Veress Miklós

Vendégek

(Fordítói éjfél)

Holnapelőtt vasárnap
harangolhat megint.
Vége szakad a nyárnak,
s végül idetalálnak
örök vendégeink.

Vagy akár itt is vannak
egy tükörben, ami
sikoltva kettépattan: –
ők az óra, a paplan
s a függöny szárnyai;

durranó villanykörte,
mitől sötétbe vész
a szoba, tejesbögre,
egy falilámpa ökle,
meg tárcában a pénz.

Azok tárgyiasulnak,
kik éltek bennem is,
s mint zongorán az ujjak,
ha scherzóig vadulnak –
úgy vibrál rézkilincs.

És zizzentek könyvek
teleírt sok lapot;
ahogy reámtörnek
kik végül mégsem ölnek
meg: létük én vagyok:

talán Jeszenyin Szergej,
kit nem ölt meg hurok,
mint Lorcát sem a fegyver,
s Kaukázus az enyhely:
ellermontovulok.

Ez vendégségük titka:
skizofrén lelkeké:
kalitkában kalitka,
mely zártában is nyitva –
akár egy ezredév.

Némaság-zene mégis,
mint üres képkeret:
fehérlő szín(esz)tézis,
melyben a szem és kéz is
vél kísérteteket;

kik nincsenek, vagy immár
túlnan halálomon,
sosem-lesz Hádész-hídnál.
Üres képernyő vibrál,
amíg kikapcsolom.

Szépnap

A menny: ünnepi kirakat –
fényfüzér csillagokból.
A lenn – csupán egy pillanat,
s a zsebtolvaj eliszkol;

egy sómen kever híreket,
míg száz zenekar hangol,
és karácsony kididereg
kétezer éves múltból.

A Jelenések Könyve közt
csupán az írás ég át:
mint betlehemi üstökös
villognak a rakéták.

És repeszszilánk kimered
valami kereszt-csontból;
csengettyűznek a kisdedek –
fejük anyjukhoz kondul;

míg internetes jászolok
zizergetik a szalmát,
s tüzet terelnek pásztorok
át a golgoták ormán,

Heródes-átkot háborog
sok kegy- meg óvszerárus.
Harminc ezüst is elcsorog
míg Krisztussá lesz – Jézus.