Vladimir Arsenijević

A Felettes és a Végrehajtó

Részlet a Hajófenéken című regényből

    Egyébiránt nincs büntetés, miként jutalom sem. Nincs sem törvényszegés, sem érdem. Ezt én akkor is tudtam, a piacon, oldalamon a felindult Lazarral. A természeti törvény olyan szöveg, melynek csupán a töredékeit silabizáljuk ki, Jézus Krisztus saját ügyetlen politikájának áldozata, Isten már többször, sikertelenül keresett egy új Messiást, azt akarta üzenni vele, hogy most már mindent szabad. A „Jugoszlávia, 1991. okt.” nevű megfigyelőpontról ez a tétel lesújtóan hangzik, ám Swedenborgnak¹ igaza van, amikor kijelenti, hogy az Úr nem ítél, hisz mindenkit egyformán szeret, az ember az, aki az egyik vagy a másik örök birodalmat választja, lévén hogy önnön maga saját Üdvösségének vagy Vesztének okozója. A halál utáni szétválasztás (akárcsak a természeti törvény, egyébként) nem egyéb, csupán a harmóniára mint minden állapotok legkellemesebbikére való törekvés. Részben maga a természeti törvény is a szétválasztásra alapul, de csak a mennyei szegregáció az abszolút érvényű. Áthatolhatatlan függöny választja szét a két létező tábort, és ez nem zavarja őket. Szeretik, tisztelik ezt a függönyt ezek is, azok is. Szükségük van rá, mert a Gonoszoknak a Menny, akárcsak a Jóknak a Pokol, visszataszító, dögvészes hely. Nem belevetve vannak ők az Alvilágba, hanem – a közkeletű elgondolással ellentétben és valódi természetüknek megfelelően, s arról életükben talán nem is gyanították, milyen – azt választották. Egyáltalán nem siránkoznak ebben a kietlen pusztaságban, nem sóvárognak semmi után, nincsenek kitéve – ismét csak a földi előítéletekkel ellentétben – semmiféle sanyargatásnak a démonok részéről, mert hiszen ők maguk a démonok, nem vágyakoznak a Mennyországba, sőt inkább megvetően, mint irigykedve gondolnak néhai felebarátaikra. Sötét elégedettségben fürdenek a csalók, a gyilkosok és a politikusok birodalmában.
    A fentiekből érthető, miért vetettem meg kora ifjúságomtól és a Swedenborggal való első találkozásomtól fogva az összes torz eszmét a marhahússaláta, a disznóhús, az alkohol, a kábítószer fogyasztásáról vagy nem fogyasztásáról, miért nem voltam hajlandó a vállamra venni a civilizáció olyan súlyos kérdéseinek terhét, mint például az abortuszkérdés, a szőrmebundák és bőrcipők morális problematikája, a szexuális szabadság határainak kérdése vagy az üvegházhatás, miért engedtem meg magamnak, hogy ne firtassam, hogyan vetnek keresztet a pravoszlávok és hogyan a római katolikusok, miközben sohasem voltam meggyőződéses ateista. Én, Swedenborg hatására, voltaképp megundorodtam a különböző dogmák igehirdetéseinek ettől az egész katalógusától. A dogmák (és közéjük tartozik természetesen az is, melynek Lazar oly naiv odaadással, testestül-lelkestül hódolt) egyetlen célja, hogy elrejtsék előlünk a nagy igazságot, melyet Isten minden igyekezetével értésünkre akar adni. Íme, miből áll ez az igazság, melyet minden igaz Hívő figyelmébe ajánlok: elrendeltetésünk lényegileg bennünk dőlt el, akaratunkon kívül és nélkülünk. Voltaképpen nincs választás, merthogy belénk van plántálva. Hát nem lesújtó ez? És nem felemelő? Ebben az értelemben valamennyien Végrehajtók vagyunk – akár a sorozatgyilkos, aki irtózik az erőszaktól, miközben öl, mivel nem más a nyomorult, mint a saját Gonoszságának szolgálatában álló Hóhér –, a Végrehajtókat pedig akkor büntetik, ha a Felettes megfoghatatlan. Ha egyszer a törvényeink megtanulják felismerni a Felettest a Végrehajtóban, és ha elkerülhetetlen kiiktatni is, de úgy, hogy közben ne ártsanak a Végrehajtónak, akkor majd a legmélyebb szánalommal tekintenek reá, akár egy megszállottra, előrehaladott Törvénykezésünk pedig Félistenné tesz bennünket; és ki fog billenni a Fenséges Egyensúly. Ám mindenesetre még mindig távol állunk a Természeti Törvény efféle meglovaglásától. A Menny és a Pokol egyensúlya (Swedenborg szerint) stabil.
    Attól tartok, hogy túl szigorúan ítélek, ezért csupán tézisként állítom fel a következőket: októberi, szombati találkozásunk nyomán kiviláglott, hogy Lazar testének hét vagy kilenc (vagy hány) nyílásából egy egész másmilyen Lazar bújik elő. Állítólagos meggyőződésének az felelt volna meg, ha elemien undorodik minden fegyveres összetűzéstől, ha a jól ismert kis mosoly kíséretében azt mondja: „Hát, én inkább kívül maradnék”, sőt elmegy, és ugyanezt a mondatot megismétli valamiféle katonai háborús bizottság előtt, ha egyáltalán létezik ilyen testület. Ám Lazar semmi ilyesmit nem tett, és hitének – nyers radikalizmusban megnyilvánuló hitvallásának – kérge siralmasan vékonykának bizonyult. Nyomban alatta ott volt a Felettes, aki Lazar nevében ki is mondta: „Hát, tulajdonképpen nem is tudom… Van ebben valami. Az is lehet, hogy jelentkezem.” Ez pedig a szerb–horvát kölcsönös vágóhíd kisfiús, cowboyok–indiánok szemléletéről árulkodik. Ha így áll a dolog, forgattam magamban a piacról hazatérőben, akkor Lazar a fronton (a Felettes nyomására, aki teljesen átvenné fölötte az uralmat, ha odavetődne) minden további nélkül felcserélné a teakeverékét törkölypálinkával, a bagolyborsót a kézigránáttal szétrobbantott szlavóniai disznó húsából sütött pecsenyével; ha így van, akkor Lazar magára eszmél valamely helyi specialitásként elsajátítható szenvedélyben, felszisszen az élvezettől (nem pedig a lelkiismeret-furdalástól), amikor az első áldozat elesik a golyójától, ádáz harcos lesz a pannon Kuru-mező sarában-mocsarában. És ekkor, a piacról hazatérőben, fogaim közt még mindig a marhahúsrostokkal, megijedtem Lazartól. Minden klappolt ijesztő elméletemmel. Maga Lazar is hányszor beszélt erről. A gunákról szóló kedvenc tézise szerint e kis rablóháborúk résztvevői az emberi lelkek azon csoportjába tartoznak, akik mélységes, javíthatatlan tudatlanságban élnek. Eszerint a férgek, tetvek, planktonok vagy baktériumok rövid, átmeneti élete jár nekik (s így neki is, mivelhogy erényével hivalkodott, ám ellenkezőleg cselekedett), méltó leckéztetésül.²
    Lazar, akiben hittünk (és aki voltaképpen nem is létezett), az a Lazar sohasem állt volna rá ilyesmire. De lehet, hogy a százszázalékos szellemi Végrehajtónak épp az volt megfelelő, hogy higgyen, és így könnyebben kövesse a Felettes tervét, lehet, hogy tekintet nélkül megszolgált érdemeire, sokkal jobban tetszett volna neki a lóhere békés, harmonikus élete a megígért spirituális létezésnél Krisna bokájának egyik pórusában.

Radics Viktória fordítása

Vladimir Arsenijević 1965-ben született Pulában, Belgrádban él. Első regényével, melyből a részletet vettük, minden idők legfiatalabbjaként kapta meg a rangos szerb irodalmi NIN-díjat. Színpadi változatát nagy sikerrel játszották, s a könyvet angol, német, francia, olasz, svéd, dán, norvég, cseh, holland, spanyol és szlovén fordítása után jelenik meg magyarul is a JAK világirodalmi sorozatában. Folytatásképpen a Cloaca maxima címmel elgondolt tetralógia második része is megjelent.

¹ Emmanuel Swedenborg: Menny és Pokol. III. rész: Pokol. Az Úr senkit sem vet a pokolba, hanem a Szellem teszi ezt, 545–550.
² Homályban marad azonban itt is, hogy miként segíthetne magán egy baktérium, ugyan mit kellene cselekednie, hogy a következő leosztásnál biztonsággal elvárhassa a magasabb szintre való kerülést?