Törékeny létezés

    Egy anekdota szerint Ferenc király a következő mondatot karcoltatta egy üveglapba: változik a világ, és változnak a nők. Valószínű, hogy ez a mondat általában igaz; valószínű, hogy valóban változik a világ, és változnak a nők; ám a mondat szavai ma is ugyanúgy, változatlanul állnak előttünk az anekdotát megőrző emlékezetben, mintha az üveglap láthatatlan (és régen összetöredezett, tehát állítását valóra váltó) anyagába lennének karcolva.
    De akkor mi változik? Az üveg üvegszerűsége önmagában rejt egy paradoxont, törékenység és időállóság, változékonyság és változatlanság ellentétét. Az üveg mint anyag paradox: általában valamire való. Mint anyag, mint valaminek az alapanyaga jelenik meg előttünk, tárgyak készülnek belőle, melyek körülveszik az embert. Megformáltság nélkül is jelentőségteljes, hiszen változékonyság és változatlanság ellentétére emlékeztet. A művészi üveg nagyobb hangsúllyal teszi fel a kérdést, hogy mit jelent a művészet anyagához visszatalálni, mint bármilyen más művészet. Az üveg ugyanis áttetsző és törékeny – mint egy jóslatot, anyagában hordja saját megsemmisülésének ígéretét (és ugyanakkor időállóbb lehet, mint a fa, mint a fém). Eltűnni akar, nem megmutatkozni, és paradox módon éppen ezáltal mutatkozik meg, így lesz már-már tolakodó. Az üveg nyilvánvaló sérülékenysége egy, a megformáltság, a műtárgyszerűség mögött rejtőző, félig-meddig elfedett, de végérvényesen soha el nem takart fenyegetést hordoz – azt, hogy minden megalkotott dolgon, minden műtárgyon keresztül Thanatosz nyílik meg az ember felé.
    Az üveg mint anyag belépést sürget: az „átkelés az üvegen” valahol megfogható vágy, éppen az üvegszerűség, ez az átmeneti állapot megtapasztalására irányul. Polyák János Kék kocka című műve éppen tömbszerűségében jelzi az anyag súlyosságát, az oldalak kicsiny „megtörése”, a kék síkokból kivágott téglatest hiánya révén lesz ez a tömbszerűség még árulkodóbb, még feltűnőbb: a műtárgy jelenlétét éppen ez a hiány teremti meg.
    Az üveg átmeneti jellegére vonatkozó reflexiónak tekintem Kotormán László művét – a Számított egyensúly két állapot határán jöhet létre, ott, ahol éppen a határszerűség lesz a legemberibb, legmélyebbre hatoló tapasztalat. Egyfelől kijelenthető, hogy ez a határ a műtárgy és a funkcióval rendelkező üveg között húzódik: hiszen az üvegből alapvetően használati cikk készül, pohár vagy edény; az üvegből iszunk, eszünk, vagy virágot tartunk benne. Ahogy az épület, az üveg sem szakadhat el teljesen attól a funkciótól, ami létrehozta. Pattantyús Gergely Pincetok palackjaiban ez az elsődleges funkció köszön vissza. Borkovics Péter Pókhálókagylója vagy Lubomir Ferko Freedom című műve viszont alapvetően műtárgy, az anyag által nyújtott lehetőségek két végletét valósítják meg: előbbi törékenységével, utóbbi éppen az anyag robosztus gazdagságával kelt figyelmet.
    Hol lehet az üvegművészet helye? A kérdés korántsem felesleges, hiszen mi, „nem üvegesek” alapvetően a használati cikket és nem a műtárgyat keressük az üvegben. Nyilvánvaló, hogy a műtárgy nem pusztán anyag – mégis, az üveg esetében éppen annak anyagszerűsége kerül előtérbe. De nem is forma, hiszen az üvegművészet elszakad a funkciótól, joggal tart igényt a művészet megnevezésre. Ennek a művészetnek viszont – úgy tűnik – semmiféleképpen sem lényeges eleme a megnevezés: Horváth Gabriella Kék rapszódia című művét például cím nélkül, önmagában is el tudom fogadni. Mintha az üvegművészet egy lépéssel a többi művészet létrejövése előtt állna: nem ott, ahol a szobrászat, amely alapvetően a hétköznapi tárgy (Duchamp) felől közelít a művészet felé, hanem ott, ahol az anyag maga válik művészetté.
    Lehet, hogy számunkra, laikusok számára az üvegművészet ezért elgondolkodtató. Horváth Márton Munka közben lefényképezett üvege számomra jelképes: azt a pillanatot jeleníti meg, amint az üveg kikerül a hutából, és valamivé válik. Valamivé válni: ez Jegenyés János Kapuinak ígérete is: a tömör, robosztus formán keresztül valamire rápillantunk, ami egyszerre lehet Thanatosz, az alvilág (ahol minden kialakulatlan, forma és anyagnélküli) és Gaia, a föld, ahol már alakot kaptak a dolgok: részben éppen az ember, a tárgyakat is a maga számára alakító ember által.
    Az üvegen „keresztüllépve” a művészet elemi erővel megmutatkozó kérdésével találkozunk.

Prágai Tamás