Lászlóffy Csaba
Az ébren alvás elégiája
A hánykolódás évszaka
ez az éjszaka is –
halott emléken s helyzeten
kívül mit visz a víz.
Ki hallott rólad:
„Boldog Ararát”?!*
Az Isten megtalálja-e vajon
elsőszülött fiát?
Engedékenység szép tele,
mikor nincs más hatalom, ország:
a hóember forró markodban
elolvadt igazsága a valóság.
– – – – – – – – – – – – – – –
Érzékenység befagyott ablaka.
Egy elakadt emberöltő nehéz
futamai a fagyban. Három év
önkínzás és elidegenedés;
hó alagútjaiba fulladt
harminc esztendő, egymást bárha
véresre kaparva, de csak
magunkat kereső magánya.
A magasfeszültségű drótok
fehéren ivó árnyékában
a becsapottság-érzet – előzmények
nulla fokú esélye a világban!
Mint semmittevés apja
(hogy veled
az örök tenni akarás meghaljon):
kifeküdni a napra!
A vég, ha kedve szottyan, el-
gázolhat – csak ne csaljon.
Az el nem fércelt láthatatlan
szálak, bomlik benned magától
nyílt meg nem alkuvás, alázat;
tavaszi tisztaság be távol!
Mikor önvédelemre nem telik már
s egy hószállingózásnyi szeretet
erejéig sem lesz beleszólásod
abba, mit kétségbeesett
szemed elől a nagy árnyék, a
kimosott gyökerű élet avar-
erdeje és a szerteágazó
családfa végképp eltakar –
akkor rájössz-e végre (kérdem),
hogy az ébren alvás sem érdem?
A költő(k) élete
Végrendelet helyett E.-nek
Nincs ígéretes fiatalság, nincs ürügy.
Felfaltál minden energiafölösleget,
fölfogtál minden fölfoghatatlant,
az Isten képzetét is beleértve.
Trágyáztad bőven a történelmi talajt,
elűzted együgyű vagy jóhiszemű
őrangyalaidat. Már csak ösztöneid
mutatnak fügét mohóságodnak
tudás és nem tudás határán.
Mi lesz hazával, társsal, ellenséggel
s az öt-hat kirámolatlan, telt fiókkal? –
Néhány egyéniséggel találkozhatsz még
persze, nem csupán a klasszikusok közt.
De a tomboló férfizokogás végképp elmarad.