Hacser Józsa

színművésznő (Kispest, 1931. április 4.)

    Nagypéntekről nagyszombatra virradóra kaptam ezt a konoksággal, büszkeséggel, szabadsággal és igazságszeretettel teli 70 évet. Köszönet Nekik! A nyomdásznőnek és az ezüstművesnek!
    Hozományom kizárólag apám, anyám göndör haja. Anyám habókos humora, apám kézügyessége és kegyetlen kemény szigora. Világgazdasági válság! Munkanélküliség! Apám többedmagával egyik utcából a másikba áttolt egy zöld házikót, vagyis nyilvános WC-t öt pengőért, s megvolt a heti ennivaló!
    Horthy Miklós szegények karácsonyfája a Gellért-szobornál, ahol egy boykabát nekem is jutott! Fényes gombokkal.
    Pincelakás a Baross utca 108.-ban. Kapujában két vassárkány, s ezen ülve tologattam nyelvemmel ferdére növő fogaimat. Sírva apai nagyapám korai halálán, kinek családja Dunakeszi-Alagon élt, a Horthy-istálló szomszédságában. Így hát a család tagjai zsokék voltak a sorozatos balesetekig. Ez a család kasszájára is érvényes volt, melyet a zabtenyésztők rendszeresen ürítettek, tétre, helyre, befutóra! Azóta tartózkodom mindenfajta szerencsejátéktól.

Örkény István: Tóték (Ágika szerepében Latinovits Zoltán oldalán)

    A család feje nagyanyám, bécsi asszony volt, császári-királyi székfonó. Apja hajóskapitány tizenkét gyerekkel. Azt mesélték, ha egy gyerek beleesett a tengerbe, fel se tűnt. S amikor Horthy hajója, a Navarra léket kapott, a télikabátjával tömte be a rést! Gyönyörű mese!
    Anyai nagyanyám Dávid Józsefné, született Miklósy Józsa a Kis-Küküllő mellől, Balázsfalváról jött Budapestre a század elején. Népes családja és sok testvére talán ma is ott él. Megtanított a puliszkára, a krumpligancára sült burgonyával a Kisfuvaros utcában. Ezt a 9-es házat már lebontották, s a patkányok és svábbogarak szerteszaladtak a szoba-konyhás lakásból, ahol két szarka ült a fregolin: Mimi és Pityuka.
    Soha nem volt merszem megkeresni a szülőhelyét. A határt csupán egy vendégjáték alkalmával léptem át; Tóték, 1968, Kolozsvár. A dátum nem a legideálisabb a terror országában!
    Rádióriport Dayka Margittal. Kérdés: „Járt-e már Romániában?” „Soha!” – válaszolta. Aztán még egy kérdés: „Hol született?” „Kolozsváron” – mondta. Nagyszerű humora volt. Még ma is a fülembe csengenek hangsúlyai. Döntő és meghatározó évek! A közös munka! Sokszor kaptam szemrehányásként, hogy olyan szörnyen próbálok, mint ő. Megsértődtem. Ma köszönet érte. Szeretetét és munkamódszerét kaptam meg ajándékként. Éltem, és ma is ezzel élek.
    Élek – mondom. Mert még önfeledten golyóztam a fiúkkal a Mária-Terézia téren, mikor a háború már elkezdődött.
    Alig végeztem el az elemit, s éppen hogy bekopogtam a Práter utcai polgáriba, bombatalálat érte az iskolát.
    Pokoli hónapok! Pince, éhezés, lóhús az utcákról és fagyott krumpli a romok alól. Apám a Donnál! Ma egy tábori lap őrzi ezt az időt.
    1945 tavasza. Ágyneműt, ruhát, cipőt cseréltünk egy marék lisztre és zsírra. 1946–47 – ezüstművesség.
    Hideg reggelek! Apámmal együtt jártunk munkába az én megalázó bérem miatti lázadásomig.
    Másik munkahely. Rózsa F. utcai jelvényszövetkezet. Nagyszerű fiatal társaság! Zománcoztuk a kitűzős jelvényeket és kitüntetéseket. Nem voltam egy élmunkás, s csak kis csalással kerestem annyit, mint a többiek. Ma is röstellem.
    1948. Kétszeri nekifutás a Színművészeti Főiskolára. Gellért Endre.
    Ma már tudom, hogy a felvételin egy Ady Endre-vers, a Góg és Magóg volt a kedves az ő szívéhez, melyet önként állított meg. Micsoda veszteség!
    S a többiek! Kollégák: Latinovits, Huszárik, Rozsos. Osztálytársaim: Soós, Tarsoly, Lászlóffi. Még akik elmentek: Szénássy, Kovács, Szemes, Várady, Prókai (aki a férjem volt kilenc évig).
    Öt évtized alatt felsorolhatatlanul sok nagyszerű színészegyéniség alakította és pótolta a gyermekkoromban elmulasztott hiányos lexikális tudásom. Bár ez valójában soha nem pótolható. Az ösztön és tudat az utóbbi javára most érlelődött meg néhány éve – az utolsó bölcsességfogammal.
    Örök konfliktus önmagammal; a fantáziám nem hagyja pihenni a fizikumomat. Valami belső kényszer hajt újabb és újabb célok felé. Nem csak a művészetekre vonatkozik!
    Zsúfoltak a napjaim. A reggelente összeírt teendők csak kis hányadát tudom elvégezni. Nem érzem a hetven évet! Úgy élek, mint aki most kezdi. S egyre szorosabb kapcsolatban a természettel, amely rabul ejtett.