Számológépből tanító néni

    Hupikék Péter alulról szemlélte a világot. Ez a pöttömnyi kis kék kutya, akit színe miatt ugyanúgy kiközösítettek, mint a rút kiskacsát, mindent gyermekperspektívából látott. Fölémagasodtak a tárgyak, a nagyobb kutyák, az emberek. A parányi kesztyűs – vagyis kézre húzható – kutyus más technikájú bábtársai mellett védtelennek, kiszolgáltatottnak, szeretni és félteni valónak hatott. Aki ezzel az új látásmóddal jelentkezett a Lengyel Pál által rendezett produkcióban, Orosz Klaudia volt. Díszlet- és jelmeztervezést tanult Szófiában. Magyarországra jött férjhez. Az Állami Bábszínházban, a bábkészítő műhelyben talált munkát. Ismerkedett a holt anyagból életre keltett figurákkal. Megkedvelte őket. Tanulmányútra küldték – akkor még – Leningrádba, hogy mind jobban megbarátkozzanak egymással. Megismerte a különböző bábtechnikákat. Rögtön végigpróbálta valamennyit. Keverte őket egy előadáson belül, ami akkoriban nem volt túl nagy divat. Bár jóval korábban – még a hatvanas években – a Petruskában szinte minden lehetséges technikát ötvözött Koós Iván. Aki, mint a magyar bábtervezés már akkoriban is elismert nagy öregje, sokat segített Klaudiának. De segített Bródy Vera és Ambrus Imre is. Talán túl sok tervező is volt egy színházban. Klaudia nem kapott igazán sok feladatot. Újraálmodta régebbi produkciók, például a már évtizedekkel azelőtt is játszott Rosszcsont Peti és a Gyáva kistigris bábjait. Kigondolta a Hollókirály díszletét, szintén újszerűen sok műanyagot használt fel a Kunkori és a Kandúrvarázsló című meséhez.
    Amikor kettévált az Állami Bábszínház, és Budapest Bábszínház meg Kolibri lett belőle, azon kevesek közé tartozott, akit mindkét társulathoz hívtak. A Kolibrit választotta. Vonzotta a kísérletezés lehetősége, vonzotta a főleg fiatalokból álló, frissen alakult együttes.
    És nem csalódott. Rögtön az itteni első munkája, a Székely Andrea által rendezett Locspocs sárkány közönség- és szakmai sikert egyaránt aratott. Kijöttek a színészek a paraván elé. Maguk előtt tartották, mozgatták bábjaikat, amelyeknek a fejében volt ugyan egy-egy pálca, de egyébként ugyanúgy fogták meg a figuráikat, ahogy a gyerek otthon a játékait. Fölfedték a „titkot”, a kis nézők kedvet kaphattak ahhoz, hogy hazaérve bármilyen tárgyat megmozdítsanak, szerepeket játszassanak el velük. Volt ebben az előadásban egy halálfigura is, a Bolygó Hollandi képében. Rémisztő figurát igen nehéz gyerekelőadáshoz tervezni. Nem szabad, hogy túlzottan féljenek tőle a csemeték, de a halál mégsem lehet súlytalan. Az Orosz Klaudia által tervezett halál mélyen barázdált arcú, mint aki sokat tud a világról. De nem gonosz, inkább bölcs, olyan ember benyomását kelteti, aki megfáradt a nagy úton.
    Ahogy egyébként a halálnak emberarca van, természetesen emberi karakterük van a bábszínpadon az állatszereplőknek is. És Klaudia szereti is keverni az állat- és az emberalakot, a bábot és az élő szereplőt. Az Isten éltesse, Borisz! című felnőtteknek szóló produkcióban például egy asztalhoz ültetett hús-vér színészeket és óriás bábokat. A Szofi és Habóban „élő” színész, hatalmas figurák és parányi marionettek jó partnerekké váltak. A Megyeri gyalog galoppban karikaturisztikus, gunyoros „lények” szolgálták a groteszk játékstílust. A Kolibri Pincében bemutatott Márton László darabokban, a Római hullazsinatban és az Anatómiai teátrumban pedig abszurdan komikus torzszülöttek árasztották el a deszkákat. Ezeket a produkciókat Ruszt József rendezte, akivel meglehetősen sokat beszélgetett, vitatkozott. Számtalan tervvel állt elő, mire kialakult a végső megoldás. Ruszttal dolgozott „elő” színpadon is, a Szentendrei Teátrumban. A Pikko herceg és Jutka Perzsi komédiájában „elbábosította” a színészeket. Egészen hosszú, Vitéz László-szerű sipkát tervezett például az egyiknek, óriási, lifegő, valósággal önálló életre képes pocakot a másiknak. De ő tervezte a már több mint háromszáz előadást megélt A dzsungel könyve előadásának jelmezeit is a Pesti Színházban.
    Vissza-visszahívják a Budapest Bábszínházba, és jó néhány vidéki bábszínházban is szívesen látott vendég. Bármiből báb válhat a keze alatt. Az Akár hiszed, akár nemben golyós számológép a tanító néni, a szomszédasszony kerek ábrázata viszont kiköpött olyan, mintha egy fazék káposzta lenne.
    Orosz Klaudia fáradhatatlanul keresi az új utakat. Lételeme a kísérletezés. A maga halk, szerény, már-már félénk módján mindig igyekszik valami eredetit nyújtani a közönségnek.

Bóta Gábor