetvenéves korában négy nagy formájú füzetet írt tele (Tamási Gáspárról mit sem tudva) megélt élete emlékeivel. Már füzeteinek a korszakolása is felfigyeltető: 1898 (születési éve), 1931 (az én születési évem), 1931–1947, 1947–1960, s 1960-tól ameddig élt; 1987 júliusában halt meg. Öröködbe, Uram… című regénytetralógiámnak (három kötete jelent meg eddig) ez a négy füzet a tartópillére.
Alkotói munkásságom mozgatója mindmáig a felvidéki magyarság Trianon óta tartó kálváriája. Ha igaz, amit Illyés Gyula is leírt, hogy az író haláláig abból az élményanyagból merít, amelyet első tíz vagy húsz évében átélt, átszenvedett, akkor állításának az igazolására hadd mondjam el, hogy gyermekfejjel éltem meg a Csehszlovák Köztársaság széthullását, az anyaországhoz való boldog visszatérést, a második világháború utáni újra fogságba vetésünket, a csehszlovákiai magyarok Csehországba deportálását és a Magyarországra történő kényszer-kitelepítést, s az az utáni, most is tartó őrlésünket elnyomóink malmában. Ezeknek a megrendítő élményeknek bukkan nyomára az olvasó Adósságtörlesztés című Madách-díjas regényemben, a Szélfúvásban, a Temetőkapuban, az Égig érő palatáblában, a Magasság és mélységben, valamint az Öröködbe, Uram című regénytetralógiámban, hogy csak a legfontosabb könyveimet említsem. Vannak még gazdagon megírásra váró témáim. Ha az Isten is úgy akarja és az egészségi állapotom is megengedi, könyv alakban is megjelennek majd…
