A Józsefvárosban születtem, Márai Sándor és József Attila születésnapján. E csillagzat alatt, a Kos jegyében a kedvező és baljós jelek vegyesen váltakoztak életemben.
Édesapám jogász volt. Édesanyám német– francia szakos tanár, a gimnáziumban a nyugatos Laczkó Géza író tanítványa, az egyetemen pedig Eckhardt Sándor professzor első hallgatói közé tartozott: a nyelvek és az irodalom szeretetét ő oltotta belém. A gimnázium hat osztályát a bencéseknél végeztem, akik a latin nyelv tanításával filológiai munkásságomat, szónoki gyakorlatukkal retorikai képzettségemet alapozták meg. Az államosítás után a kőbányai I. László Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, és olasztanárom, a neves italianista, Herczeg Gyula indítására az ELTE olasz–magyar szakára jelentkeztem, s nyertem felvételt 1951-ben. Egyetemi éveim nagy hiányát abban látom, hogy nem akadtam egy igazi mesterre, aki kutató hajlandóságaimat határozott irányba terelte volna. Ezért pályámon mindig az adott munkaköri feladatokból fakadó témákkal foglalkoztam.
A diploma megszerzése után 1956 augusztusában a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumba kerültem, ahol november 2-án az összegyűlt tanulókhoz buzdító beszédet intéztem. A forradalom leverése után szorongatott helyzetemből az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba történt áthelyezés mentett ki. Ez a gimnázium menedéke volt azoknak a tanároknak, akik a forradalom idején valamit elkövettek, s ezért az igazgató nem rettent vissza a minősítésemben szereplő „ellenforradalmár” jelzőtől, hanem munkám alapján ítélt meg. Így következett be addigi életem legnagyobb eseménye: 1959 (!) őszén két hónapos tanulmányútra mehettem Olaszországba. Ennek folyományaként ért az a kiváltság is, hogy az Olasz Kultúrintézet óraadó tanárként alkalmazott. Sajnos azonban nemsokára kellemetlen következményekkel járt ez a tevékenység, mert egy belügyi ágens állandó zaklatásának voltam kitéve, s ennek a „karrieremnek” 1963 nyarán a Gyorskocsi utca alagsorában államtitok pecsétje alatt lefolytatott kihallgatás vetett véget. Az újpesti évek legfőbb hozadéka Babits a katedrán című első könyvem volt, amely Babits itteni tanárságának történetéből fejlődött ki.
Munkásságomnak új szakasza kezdődött 1966-ban, amikor az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója lettem. Az intézetben kezdtem nyelvtudomány-történettel foglalkozni. Ennek a kutatómunkának lett gyümölcse a Benkő József nyelvészeti munkásságát feltáró könyvem, amelyet 1979-ben kandidátusi értekezésként védtem meg.
Egészen új fejezet nyílt pályámon azzal, hogy 1974-ben az olasz Közoktatási Minisztérium által meghirdetett pályázaton elnyertem a Nápolyi Keleti Egyetemen a magyar nyelv és irodalom docensi állását, amelyet az egyetem vezetői azért létesítettek, hogy az emigránsként ott tanító, de nyugdíjba készülő Tóth László utódaként a létrehozandó magyar tanszék vezetőjének személyéről gondoskodjanak. Az akkori hazai gyakorlatnak megfelelően azonban (mivel nem tartoztam a privilegizáltak közé) főhatóságom, az MTA öt év leteltével hazarendelt.
Nápolyi működésem révén lettem a magyar mint idegen nyelv diszciplínájának a művelője, s hazatértem után ezért neveztek ki egyetemi docensi rangban az ELTE Bölcsészettudományi Kara tanszékvezetőjének. Az oktatás színvonalának emelésére és tudományos alapjainak kimunkálására, hazánkban először, 1982-ben létrehoztam a magyar mint idegen nyelv szakot. Közben folytattam tudománytörténeti munkásságomat is, s 1995-ben Gyarmathi Sámuel Nyelvmesteréről írt tanulmányommal megszereztem a habilitált doktori címet. Ez alapot nyújtott az egyetemi tanári kinevezéshez, a dékán azonban (akinek nevét nem örökítem meg) „az egyetemi tanári előléptetésekhez szükséges munkaköri pótlék fedezetének hiánya miatt” nem tett kinevezésemre javaslatot. A korábban kialakított kari hierarchiába tehát a rendszerváltás hatodik évében sem illettem bele. 1997-ben egyetemi docensként nyugdíjaztak.
Vallomásomat mégis a megelégedés hangján fejezhetem be. 1977 őszétől ugyanis a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar szakos hallgatóknak kötelező tárgyként adom elő a magyar nyelvtudomány történetét. Azóta kutatásaimat tágabb összefüggésekbe helyezve, szellemileg-lelkileg felfrissülve tanítom kedvelt diszciplínámat. Tankönyvül pedig a Mundus Kiadó jóvoltából 1999-ben megjelent Túl a Dunatájon című válogatott tanulmányaim kötetét nyújthattam át legutóbb vizsgára készülő hallgatóimnak.
