A szegedi Csillagbörtön

    Szegeden az utóbbi több mint két évszázadban több merőben különböző célú börtön működött időszakonként. Itt volt az első hosszabb ideig funkcionáló országos börtön, a „Domus Carresterialis Szegediensis”, a várbörtön. 1784-től 1832-ig ide küldték a „köztörvényhatóságok és magánosok a javíthatatlanokat és kihágókat és más vétkeikért halálos büntetésre kevésbé érdemeseket, vagy attól kegyelemből felmentetteket”.
    Már hamarabb volt városi börtön is. A török kiűzése után, a vár másik részén – külön parancsnokság alatt – hajóvontatásra és sáncmunkára ítélt rabokat helyeztek el. 1787-től török, majd 1793-tól francia hadifoglyok is vannak a szegedi várban. A 180 tiszt és 650 közkatona közül 370 hal meg 1800-ig. Külön francia katonai temető is volt a városban ekkor.
    I. Ferenc rendelete alapította az Olasz Deportáltak Intézetét (1831–1848), ahová a lombardiai és velencei tartományok „rossz magaviseletű egyénei” közül 685 fő érkezett. A minősítés forradalmi vagy függetlenségi törekvéseket takar, hiszen a köztörvényes bűnözőket olaszföldön is elítélte a bíróság, amely büntetéseket ott is hajtották végre. Szegedre bírósági ítélet nélkül kerültek az osztrákok számára kellemetlen egyének. 1848 október 4-én Kossuth Lajos szegedi látogatása alkalmával nyilvánítja őket szabadnak. „Eviva Kossuth” – kiabálták tomboló örömmel az egész városban, majd sok olasz jelentkezett honvédnek.
    Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetét ismerők közül is kevesen tudják, hogy a belügyminisztérium június 19-én rendeletet adott ki, hogy minden olyan politikai bűnöst, akit a statáriális bíróságok nem ítélnek halálra, Szegedre kell hozni. Ide kerülnek a délvidéki harcokban fogságba került szerbek, a 103 kikindai szerb felkelő, az Ozoránál elfogott 96 hadifogoly tiszt is.
    Eléggé közismert viszont, hagy a Ráday-féle királyi biztosság szintén a szegedi várban működött (1869–1873). 3082 betyár vagy jogtalanul elítélt teremtett legendákat az ott folyó kínzásokról. Sok irodalmi és filmremek szól erről.
    Szintén ismert, hogy a várost elpusztító nagy szegedi árvíz után a múlt század nyolcvanas éveitől a „Csillagbörtön” fogadta a legveszélyesebb bűnözőket, majd az első világháború végétől a politikai foglyok egy részét is.
    Csak az irodalombarátok tudják, hogy a Csillagtól két utcára, vele közös igazgatás alatt, a Vasas Szent Péter utcában volt 1890-től az „Államfogház”, amely rácsai mögött sok irodalmi személyiség töltött el néhány hetet, hónapot, vagy évet.

Gaál Béla felvételei

    Az Európa legpatinásabb, építészetileg is értékes, eredetileg is börtön céljára készült épületei közé tartozó Csillagbörtön eredeti neve „Szegedi királyi kerületi börtön és királyi törvényszéki fogház” volt. Már 1884-ben, az építés közben megjelenik a sajtóban ez az elnevezés, amely tulajdonképpen sohasem volt hivatalos.
    A „Csillagbörtön” elnevezés jól utal az épület jellemző alakjára és funkciójára is. Érdekes, hogy ilyen Bentham-féle panoptikus rendszerű, három- vagy négyemeletes, három-öt szárnyas körfolyosós börtönépületet sokat építettek az utóbbi másfélszáz évben a nagyvilágban, de csak a „szögedi” magyarok nevezték el ilyen szemléletesen.
    Gárdonyi Gézát párbajvétségért két alkalommal is elítélték. A Szegedi Paprika című élclap hasábjain figurázta ki Gárdonyi az egyik neves szegedi bankárt, May R. Miksát. A pénzember úgy érezte, hogy becsületébe gázoltak, és ezért ügyvédet fogadott, beperelte a cikkíró Gárdonyi Gézát. A tárgyaláson a bankár ügyvédének segítője, dr. Kókay István ügyvédjelölt visszavágott, és becsmérelte a Gárdonyi Gézának munkát adó lapot. Gárdonyi Géza sem maradt adós. Reakciója az volt, hogy Kókayt pellengérezte ki a Szegedi Híradó című lapban. Ez se maradt annyiban. Az ifjú ügyvédjelölt párbajra hívta ki a hírlapírót. A két fél segédei megállapodtak abban, hogy a küzdők karddal az első vérig vívnak. A színhely a Sörház utcában lévő kaszárnya vívóterme volt. Az 1889. január 16-án délután fél kettőkor kezdődő asszó a jurátus úr győzelmével ért véget, miután Gárdonyi a fején megsérült, s a segédek megálljt parancsoltak – tudósít a korabeli sajtó. A párbajozás akkor már üldözendő cselekmény volt. Így bíróság elé kerültek a küzdő felek. Gárdonyi és Kókay is 14-14 nap államfogház-büntetést kapott.
    Gárdonyi Géza párbajozó társával, dr. Kókay Istvánnal együtt vonul be 1890. augusztus 2-án a Vasas Szent Péter utca és a Csemegi utca sarkán ma is álló épületbe, ahová három hónapja költözött Vácról az államfogház.
    Hivatásának megfelelően azonnal megkezdi lapja, a Szegedi Napló tudósítását az államfogházból a vérbeli újságíró Gárdonyi Géza. A cikksorozat címe találó: Az állami emberszelídítőben, az alcíme pedig Egy államfogoly naplójából.
    Másodszor 1891. április 10-én vonul be egy hónapra Gárdonyi a Vasas Szent Péter utcai épületbe, szintén párbajozásért.
    Ekkor sem tagadta meg önmagát Gárdonyi. Fürdői levelek címen Don Vigole álnéven ír cikksorozatot lapjának. Gárdonyi Géza már az első cikksorozatban kifejtette nézetét az államfogház büntetés értelméről is: „… ez a börtöntípus sosem fogja megszüntetni a párviadalokat, ehhez a korszellemnek kell megváltoznia…”
    Az államfogház kezdetben „úri börtön” volt, ahol szinte kizárólag párbajhősök voltak. E mellett néhányan nemzetiségi „izgatásért” kerültek ide. A századfordulón megnő ezek száma, sőt magyar nemzetiségű izgatásért elítéltek is vannak. Az izgatásért elítélt legnevesebb magyar Kun Béla volt.

Oláh Miklós