Dylan Thomas

Szakmám, zord műveim…

Szakmám, zord műveim,
éjidőn rótt sorok,
Midőn hold lángja tombol,
szeretők ágy rejtekén,
karukban száll a gyász,
dalol gyertyám, – írok,
nem becsvágy hajt, se kenyér,
se pávázó varázs
elefántcsont-tornyomból,
de díjam legyen jámbor:
szívek őrizzék rímeim.

Nem a gőgösért írok ím
kitől tombolhat a Hold,
Ó szélfútta papírhalmom,
se tornyos holtakért
kiket zsoltár s csalogány vigyáz,
de kiknek karja nász
és esztendőknek gyásza
s kik elfeledték már a
szakmám, zord műveim.

Ne lépj szelíden át ama éj küszöbén

Ne lépj szelíden át ama éj küszöbén.
Öregkor fény-hullta tüzeljen el. –
Tombolj, dühöngj, ha hull és hal a fény.

Bár a bölcs belátja: törvény az éj –
mert szava nem csiholt szikrát: sosem
léphet át szelíden ama éj küszöbén.

Ki jó vagy, végső partnál lét örömén
ujjongsz: kis tetted táncolt e szigeten –
Tombolj, dühöngj, ha hull és hal a fény.

Te vad, ki Napot ragadt üstökén
s rádalolva eszmélt: gyászt énekel,
Ne lépj szelíden át ama éj küszöbén.

Te komor, ki halálban fényt lát vak szemén:
Vak szem meteor-fényt gyújthat hirtelen –
Tombolj, dühöngj, ha hull és hal a fény.

S te atyám, a gyász ama bús Hegyén
Átkozz vagy áldj vad könnyel – kérlelem:
Ne lépj szelíden át ama éj küszöbén.
Tombolj, dühöngj, ha hull és hal a fény.

Erdődi Gábor fordításai

Dylan Thomas (1914–1953) Eliot és Auden mellett a század legjelentősebb angol költője; itt közölt két verse közül az utóbbit 37 éves korában a haldokló, félig már vak apjáról, a walesi iskolamesterről írta.